Révész Sándor: „Legalább ötven olyan év jutott, amikor masszívan benne voltam a dolgok sűrűjében”
Egykor egy ország rajongott érte, mai dédszülők és nagyszülők tomboltak a koncertjein, majd vették tudomásul elég csalódottan, hogy egyik napról a másikra eltűnt a magyar zenei életből. Csak a bennfentesek suttogták, hogy valami hatalmas hajóra ment énekelni, és akkoriban sokan cseréltek volna a luxustengerjáró elegáns utasaival csak egy-egy estére, még akkor is, ha ott, azon a színpadon Sanyika nem Piramis és nem is Generál számokat énekelt különleges, egyéni hangján. Amikor végleg hazajött, már egy másik Révész Sándor érkezett meg. Elvonult egy tanyára, csak ritkán és keveset lehetett olvasni róla. Aztán három évvel ezelőtt egy komoly betegségen esett át. Nem zuhant a mélybe ebben az élethelyzetben sem, fegyelmezetten fogadta, ami vele megtörtént, mert, ahogy beszélgetésünk során többször is hangsúlyozta, ő a mostban él.
- Nyilván én is alternatívákban gondolkodom, érzékenyen körvonalazódik az ember életében, amikor fajsúlyosan történik vele egy s más. Vannak olyan dolgok, melyekről a sorsunk így üzen, én ezt tudomásul veszem. Volt amikor felettébb intenzív tempóban éltem,
Az a típusú intenzitás, ami mentén éltem az életemet, biztos, hogy nem volt okvetlenül harmóniában az alapvető lelki alkatommal, mert egyébként én egy rendkívül nyugodt ember vagyok. Alapos, megfigyelő, kontemplatív, mindig teljességgel benne élek a pillanatban, úgy érzem, hogy ennek hiteles tanújelét adtam, hiszen a könyvem írásakor mindenre emlékeztem a múltamból.
- A zúzós, zenész évek megviselték lelkileg?
- Nem, egyáltalán. A magánéletemnek és a hétköznapi történéseknek is meg tudtam élni a teljességét, de ugyanakkor robbanékonyan és abszolút rendelkezésre állóan tudtam a színpadi körülményben, az adott pillanatban felvenni azt a rezgésszámot, amit a dobütések, a süvítő gitár és a lendületes éneklés megkívánt.
félvállról venni, azok nem lírai szerzemények, hanem lendületes dalok és rezgésszámuk megkövetelte azt a színpadi attitűdöt, amit produkáltunk. Hála istennek ehhez nagyon lelkes közönségünk volt, velük együtt jó volt ez a játék.
- Hogyan lett sztár?
- 19 éves voltam, amikor 1972-ben megnyertük a Generállal a Ki mit tud?-ot. Az olyan mintha egy manapság divatos dalversenyt nyerne meg az ember, amiben pillanatok alatt lesz valakiből sztár, így
A villamoson kapkodták a fejüket utánunk az emberek, ehhez hozzá kellett szokni.
Alapos műhelymunkát végeztünk, mindenki képzett zenész volt, csak én fejlesztettem magam autodidakta módon. A társaim olykor olyan feladatokat adtak, ami nem volt könnyű, de ösztönöztek ezzel. Volt, hogy azt hittem nem fogom tudni kiénekelni amit kértek tőlem, olyan magas és sikító hang volt, de sikerült elsajátítanom a technikát, megtanultam, így volt ez a gitározással is.
- Nyugodtsága ellenére, nagyon karizmatikus, kirobbanó személyiség volt a színpadon...
- Apám, aki sebész orvos volt, mindig azt mondta, fiam a sikernél nagyobb stimulus nincs. Hálával tartozom azért, hogy ebben gazdagon megfürödhettem a zenekaraimmal. Lelkesített, hiszen
A hangélmény, s ahogyan hullámzott a tömeg, abban a pillanatban elmondhatatlan erővel hatott. A Piramis és a Generál együttesre is érvényes volt ez, habár más volt a két zenekar stílusa, műfaja.
- Milyen erre most visszatekinteni?
- Nem véletlenül mondtam el többször, hogy a Piramissal megélt sikerek a zenekar mind az öt tagjának legemlékezetesebb évei voltak.
A jelenlegi itt és most az egy másik rezgésszám, de nagyon elégedett vagyok azzal, ami megadatott nekem. Belső nyugalmammal ez tökéletesen harmonizál, ha más is, mint régen volt, de ebben az életszakaszban is elégedettség, összhang van.
- Ez összefügg a spiritualitással vagy érettséggel?
