Nosztalgiázik Kiss Ramóna, olyan képet mutatott, ami 20 évvel ezelőtt készült.
A fotón Kinizsi Ottóval látható, akivel annak idején együtt szerepelt a Barátok köztben.
A Barátok közt Magyarország egyik legsikeresebb napi sorozata volt, 23 éven át adták. 1998 októberében indult és 2021 júliusában ért véget. Lékai-Kiss Ramóna 2002 és 2018 között alakította Szentmihályi Zsófit kisebb megszakításokkal, Kinizsi Ottó pedig Imit játszotta.
Zsófi a sorozatban Szentmihályi Gábor és Szilvia lánya volt, György, vagyis Giorgio testvére, Claudia unokahúga, Bartha Zsolt és Miklós volt felesége. A Szentmihályi-család a történet szerint Olaszországból költözött vissza Magyarországra.
TikTokon korábban már megjelent egy videó, amin a Barátok közt néhány jelenete látható a Szentmihályi-családdal. Így lamentált olaszul és olasz-magyar keveréknyelven Kiss Ramóna Zsófiként:
Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.
Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.
Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.
A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.
Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.
Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.
A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.
A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.
Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.
A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:
Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.
Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.
Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.
Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.
Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.
Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:
"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."
Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.
Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.
Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:
A Házasság első látásra idei évadának egyik szereplője Fecső Judit, aki a műsorban Szolnoki Szabolccsal kötött házasságot.
Kiderült, hogy Judit korábban egy másik tévéműsorban is megjelent.
A Séfek séfe ötödik évadában versenyzett, nem titkolta, hogy Krausz Gábor bejön neki és még az sem igazán zavarta, hogy a séfnek párja van - akkor már Mikes Annával járt. Amikor Krausz Gáborról volt szó, Judit megkérdezte, hogy de a párja, nem a felesége, igaz?
Juditról anmnyit lehet még tudni, amit elmondott magáról.
Imádja a luxust, szeret utazni, és a kedvenc helye Dubaj. A Séfek séféről pedig at mondta annak idején:
"Gáborral kellene megnyernem a műsort, mert ő még sosem nyert, és itt az ideje. Gábor, megnyerjük!"