Szívszorító látni Bényi Ildikó utolsó posztját, amelyben a lányával közös fotókat osztotta meg
Mi is megírtuk, hogy hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Bényi Ildikó műsorvezető.
Az egész ország által kedvelt tévés-rádiós 55 éves volt.
Bényi Ildikó halálhírét a család az MTVA-val március 11-én tudatta. Nem túlzás azt állítani, hogy most egy ország gyászolja.
Novodomszky Éva a könnyeivel küzdve beszélt róla a Bényi Ildikóról szóló emlékműsorban.
Bényi Ildikó február 26-án töltötte be az 55. életévét. Ebből az alkalomból lányával, Tótfalusi Fannival közös fotókat osztott meg Instagramon.
Bényi Ildikó 1970-ben született Szikszón. Encsen, a Váci Mihály Gimnáziumban érettségizett. Először az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–orosz szakán tanult, azután a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar nyelv és irodalom szakos diplomát.
1993-ban elvégezte a Magyar Rádió bemondói-műsorvezetői tanfolyamát, 1995-ben a Magyar Televízió műsorvezetői-riporteri tanfolyamát, közben elkezdett dolgozni a médiában.
Az Önök kérték! című rendkívül népszerű műsor 1997-ben vele tért vissza a képernyőre, ő lett a műsorvezető. Ezen kívül természetesen más televíziós műsorokban is feltűnt. 1993 és 1995 között a Szülőföldünket vezette a Magyar Rádióban. A televízióban a Lottóshow háziaszonya volt több mint 5 éven át.
Több elismerést is szerzett szakmai pályafutása során. 2001-ben Aphelandra-díjat kapott szép magyar nyelvhasználatáért. 2021-ben pedig a szép és helyes magyar nyelvhasználatért Wacha Imre-díjban részesült.
Bényi Ildikó 2006 óta volt a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati követe, munkásságát 2009-ben Vöröskeresztes Tevékenységért arany fokozatú kitüntetéssel ismerték el. 2009-től rendszeresen megszervezte a közmédia véradó napjait - 2015-ben ennek köszönhetően nyerte el a Véradóbarát Munkahely címet a közmédia.