Eminem oltár elé vezette lányát - szerinted hasonlít az apjára?
Döbbenet, hogy Eminem már 51 éves, de még sokkolóbb, hogy kislánya most ment férjhez, szóval már nem is annyira kicsi. A 28 esztendős Hailie Jade Scott, akiről híres dalok is születtek, most már boldog feleség.
Hailie Jade Scott Matthers Evan McClintockhoz ment hozzá, akivel még az egyetemi évek alatt ismerkedtek meg. 2023-ban kapott eljegyzési gyűrűt, és nem húzták sokáig az esküvőt,
2024 májusának utolsó hétvégéjén egybekeltek vőlegényével.
„Feleségként ébredtem a héten” - kommentálta a posztját.
Az esküvőn persze az örömapa, az egykori botrányhős raper, Eminem, vagyis Marshall Mathers is részt vett. Nemcsak ő büszke lányára, hanem Hailie is az édesapjára,
ez látszik az Instagramra kikerült fotókon is.
Hailie egy pánt nélküli, fűzős, alakját kiemelő szűk esküvői ruhát választott fodros, hosszú szoknyával és földig érő fátyollal.
Hátraszorított konty, elegáns smink és diszkrét fehér csokor voltak a kiegészítői. Lenyűgözően festett.
Eminemmel közös táncában pedig önfeledten mosolygott apjára.
A 2002-ben megjelent Hailie's Song című Eminem dal a raper szerint a lánya előtti tisztelgés, nyilatkozata szerint a kislány rengeteg inspirációt és örömet jelentett neki, és ezért ő minden nehézségtől meg szeretné őt védeni, amin ő maga gyerekként átesett. Kapcsolatuk szerinte mindig is különleges volt.
Eminem mások lánya, Alaina tavaly ment férjhez, döbbenet, hogy ő is már 31 éves. Rajtuk kívül a rapernek még egy lánya van, a 22 éves Stevie Laine, az ő fejét még nem kötötték be.