SZTÁR

Sharon Stone félelemben él egy megszállott magyar veterán miatt, aki azt állítja, volt egy közös fiuk

Az egykori magyar katona szerint 37 éve titkos viszonyuk volt, és tudni akarja, mi lett a gyerekkel

Megosztom
Link másolása

Egy Londonban élő magyar veterán zavaros e-maileket küldözget Sharon Stone-nak, sőt a színésznő családtagjait is zaklatta az otthonuknál. A Boros Sándor néven azonosított férfi azt állítja, közel 40 éve volt egy eltitkolt közös fiuk a színésznővel.

Boros egykor a magyar hadseregben szolgált és az a rögeszméje, hogy 1986-87-ben titkos viszonya volt a színésznővel, sőt el is jegyezték egymást, majd született egy fiuk, Jason, aki nem sokkal később meghalt egy „rejtélyes balesetben”.

Boros szerint a szerelmüket és a tragédiát is eltussolták, ezért most szeretné felvenni a kapcsolatot a 64 éve színésznővel, hogy „kiderüljön az igazság a közös gyerekükről”.

A Magyar Néphadsereg egykori katonája zavaros, olykor nyugtalanító és ijesztő sorokat tartalmazó e-mailekben mondta el mindezt a világsztárnak. Mivel nem kapott választ, úgy döntött, felkeresi Los Angelesben a nőt. A címét nem tudta kideríteni, ezért családtagjai otthonánál jelent meg:

becsengetett a színésznő anyjához, húgához és bátyjához is.

Mindhárom helyről elküldték a férfit, aki csak akkor volt hajlandó távozni, amikor kilátásba helyezték a rendőrség értesítését.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sharon Stone (@sharonstone) által megosztott bejegyzés

Ezt követően a színésznő és családja pánikba esett, ezért felbérelték Paul Barresi magánnyomozót, hogy találja meg a megszállott férfit. Barresi 3 nap alatt Boros nyomára bukkant, a zaklató ekkor már Londonban volt.

A magánnyomozó azt mondta, az e-mailjei és a vele folytatott telefonbeszélgetések alapján a magyar származású veterán mentális betegségek tüneteit mutatja.

Barresi szerint kérdésére Boros elismerte, hogy nincs közös fotója Stone-nal, se levele tőle, de kitart amellett, hogy a világhírű színésznő egykor a menyasszonya volt, és volt egy közös fiuk.

„Elmagyaráztam Borosnak, hogy magánnyomozó vagyok, aki a családnak dolgozik. A viselkedése nem volt fenyegető, nem mutatott semmilyen kéjes, romantikus vágyat Sharon Stone iránt. Azt mondogatta, csak a fiáról akart tudni. Állítása szerint már nem tervezi, hogy újra Amerikába utazzon” – mondta a magánnyomozó a zaklatóról, aki szerinte nem jelent veszélyt a színésznőre, de sosem lehet elég óvatos az ember.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása