SZTÁR

Ryan Gosling meglepetés Ken-flashmobot küldött Greta Gerwignek a 40. születésnapja alkalmából

A színész még mindig érzi a "Kenergiát".
Sassy - sassy.hu
2023. augusztus 05.


Megosztom
Link másolása

A Barbie színésze annyira átélte Ken szerepét az új filmben, hogy úgy látszik, azóta sem tudta elfelejteni, és úgy döntött, egy rakás Kennel köszönti a rendezőt, Greta Gerwiget 40. születésnapja alkalmából.

Bár Gosling nem volt jelen a rögtönzött előadáson, gondoskodott róla, hogy a kamerák forogjanak, és megörökítsék a vicces pillanatot.

A videón jól látszik, ahogy

a Kenek szép lassan beözönlöttek Gerwig otthonába, aki valószínűleg éppen edzett, majd az I'm just Ken című dalra táncra perdülnek.

A rendezőnő mindeközben a sarokban ül, sírva nevetve.

És, ha már azt hinnéd, ennyi volt, ugye egy Ken mit sem ér Barbie nélkül, így aztán egy ponton a zene átvált Dua Lipa Dance the Night címá dalára és egy csapat Barbie is beözönlik a Kenek mellé.

Gerwig az előadás végén továbbra is sokkos állapotban hálásan öleli meg a táncosokat.

A videót később a Barbie hivatalos Instagram-oldalán is megosztották, ahol kis ömlengős szöveg keretében dicsérték a film főszereplőjét.

A szöveg így szólt: „Ahogy a Kenek tudják.... Néha az egyetlen módja annak, hogy kifejezd az érzéseidet, az a dal és a tánc! Ken Ryan küldte ezeket a különleges Barbie-kat és Keneket, hogy Greta születésnapját ezzel a sok jó érzéssel indítsuk!!!”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BARBIE (@barbiethemovie) által megosztott bejegyzés

Nem meglepő, hogy Gosling szerette volna újra felidézni ezt a remek zenés pillanatot, hiszen

az utóbbi időben meghódította vele a slágerlistákat, na meg a női szíveket.

A számot eredetileg Mark Ronson producer írta, aki kissé ideges volt, mielőtt megosztotta volna a stábbal. A rendezőt azonban annyira lenyűgözte a dal, hogy továbbadta a demót Goslingnak, akit aztán fel is kértek, hogy adja elő a számot a Barbie-ban.

Bár a színésznek már korábban is voltak zenei szerepei, például a 2016-os Kaliforniai álom című filmben, a rendezőnek a felkérés miatt alaposan át kellett írnia a filmet.

Szerencsére azonban megérte, Gerwig és Ronson is zseniálisnak találta Gosling előadását.

A producer ezután a Vanity Fairnek nyilatkozott: „Tényleg megértette, hogy nem szabad viccesnek vagy paródiának lennie. Miközben a dal önmagában is elég vicces időnként. Szóval tényleg elképesztő volt, és amikor tényleg elkezdte a nagy hangokat is megütni, azt gondoltam, hogy ez a srác egy vokális erőmű!”

Úgy tűnik, Gosling nem csak Ken.

Forrás: Unilad


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Baumgartner Kata megmutatta kockahasát, csak úgy vonzza a tekintetet!
Baumgartner Kata villantott, croptopja és farmerje közt feszülő izmos hasát mutatta meg rajongóinak.

Megosztom
Link másolása

A közkedvelt tartalomgyártó most egy egyszerű, hálószobájában készült fotóval zsebelt be 2000-nél is több lájkot az Instán.

Tükörszelfijében kidolgozott izmait tette ki a kirakatba.

A tekintetet vonzza a már-már kockásra gyúrt hasfala, ám kerek vállai és erős alkarja is hangsúlyos a fotón.

Visszafogott smink, hátraszorított konty teszi még sportosabbá az outfitjét.

A kidolgozott izmaira alapvetően is büszke lehet, ha pedig hozzátesszük azt a tényt, hogy

az influenszernek 2021-ben született meg első gyermeke,

és azóta is bomba formában van, méginkább.

Baumgartner Kata leginkább termékreklámokban meríti ki tartalomgyártói tevékenységét, és sokszor étrendkiegészítőket és sportszereket is promótál, amiket használ és visel is. Ezek is hozzájárulhattak hihetetlen eredményéhez, amelyekhez a kommentelői is gratuláltak már.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Orosz Barbarát mintha kicserélték volna: eddig nem tartotta női privilégiumnak a házimunkát, most meg tácolva mos, főz a férjére
Orosz Barbara távházassága egy éve tart, és azóta házitündérré vált a 44 éves műsorvezetőnő.

Megosztom
Link másolása

Hogy lehet kibírni egy távházasságot egy francia férfivel, akivel 2023 óta háromszor mondták ki a boldogító igent - erről számolt be Orosz Barbara a Best magazinnak.

