SZTÁR

Schumacher Vanda: „Felnőtt ember vagyok, én ilyen hülyeségekre nem érek rá”

Szemfülesek kiszúrták Vandát a Tinderen, ami kérdéseket vetett fel, miután múlt héten éppen párt talált magának a Celebrandiban.

Megosztom
Link másolása

Múlt héten ért véget az RTL új társkereső műsora, a Celebrandi, aminek egyik híressége Schumacher Vanda volt. A celeb egy Aba nevű férfival randizott, akivel a műsor végén úgy döntöttek, hogy tovább folytatják a találkozgatást.

Azonban valaki kiszúrta, hogy Vanda fent van az ismert társkereső oldalon, a Tinderen, ami elindította a pletykákat.

A lány már korábban is beszélt róla, hogy időnként használja az appot, most viszont nem lehetett tudni, hogy ez még a régi regisztrációja vagy máris elbúcsúzott újdonsült kapcsolatától és visszatért a társkeresőre.

Az rtl.hu azonban elérte Vandát, aki tiszta vizet öntött a pohárba és elárulta, hogy állnak most Abával:

„Jól alakul a kapcsolatom Abával, amikor neki is van ideje és nekem is, akkor találkozunk.” - mesélte.

A Tinderes pletykára pedig így reagált:

„Azt sem tudom, hol áll a fejem, műsort vezetek, mindent csinálok, az, hogy én a Reddittel meg a Tinderrel foglalkozzak, felnőtt ember vagyok, én ilyen hülyeségekre nem érek rá. A Tinderem meg valószínűleg azért van meg még, mert az applikációban nem tiltottam az accountot. Meg se nyitom, le sincs töltve az alkalmazás.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Görög Zita: „Voltam szerető. Egy bizonyos kor fölött már mindenki volt mindenféle szerepben”
A modell az Adom a napom vendége volt, ahol azt is elárulta, miért nem próbálta ki a drogokat.

Megosztom
Link másolása

Csütörtökön Görög Zitát lehetett végigkövetni az Adom a napom című műsorban, ahol amellett, hogy sok újdonságot meg lehetett tudni a modellről, azt is láthatták a nézők, hogy autója éppen kerékbilincset kap.

Az adás vége felé Geszti Péter kérdezi mindig a vendéget, Zitától pedig arra kérdezett rá, hogy hogy tudta ennyi éven át távol tartani magát a nagyobb balhéktól.

„Kaptam a szüleimtől egy elég erős erkölcsi tartást, ez az én legszebb örökségem tőlük. Olyan alapokat tudtak adni, ami nem engedett jobbra-balra menni.

Hibáztam rengeteget, hogyne. Én is megléptem azokat a kis ökörségeket, amiket mindenki más is. Voltam szerető, például. Egy bizonyos kor fölött már mindenki volt mindenféle szerepben.

Modellként meg tudtam magam őrizni.”

Elmondta, hogy a félelem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem próbált ki semmilyen szert.

„Féltem, ha kipróbálok bármilyen szert, amit elém raknak, akkor rászokok. Féltem, hogy fognak velem bánni, beszélni, amikor megpróbáltak eltolni a prostitúció irányába. Ezt a részét nem tudtam könnyedén venni: a testem az enyém.”

- mondta el a modell.

Via: 24.hu

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Tragédia: hat évvel Avicii halála után elhunyt egykori barátnője is
Két évig voltak együtt, nagyon nehezen tette túl magát a sztár DJ halálán.
K.O. - sassy.hu
2024. május 10.


Megosztom
Link másolása

2018. április 20-án találták meg az egykori sztár DJ-t, Avicii-t holtan. A halál okára azóta sem derült fény, a jelentésekben „súlyos vérveszteséget”jelöltek meg.

A DJ évekig küzdött mentális problémákkal és függőségekkel, krónikus fájdalmakkal, így végül egy üvegdarabbal vághatta meg magát, majd elvérzett.

Barátnője, Emily Grace Goldberg is gyászolta, akivel két évig alkottak egy párt. Most hat évvel később pedig tragikus módon ő is elhunyt.

A gyászjelentés szerint a 34 éves fiatal nő halálát tüdőembólia okozta április 3-án.

A lány utolsó Instagram-bejegyzésében vallotta be, hogy rákkal küzd, miközben a kórházból posztolt képet magáról. Bár akkor még azt írta, legyőzte a betegséget, úgy tűnik, végül mégis alulmaradt a küzdelemben.

