Szinetár Dóra: „Nagyon hiszek a cigánymágiában, éppen ezért sosem mennék jósnőhöz”
Szinetár Dóra a saját bevallása szerint keresztény hívő ember, szereti a buddhista gondolkodást és közel került hozzá az atropozófia is. Ezen kívül hisz a párhuzamos univerzumok létezésében, ez előző életekben, az asztrológiában - de hogy fér meg ez a sok minden egymás mellett? A válasz a művész személyiségében és az élete során átélt dolgokban keresendő. Ő sem így született, lassan, az évtizedek hozták magukkal hitének állomásait, egyiket a másik után.
- nyilatkozta a Story.hu-nak.
Az első lökés, ami Dórát a láthatatlan világ fel indította, az Zorka lánya születése előtt átélt dráma volt. Így vall erről: „Annak idején, mielőtt Zorka lányom megfogant, volt két vetélésem. Akkor nagyon összetörtem, és kerestem az okokat és főleg a megoldást. Egy kedves barátom javasolta, hogy menjek be abba a szobába, amit a vágyott kisembernek szánunk, gyújtsak meg egy gyertyát, és kérjem meg az angyalomat, hogy küldje el őt nekünk.
Nem történt semmi látható vagy hallható csoda, de ahogy ott ültem, és próbáltam hangosan megfogalmazni, hogy mit és főleg miért szeretnék, egyszer csak megértettem, hogy a barátom miért küldött be oda. Néhány héttel később jött a hír, hogy érkezik Zorka, aki egészségesen meg is született.”
A jóslatokkal azonban nagyon óvatos. Talán mert szerinte mindennek köze van a gondolat teremtő erejéhez: „Nagyon hiszek a cigánymágiában, éppen ezért, sosem mennék jósnőhöz.
azon fogunk dolgozni, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan a jóslat szerint elrendeltetett. Akár azért, mert annyira nem akarjuk.”
Pontosan meg is magyarázza, hogy miért volt jó döntés, hogy nem kért a jósok előrejelzéseiből. Kisfiára, a Down-szindrómás Benjire gondol ilyenkor egyből mindenki:
A beszélgetés végén bővebben is beavat Dóra mindenkit abba, hogy pontosan milyennek is látja, érzi, tapasztalja a világot: „Gyakran van déjà vu érzésem is, és azt gondolom, nem egyetlen életünk van. Könnyen lehet, hogy ezzel a személyiséggel egyszer már jártam itt, vagy éppen egy másik univerzumban, és ez vagy az a helyzet, ez vagy az az ember onnan ismerős. Érzem, hogy hordozunk lenyomatokat az előző életeinkből, vagy éppen a párhuzamos jelenünkből. De ebbe mélyebben bele sem megyek, hiszen ezt nálam sokkal képzettebb emberek kutatják, és megannyi könyv szól erről – ezeket egyébként én élvezettel és érdeklődéssel olvasom.
Emellett, hála annak, hogy a lányom Waldorf-iskolába járt, az antropozófia is közel került hozzám. Rengeteg kárpát-medencei legendát megismertem, és ma már tartjuk a családban azokat az ünnepeket is, amiket előtte csak hírből ismertünk.”
