SZTÁR

Taylor Swift lehet az új Whitney Houston – jöhet a Több mint testőr-remakje, hiperventilál a popkultúra

Mega-mega-casting: Swift egy popsztárt alakít a sztárságról szóló filmben.

Megosztom
Link másolása

Taylor Swift lehet az a név, ami új életet lehel a Több mint testőr remake-be – legalábbis ha hihetünk a Daily Mailnek, amely szerint az énekesnő már szinte alá is írta a szerződést. Egy bennfentes azt nyilatkozta:

„Úgy tudom, az üzlet gyakorlatilag megköttetett”, bár egy másik forrás gyorsan lehűtötte a kedélyeket, mondván, semmi sincs még véglegesítve.

A hír akkor szólt nagyot, amikor kiderült: a remake rendezője nem más, mint Sam Wrench – az a figura, aki Swift Eras Tour koncertfilmjét is rendezte. Vagyis ha valaki tudja, hogyan kell Swiftet istenien fényképezni, akkor ő.

A kiszivárgott infók szerint Swift csapata jelenleg keményen tárgyal a film legfontosabb elemeiről:

többek között arról, hogy az énekesnő írjon-e új dalokat a filmhez, illetve hogy ki legyen a szerelmi szál másik szereplője.

(Igen, jól sejted: castingolnak egy új Costnert.) Ha Swift tényleg aláír, az nemcsak PR-robbanás lenne, hanem mega-casting a javából – egy szupersztár alakít egy szupersztárt, miközben milliók figyelik minden mozdulatát.

Az eredeti film 1992-ben jelent meg, Whitney Houston és Kevin Costner főszereplésével. A sztori szerint Houston egy híres énekesnőt alakít, aki testőrt fogad maga mellé, akivel természetesen beleszeretnek egymásba. A film egyik legismertebb pillanata Houston I Will Always Love You-val kísért grandiózus jelenete – amit ha Swift vállal, nem kis vállalás lesz.

A film utóélete legalább annyira legendás, mint a film maga:

Houston és Costner barátsága valódi volt, a színész még Houston temetésén is beszédet mondott, és rendszeresen megemlékezik egykori kolléganőjéről.

Swift karrierje a vásznon eddig vegyes fogadtatásokat kapott. A „világ legnagyobb popsztárja” eddig olyan emlékezetes mozikban tűnt fel, mint a CGI-horror Macskák (ő volt Bombalurina), vagy a nem igazán Oscar-esélyes Amsterdam, ahol egy kisebb szerepet kapott David O. Russell filmjében. Korábban láthattuk a Valentin nap című filmben és egy epizód erejéig a CSI: A helyszínelőkben is.

Egy dolog biztos: ha Taylor Swift énekel, milliók hallgatják. Már csak az a kérdés, hogy ki vigyáz majd rá közben.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Kisbabát vár Azahriah rajongója, akivel annak idején a ToiToi mögött szerelmeskedett a zenész
A lány boldog, hogy anya lesz. Az örömhírt egy TikTok videóban jelentette be a rajongóinak.

Megosztom
Link másolása

Gyermeket vár a lány, akit sokan csak Azahriah egyéjszakás kalandjaként ismernek.

2022-ben a Szolnoki Palacsintafesztiválon kapták rajta az énekest, hogy egy ToiToi vécé mögött együtt van egy lánnyal.

Az ügy úgy pattant ki, hogy valaki - etikailag teljesen gáz módon - felvételt készített az énekesről és a lányról, majd egy internetes oldalon közzétette a videót.

A kommentelők viszont nem ezen akadtak ki - pedig jogos lett volna a felháborodás a titokban készített felvétel és annak közzététele miatt - hanem az, hogy Azahriah akkor éppen párkapcsolatban élt Lunával. A megcsalt lány állítólag akkor éppen külföldön volt, így ő is csak a médiából értesült a történtekről. Luna akkor nagyon kiosztotta a kommentelőket.

Azahriah rajongója, aki vele volt a palacsintafesztiválon, később felfedte kilétét, és interjút adott Lakatos Levente podcastjében.

Elmondta, hogy kihasználva érezte magát, és rosszul esett neki, hogy az énekes nem állt ki mellette a médiában, és a közösségi oldalakon sem hárította el a rá irányuló gyűlöletcunamit.

A fiatal lányt annyi támadás érte az eset és az interjú miatt - nettó áldozathibáztatás volt -, hogy depressziós lett és Hollandiába ment. Most viszont egy örömhírrel jelentkezett: hamarosan édesanya lesz.

Három év elteltével sok minden változott ugyanis az életében: átalált a szerelem, vőlegénye van. A baba érkezését a lány TikTok-videóban jelentette be:

"8 hetes terhesen ezt a dalt hallani megerősít abban, hogy alig várom, leteljen a 9 hónap."

