Blake Lively mostanra talán kezdi elfogadni második keresztnevét.
A 36 éves színésznő az MTV UK-nek mesélt új filmje, az It Ends with US – Velünk véget ér című film sikereiről. Az interjúban más irányokba is terelődött a téma, méghozzá Lively középsőneve került reflektorfénybe.
A színésznő beszélgetőtársa Isabela Ferrer színésznő volt, aki meg mert volna esküdni rá, hogy már hallotta Blake középső nevét. A színésznő ezen nagyon meglepődött, mivel nem szívesen hangoztatja.
Lively próbálta rávezetni Ferrert a megoldásra, aki az Ellen, Eleonora, Deleanor nevekre tippelt, a helyes válaszra azonban ő sem számított.
A Gossip Girl egykori sztárjának teljes neve ugyanis Blake Ellender Lively.
A színésznő próbálta elviccelni a szituációt, szerinte ugyanis a név hasonlít a híres Harry Potter karakter, Dumbledor nevéhez.
„Nem Dumbledore, hanem Ellender” – mondta nevetve Lively. „Bár Dumbledore őszintén szólva jobb választás lenne.”
Bár Blake továbbra sem szívesen híreszteli középsőnevét, azt mondja, férje, Ryan Reynolds sokat segített neki abban, hogy elfogadja nevét.
„Engem mindig nagyon összezavart, ezért mindig is utáltam. De a férjem imádta, ami miatt én is jobban megszerettem.”
Reynolds szerint ugyanis, olyan a név hangzása, mint a lavender, azaz magyarul levendula.
Shakirát lefilmezték, amint táncot lejt, majd hirtelen lemászik a színpadról. A 47 éves énekesnő jellegzetes táncmozdulatait mutatta be a LIV Miami színpadán. A Soltera című kislemeze bemutatóján vett részt, itt adta elő egyedi performanszát egy lenge kis ruhában.
A színpad köré gyűlt rajongók egy része sajnos nem gondolta, hogy rövid szoknya ide vagy oda, az énekesnőt is megilleti a tisztelet és a biztonságos tér megteremtése.
Shakira szoknyája alá befilmeztek, amikor az a csípőjét forgatta.
A sztár abbahagyja a táncot, miközben két kézzel a szoknyáját huzogatta levelé, majd megrázta a fejét a rajongóknak – miközben ujját a szeméhez téve jelezte, hogy látta a történteket.
Kezével nemet intett, beillesztve ezt a folytatott koreográfiájába.
A táncot egy rövid ideig folytatta, majd Shakira inkább elhagyta a színpadot a VIP területre mászva. Még visszanézett az emberekre, akik miatt ezt megtette, aztán tovább sétált, és
a VIP vendégeivel táncolt tovább.
Az online térben a rajongók oltalmukba vették az énekesnőt, aki eddig még nem adott ki tájékoztatást a történtekről.
Egy rajongó azt írta:
"Ez tényleg kiábrándító viselkedés. A művészek magánélet megsértése nélkül érdemelnek tiszteletet mind a színpadon, mind azon kívül. Kulcsfontosságú, hogy mindenki számára biztonságos környezetet biztosítsunk."
Volt, aki szerint "ezeket a férfiakat teljesen ki kell tiltani a klubokból," idézi a Daily Mail.
Nem jutott a legjobb 12 versenyző közé Emilio a vasárnapi Sztárban sztár All Stars műsorában, holott a zsűri és Till Attila is olyan mondatokkal bíztatta, hogy helye van a műsorban.
A Sztárban sztár All Stars szombati műsorából Király Lindát és Hevesi Tamást küldték haza, vasárnap pedig Orsovai Reninek és Emilionak volt utolsó fellépése, Tolvai Renivel és Puskás Petivel viszont még találkozni fognak a nézők.
Emilio az AC/DC frontembereként, Brian Johnsonként lépett a színpadra a negyedik adásban, a nem mindennapi produkció azonban nem volt elég elsöprő erejű, hogy lehengerelje a zsűrit vagy a nézőket.
A műsor Facebook oldala alá kommentelők jó része egyetértett a kieséssel.
"Emilio kiesett, nagyon helyes, ez minden volt részéről csak nem utánzás!!!"
- írta egyikük.
