A tragikus balesetben megsérült Sallai Nórának szorosabb orvosi felügyeletre van szüksége
Ismét kórházba került a hét hónapja tragikus balesetet szenvedett színésznő, a rehabilitációja múlik ezen.
Sallai Nóra ismét kórházi kezelésre szorul, a karácsony óta otthonában lábadozó színésznő visszatért az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe.
A színésznő közel hét hónapja szenvedett súlyos autóbalesetet Alsónémediben,
amikor az ötéves kisfiával indult haza - egy kanyarban hajtott beléjük egy másik autós. A kisgyermek a kórházban néhány nappal később életét vesztette,
Sallai Nórát pedig több hétig ápolták az intenzív osztályon, lélegeztetőgépre kötve.
Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe októberben került, amikor már kissé jobban lett. Ahogy a Blikk írja, itt már fel tudott ülni, ismét megtanult járni és kommunikálni, illetve felfogta, mi is történt vele igazából.
Karácsony előtt engedték haza,
azóta otthon folyik a kezelése, és kontrollokra, vizsgálatokra kellett visszajárnia.
A lap egy informátorra hivatkozva írja, hogy most ismét az intézményben kezelik a színésznőt, mert olyan fázisba ért a rehabilitációja, ami szakemberi felügyeletet kíván.
"Vissza kellett térnie a rehabilitációs klinikára,
ugyanis olyan kezelésekre lesz szüksége, amelyeket csak bent, orvosi felügyelettel tudnak elvégezni. Azt nem tudom, bejár-e vagy be is feküdt, mindenesetre
sok időt kell a klinikán töltenie, és a szakemberek is szeretnék,
ha alaposabban követhetnék a felépülését ebben a szakaszban" - idézi a lap.