Az interjúban Barbara boldogságáról és megváltozott életstílusáról is beszél.

Míg eddig elképzelhetetlennek tartotta, hogy házasságban, kötöttségek közt éljen, és azt sem tartotta követendő útnak, hogy a házimunkát csak a nő végezze egy kapcsolatban, most teljesen más véleményen van, mióta gyűrűt hord az ujján.

Férje, Flor mellett megtalálta a békéjét és boldogan, táncolva mossa ki ruháit, főz rá, próbál a kedvében járni.

Flor mellett már nem csak abban hisz, hogy a nő egzisztenciája fontosabb a húsleves főzésénél.

Pár évvel ezelőtt nem hitt a házasság intézményében, lázadt, ha valaki a házimunkákat kizárólag a nő feladatai közé sorolta. Úgy gondolta, az sokkal fontosabb, van-e egy nőnek egzisztenciája, annál, mint hogy tud-e húslevest főzni.

"Sokat változtam Flor mellett, és minden olyan természetes lett. Hogy a reggelit az ágyba viszem, hogy főzök, mosok, kivasalom a ruháit táncolva és boldogan"

- nyilatkozta.

Közben badacsonyi otthonukat újítgatja, alakítja kettejük ízlésének megfelelően.

Az interjúban mesél arról, hogy 2023 márciusa óta háromszor is megesküdtek, és azóta is távkapcsolatban élnek.

Nem egyszerű felállás, de nem viseli meg őket, mert Barbarának vannak praktikái. Ezeket megosztja azokkal a nőkkel, akik felkeresik, hogy vajon mi a titka a távkapcsolat fenntartásának. Szerinte úgy is lehet kiegyensúlyozott a házasság, ha alig töltenek együtt időt, de az minőségi a javából.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A viharos szakítás után mégis együtt Varga Miklós Joe és a menyasszonya, Csenge?
Romantikus vacsorán voltak egy olasz étteremben, és erről fotó is készült.
Sassy - sassy.hu
2024. május 08.


Megosztom
Link másolása

Mégsem szakított végleg Hrovatin Csenge és Varga Miklós Joe?

Mi is megírtuk, hogy mire megjelent egy magazin az esküvői terveikkel, már szét is ment a pár.

Csakhogy Csenge most egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban osztotta meg, hogy kettesben töltötték az estét és a kedvenc olasz éttermükbe mentek randevúzni.

Joe neve mellé egy szívecskés matricát is tett, ebből arra lehet következtetni, hogy újra együtt vannak.

Csenge és Joe kapcsolata saját bevallásuk szerint is viharos, se veled-se nélküled románc. Többször voltak már mélypontok, és többször újrakezdték.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Károly durván lepattintotta Harry herceget, de Vilmos sem akar találkozni vele
„Nagyon elfoglaltak”, „nem érnek rá”. Károly egy címet is elvett a kisebbik fiától, és Vilmosnak adta.

Megosztom
Link másolása

Sussex hercege egyedül érkezett az Egyesült Királyságba Kaliforniából, hogy részt vegyen a londoni Invictus Games 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Korábban úgy volt, hogy a felesége, Meghan hercegné is elkíséri, ám nemrég kiderült, hogy távol marad a brit királyságtól.

Sokan remélték, hogy ez alkalmat ad Harry, Vilmos és III. Károly békülésére - nagyon megromlott ugyanis a király és a trónörökös kapcsolata a "tékozló fiúval", aki nem csupán hátat fordított a családnak, és az Egyesült Államokba költözött, hanem a Netflixen bemutatott dokumentum-sorozatában és az életrajzi könyvében is rossz színben tüntette fel a családját.

Állítólag a herceg is azt remélte, hogy találkozhat az édesapjával, miután a februári villámlátogatása elég rövidre és furcsára sikeredett.

A remény most szertefoszlott: III. Károly nem fog találkozni a fiával, mert túlságosan elfoglalt.

És a jelek szerint Vilmos is mellőzi Harry herceget.

Harry a szóvivője révén tudatta, hogy természetesen megérti, mennyi teendője van az apjának, és reméli hogy minél hamarabb találkozhatnak.

A hírre reagálva Richard Fitzwilliams királyi szakértő azt mondta a Daily Mailnek, hogy bármi is a helyzet, ezt a a legtöbben nyílt elutasításként fogják értelmezni.

A herceg egyébként egy másik gyomrost is kapott. Korábban a brit légierőnél szolgált, és a magyarra egyébként nehezen átültethető colonel-in-chief", azaz nagyjából "tiszteletbeli ezredes" címet kapta annak idején (ez olyan cím, amit a királyi család tagjainak vagy nemeseknek adnak).

A Buckingham-palota sajtósai közölték, hogy az uralkodó ezt a címet Vilmosnak adja át május 13-án egy hivatalos ünnepségen.


Megosztom
Link másolása