Forrás: Blikk


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Pataki Zita sokkoló részletet árult el egykori párjáról: „Még bennem volt a varrat, amikor azt mondta, mégsem akar gyereket”
A műsorvezetőt nagyon megviselte a dolog.
K.O. - sassy.hu
2024. május 10.


Megosztom
Link másolása

Az ismert műsorvezető, Pataki Zita számos megpróbáltatáson ment át az évek során, de most arról beszélt, hogy volt olyan időszak az életében, amikor nagyon becsapva érezte magát. A volt párja ugyanis a műtét után közölte vele: mégsem szeretne gyermeket, ráadásul a legrosszabb pillanatban.

„Volt egy négyéves kapcsolatom, amelyben eldöntöttük, hogy jöhet a gyermek. Ehhez a döntéshez műtőasztalra kellett mennem, hogy megnézzék az endometriózist. Ilyenkor gyakorlatilag ki kell pucolni – így mondják – a nőt. Befeküdtem a kórházba, sok pénzembe került. Még bennem volt a varrat, amikor egy hétvégén mentünk a párom édesapjához, ő pedig útközben egyszerűen azt mondta, mégsem akar gyermeket… Döbbenet volt számomra”

– emlékezett vissza a műsorvezető a Lélekben podcast legutóbbi adásában.

Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak.

„Szerintem akkor fogta föl igazán, hogy ez egy küzdelmes út lesz mellettem. Ráadásul a pénzhez való hozzáállást illetően is voltak gondjai. Utána mondta, hogy inkább folytassuk, de én ezt a becsapásomnak éreztem akkor”

– idézte fel Zita.

„Soha nem felejtem el... én vezettem, de muszáj volt leállni, mert elkezdtem sírni. Egy templom mellett sikerült helyet találnom, gyönyörű hely volt. A templomkertben körbe-körbe jártam, és csak sírtam, sírtam, sírtam… Éreztem, hogy jön ki minden fájdalom...

Ezt követően el is hagytam aztán, és bár ő még próbálkozott, én már nem tudtam bízni. Nagyon fájt, de megértettem. Amikor az ő első gyermeke érkezett, én pont megismertem Atit”

– tette hozzá Pataki Zita, aki azt is elárulta, hogy egykori párjának végül három gyermeke született.

(via Blikk)

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Papadimitriu Athina még nem dolgozta fel a szörnyű tragédiát: „Összerándult a gyomrom és rohantam”
Ha nagy megrázkódtatás éri az embert, annak feldolgozásához idő kell. Athina még nincs túl a saját tragédiáján.

Megosztom
Link másolása

Bár visszaköltözhetett már decemberben leégett lakásába Papadimitriu Athina, ez nem várt nehézségeket okozott neki. Úgy néz ki, még sokáig kísérteni fogja az átélt borzalom. Tavaly decemberben egy elektromos zárlat miatt kigyulladt a háza, és hiába sikerült a tűzoltóknak megfékezni a lángokat, a színésznő kára sokmillió forintra rúg.

De ez a kisebbik baj, a megrázkódtatás olyan mély nyomokat hagyott benne, ami máig fel-felzaklatja.

Különösen a visszaköltözés viselte meg a színésznőt:

„Nehezen jöttem vissza, az első éjszaka amikor a szobámban feküdtem, nagyon rosszul aludtam, végig a történteken járt az eszem. Aztán szépen lassan ez is elmúlt.”

- nyilatkozta a Blikknek. Kiderült, hogy teljesen váratlan szituációkban is előjönnek a rossz élmények, és cselekvésre késztetik. Különösen a tűzjelző hangja viseli meg őt, ahogy nemrég Sopronban is történt:

„Előadássorozat miatt voltam ott, és amikor meghallottam ezt a hangot, azonnal összerándult a gyomrom, és rohantam ki. Szerencsére csak egy hűtőszekrény gyulladt ki, amit a gondnok azonnal el is oltott.”

Papadimitriu Athina azonban optimista, bízik benne, hogy a jó élmények szép lassan elhomályosítják a rosszakat. Most minden erejével a ház csinosítására koncentrál.

„Egy szoba festése van még hátra, a többi kész, de a cuccaim még szanaszét hevernek a lakásban, mert ahogy festettük a helységeket, úgy pakoltunk mindent ide-oda. Tele vagyok dobozokkal és zsákokkal.”

Ahogy meséli, még a papírmunkával kell végeznie, mert a biztosító csak akkor téríti meg a kárát, ha minden számlát, fotót és szükséges papírt össze tudott szedni.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
Ajánljuk