SZTÁR

Taylor Swift és Travis Kelce most először csókolózott nyilvánosan, persze sikerült is megörökíteni - fotó

Az NFL-játékos az énekesnő Buenos Aires-i turnéállomására kapcsolódott be.

Megosztom
Link másolása

Taylor Swift tovább folytatja Eras Tour nevű világkörüli turnéját, amit ezúttal Buenos Airesben, Argentínában láthatott a szerencsés közönség. Mint kiderült, a turné ezen állomására pár hónapja tartó új kapcsolatából párja, a híres NFL-játékos, Travis Kelce is elkísérte.

A sportoló barátnője showját annak édesapjával nézte végig egy VIP sátorból, ahol velük volt még a turnényitó Sabrina Carpenter és egy TikTok-sztár, Chris Olsen is.

Swift a koncert közben feltételezések szerint többször is a férfi felé pillantott, de még ha ez nem is volt egyértelmű, az utolsó számnál már nem maradtak kétségek, ugyanis a Karma című dal dalszövegén sokatmondó változtatást ejtett.

„Karma a srác a Chiefsben, egyenesen hazajön hozzám”

- énekelte nevetve, míg az eredeti szöveg így szól: „Karma a srác a képernyőn”.

A háromórás koncertet követően férfi a színpad mögött várta az énekesnőt, aki azonnal a karjaiba rohant a színpadról és óriási mosollyal az arcán megölelte, majd megcsókolta a férfit.

Szerencsére az eset nem takarásban történt, így amellett, hogy a fotósoknak sikerült lekapniuk az első nyilvánosan romantikus pillanatot, a tömeg is üdvrialgásban tört ki. A páros egy rövid pillanatig még egymás karjában ringatózott, majd szétváltak és egy privát sátorba sétáltak.

A Super Bowl-bajnok egyébként péntek reggel érkezett Argentínába, de a zord időjárás miatt az aznap esti show-t végül vasárnapra halasztották. A duó persze kihasználta a hirtelen jött szabad estét, és az énekesnő édesapjával együtt látták őket vacsorázni az argentín fővárosban.

Forrás: PageSix


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Csodás kis cukifalat Paris Hilton kisfia, és egyáltalán nem vízfejű, friss fotót osztott meg róla az anyukája
Születése után rengetegen bántották a kisfiút és az anyukáját is a kommentelők, akik szerint túl nagy volt a baba feje.

Megosztom
Link másolása

Paris Hilton amerikai médiaszemélyiség, influencer és üzletasszony 2023 januárjában vált édesanyává.

Béranya közreműködésével született első gyermeke, Phoenix Barron Hilton Reum.

Amikor a kisfiát először mutatta meg Instagramon, egyes kommentelők borzasztó sokat bántották és kritizálták a babát. Szerintük túl nagy volt a feje, sőt, egyenesen azt állították, hogy vízfejű, beteg, valami nem stimmel vele.

Paris Hilton határozottan reagált ezekre a megjegyzésekre, kijelentve, hogy fia teljesen egészséges, és az orvosok szerint nincs semmi probléma vele.

Egyébként pedig ha bármilyen betegsége lett volna, akkor mi van? Semmi. Tündéri baba lett volna akkor is.

Most egy friss fotósorozatot osztott meg a lassan 2 éves Phoenix-ről Paris Hilron:


Megosztom
Link másolása