Szívszorító, ahogyan Lang Györgyi utolsó interjújában még bizakodva és viccelődve beszél
Utolsó interjújában a rá jellemző humorral, életerővel és bizakodással beszélt Lang Györgyi a Klubrádióban közel két hónappal ezelőtt.
Mi is beszámoltunk róla, hogy szombaton hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában elhunyt Lang Györgyi. A Pa-Dö-Dő együttes énekesnőjét álmában érte a halál családja körében, 66 éves volt.
A rádiónál állandó társával, Falusi Mariann-nal közösen vezették az Ötös című műsort, interjúkat készítettek együtt. Április elsején kivételesen ők adtak interjút a Klubrádiónak, a beszélgetésben pedig többek között Györgyi betegségéről is szó esett.
Mint ismert, az énekesnőnél 28 éves korában sclerosis multiplexet diagnosztizáltak, és évek óta kerekesszékbe kényszerülve élt. Megtanult együtt élni súlyos betegségével, folytatta a koncertezést is. Azonban 2021 decemberében sztrókot kapott, és megsérült a beszédközpontja.
Lapozz a cikk folytatásához!