Nem úgy a zsűri, akik az AC/DC-s fellépést követő produkciótól viszont teljesen elájultak, a második alkalom akár még tovább is juttathatta volna Emiliót.
Emilio a Tones and I énekesnőjének bőrében adta elő a Dance Monkey című dalt befestett szakállal.
A dalt követően maga a műsorvezető Till Attila is hahotázva tért vissza, verbálisan felfoghatatlan magaslatokba emelve a produkciót, és a röhögő zsűritagok is elismerően nyilatkoztak a fellépésről.
"Én odavagyok! Az elejétől az utolsó pillanatig tetszett, ráadásul volt egy pillanat, amikor már elkezdted te is élvezni.
Zseniális volt, nagyon jót nevettünk, és még pontos is volt a produkció"
De nem csak ők érdeklődnek a brit uralkodói család tagjai, illetve a magánéletük iránt. világszerte milliók követik őket a közösségi oldalakon és olvassák róluk a híreket a pletykalapokban.
Nemrég a trónörökös, Vilmos herceg gyermekeiről jelent meg egy anyag, amelyik az anyagi helyzetüket és gazdagságuk mértékét firtatja.
Az Outdoor Toys becslése szerint Charlotte hercegnő nettó vagyona körülbelül 3,9 milliárd font lehet, ez olyan 1700-1800 milliárd forint, és a kis hercegnő már most gazdagabb, mint a bátyja, György herceg, a leendő trónörökös.
Bár György herceg jelenlegi becsült vagyona ennél kisebb, azért nyomorognia nem kell: 1300 milliárd forintnak megfelelő angol font.
Kettejük közül, aki erőteljesebb befolyást gyakorolhat majd az emberekre, csakúgy, mint az sztárok és az influencerek, az Charlotte hercegnő.
Édesanyjához, Katalin hercegnéhez hasonlóan élete és megjelenése a különböző eseményeken hatással lesz a divatra és a szépségiparra, ez pedig milliókat, sőt, hosszú távon milliárdokat jelenthet.
Sokan elfeledkeznek arról, hogy az uralkodói család tagjai saját ékszer- és műtárgygyűjteménnyel rendelkeznek.
Ezen kívül a család különféle forrásokból érkező bevételekre is szert tesz, 2019-ben például rekordösszegű, 20 milliárd fontnyi bevételük volt, tavaly pedig 19,8 milliárd font bevételre tettek szert.
Ráadásul annak ellenére, hogy Charlotte hercegnő még csak kilenc éves, bennfentesek szerint már most körvonalazódik, milyen családi ékszerek kerülnek majd a birtokába, és mit fog megörökölni. Állítólag megkapja Diana diadémját, amelyet a hercegné az esküvőjén viselt 1981-ben. Azt is pletykálják, hogy a kis hercegnő örökölheti II. Erzsébet királynő Vlagyimir-tiaráját is. Ez a különleges ékszert az utolsó cár édesanyja, Mária Alexandrina hercegnő (a későbbi Marija Pavlovna Romanova orosz nagyhercegné) kapta, amikor feleségül ment Vlagyimir Alekszandrovics nagyherceghez 1874-ben. A nagyhercegné a bolsevik hatalomátvételt követően, 1920-ban menekült el Oroszországból, és magával vitte a tiarát is, amelyet Teck Mária brit királyné vett meg. A királyné pedig a gyűjteményével együtt az unokájára, a későbbi II. Erzsébetre hagyta a tiarát.
A kaliforniai autópálya rendőrség arról számolt be, hogy Rancho Cucamonga városánál a 210-es úton pénteken egy 17 éves lány holttestére bukkantak lakossági bejelentés alapján.
A lányt az autópályán több jármű is elüthette, sérüléseibe valószínűleg már a helyszínen belehalt. A rendőrség azonosította az áldozatot, és kiderült, hogy a 17 éves Emily Gold hunyt el.
A tinédzser halálát öngyilkosságként kezelik, és a tragédia további részleteit még vizsgálják.
Emily Gold a tehetségkutató előző évadában tűnt fel. A Los Osos középiskola cheerleader csapatának tagja volt.
Most ezrek gyászolják a tinilányt, egymás után jelennek meg a rá emlékező videók a közösségi oldalakon.