Forrás: Blikk

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Eddig tartott a szerelem: szakított Muri Enikő és Tóth Szabi a Story magazin szerint
A miértekre egyelőre nincsen magyarázat. A lap szerint mindez csendben történt.

Megosztom
Link másolása

Újabb szakítás a celebvilágban.

Egy ideje nincs együtt a Nyerő Páros egyik volt álompárja. A szakításról a Story magazin számolt be.

Muri Enikő és Tóth Szabi, aki egyben kollégája is, csendben szakított, és egy ideje már szét is költöztek

a lap információi szerint.

"A jó viszony ugyanakkor megmaradt, ahogyan szakmailag sem bútoroznak szét. Sőt továbbra is láthatjuk majd őket nyilvános rendezvényeken. A Sugarloaf énekesnője és a zenekar gitárosa 2019-ben jöttek össze, amikor Tóth Szabi már elvált ember volt. Kapcsolatukat nem kifejezetten titkolták, zenészkörökben sokan tudták, hogy egy párt alkotnak, de a nyilvánosság előtt nem verték nagy dobra viszonyukat. Az RTL realityje, a Nyerő Páros volt az egyetlen, amiben együtt szerepeltek"

- írja a Story magazin.

Mondjuk azért Instagramon voltak közös fotóik, ez azért nem nevezhető titkolózásnak.

Sajnáljuk, hogy így alakult. Pedig másfél éve még milyen nagy volt a szerelem.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Súlyos dolgokkal vádolja Kulcsár Edinát egy kommentelő, ebből hatalmas botrány lehet
Az influencer csak egy ünnepi pillanatot akart megosztani, de azóta ezen a hozzászóláson pörögnek az emberek.

Megosztom
Link másolása

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti második gyermeke, Nina április 21-én ünnepelte 5. születésnapját.

Az influencer édesanya megosztott egy videót az alkalomról Instagramon.

Ám az ártatlan felvételből vihar kerekedett egy hozzászólás miatt.

A kommentelő ugyanis súlyos vádakkal illette Kulcsár Edináékat.

"Akik előfizetők, azoktól kérdezném (mástól valószínűleg hiába várok választ), több, mint egy hónapja nem volt tartalom a fizetős csatornán, a beígért 3-4 naponta helyett. Ez nem okoz problémát senkinek, hogy konkrétan semmit nem kapnak a pénzükért? Több, mint félmilliós bevételük van ebből havonta. Valamelyik posztnál kérdezte is egy hölgy, hogy hogyan tud leiratkozni, választ nyilván nem kapott. Szimplán érdekel, hogy másnak (főleg aki fizet ezért) mi a véleménye erről. Az lenne a minimum, hogy akkor bejelentünk, hogy ennyi volt, nem a semmire begyűjteni a pénzt, mert ez nettó átverés, szerintem"

- írta.

A kommentről egy képernyőfotót valaki feltöltött redditre is:Kulcsár Edina botrány koment reddit

Kulcsár Edina még 2023 őszén jelentette be, hogy újragondolja a közösségi médiában való jelenlétét. Úgy döntött, zárt csoportot alapít, melyben előfizetésért cserébe különleges tartalmakban részesülhetnek a tagok.

Via: NLC

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Pető Brúnó azzal dicsekszik, hogyan dugott pénzt Szabó Zsófi mellei közé a dekoltázsába
Egy humorosnak szánt, ám csöppet sem vicces, sőt egyenesen dehonesztáló történetet mesélt el Hajdú Péter műsorában.

Megosztom
Link másolása

Pető Brúnó nemrég Hajdú Péternél járt, a Beköltözve című műsorban.

Ott sokféle témáról esett szó, többek közt egy eddig nem hallott történetről - ez az adás előzeteséből derült ki.

Pető Brúnó elárulta, hogy először Szabó Zsófival az esküvőjén találkozott.

A menyasszonytáncnál nem tudta, hogyan illik odaadni a pénzt, mire az egyik barátjának az apja azt mondta neki:

"Csak menj oda és dugd a mellei közé!" Brúnó pontosan ezt tette: bedugta a pénzt Szabó Zsófi dekoltázsába.

Arról is szó esett, hogy A Nagy Duettben volt köztük némi csörte. Hogy képbe kerülj, mi volt az előzmény: A Nagy Duettben Pető Brúnó és Sydney van den Bosch előadása után Szabó Zsófi megemlítette, hogy a rapper évekkel később randira hívta őt, de ő visszautasította. Pető Brúnó erre úgy reagált, hogy a zsűriszékben ülő műsorvezető csak akkor mondott nemet, amikor megnézte, mennyi a bevételük, utalva arra, hogy a pénz befolyásolta a döntését.

Sem a dekoltázsos történet, sem ez a beszólás nem vicces, hanem egyenesen dehonesztáló, és semmi más célja nincsen, csak az, hogy lejárassa Szabó Zsófit. Hogy erre mi szükség van, az jó kérdés...

Az előzetest itt láthatod:


Megosztom
Link másolása