- Szerintem igen. Ma is rengeteget olvasok, megfigyelem a világot, a minden mindennel összefügg törvénye izgalmas rébusz, gondolkodást serkentő. De nyilvánvalóan a magammal hozott muníció is számít, amit a múltban kaptam. Él bennem az önművelés ösztönző fontossága is. Ez olyan, mint egy utazás. Elég sokat utaztam az elmúlt évtizedekben és a közelmúltban is. Egy, a múltban megélt élmény élő valóság ma is a szívemben, és a sikerek emléke ugyanúgy. A szellemiséget gyarapító tényezők manapság sokkal termékenyebb termőtalajra hullanak a lelkemben.
Az, hogy miket kellene még olvasnom, tanulnom, megismernem, annak most teljességgel itt van az ideje, ahhoz minden adott ebben a statikus élethelyzetben.
- Külföldön is dolgozott egy ideig, merrefelé járt?
- Dél-Amerikában egy világjáró hajóval harminchat országban jártam. A Generál és a Piramis úgynevezett pódiumzene volt. A hajón szórakoztató zenét játszottunk egy nyolctagú zenekarral, csokornyakkendőben, elegáns ruhákban léptünk fel esténként. Ez egy nagyon más karakterű feladat volt, mint a koncertek, de nagyon élveztem, mert ott mindennap bizonyítani kellett, hogy rátermettek vagyunk a feladatra.
Különleges és képzett zenészekből állt a zenekar, sokszor klasszikus zenei estet is adtunk, ilyenkor én két nyelven, angolul és németül konferáltam.
Pont azokban a hónapokban, amikor a hajón dolgoztam az Álom hajó című filmsorozatot is ezen az óceánjárón, az MS Astoron forgatták. A kétszáz tagú forgatócsoport egy hónapig vett részt a hajó mindennapjaiban. Izgalmas volt látni a filmes műhelymunkát. A sorozat nagyon népszerű volt, fantasztikus siker lett, különféle tévécsatornák a mai napig vetítik.
- Mi vitte erre a munkára?
- 1981 nyarán kiváltam a Piramisból. Gyakran meglátogattam az Alföldön élő barátaimat. Egy náluk töltött pár nap után hazautaztam Budapestre, és másnap hajnalban váratlanul jött a megkeresés, amit, mivel ráértem, elvállaltam.
ami nekem, hál' istennek sikerült.
- Amikor tanyára költözött, a csendet kereste?
- Nem gazdálkodni költöztem le, bár ültettem fákat, és kertészkedtem is egy kicsit. A tanyasi békességben a zenei pályámmal is foglalkoztam,
Nem mondható, hogy unatkoztam, gyakran utaztam fel Pestre, mert ott történtek a dolgok valójában. Mindezek ellenére a tanya volt az otthonom, és annak örültem a legjobban amikor hónapokig nem kellett kimozdulnom sehova. Felkínált az élet egy nyugodtabb ritmust, én ezt egy másik ütemnek mondom, ami végképp harmonizált az alkati adottságommal, nagyon nekem való volt.
Erre a fajta szabadságra vágytam és ebbe a tájba, a „kontinentális óceánba” továbbra is szerelmes vagyok.
- Mégis visszaköltözött Pestre...
- Feltöltődve újraértékeltem a dolgokat, egy másik ütembe léptem át, amit én választottam, és tizenhét varázslatos év után eladtam a tanyámat. Visszaköltöztem Pestre, ahol születtem, nem volt kérdés, meg volt itt is az otthonom, és elkezdtem még aktívabban dolgozni.
- Most ismét vidékre költözött, mi ennek a választásnak az oka?
- A Kelet-Mecsek gyönyörű vidékén élek. 1979-ben már volt ott egy házam. Sok éven át szeretettel gondoltam vissza erre a helyre, még akkoriban is, amikor a tanyámon éltem, pedig két teljesen különböző tájról beszélünk. Soha sehol nem volt gondom a beilleszkedéssel, közösségi ember vagyok, eredendően nyitott a világra, amiben a magam szuverén békességét mindenáron megteremtem, de azon túl abszolút szociális lénynek érzem magam. A vidéki ritmust nem volt nehéz felvennem, ebben a hírneves előéletem sem zavart be, nem okozott kérdőjeleket. Mindig is szerető közeg vett körül, és én ezt mindig viszonoztam.
- Ma is sok a követője, rajongója?
- A most megjelent könyvem egy bizonyos értelemben felkavarta az állóvizet körülöttem, ami öröm a szívemnek, mert
ahol nettó 2-3 órás, néha iszonyatosan mély beszélgetések alakulnak ki. Kortársak, zenebarátok megtisztelő atmoszférája vesz körül, ami olykor könnyekig meghat.
- A könyvében sok mindent elmesél, régen is ennyire őszintén kitárulkozó típus volt?
- A múltban ritkán szólaltam meg, a zenekar vezetője, Som Lajos volt hivatott erre. És ha mi, a többiek szóhoz jutottunk, bár én a bulvárt mindig távol tartottam, de ha mégis megkérdeztek, akkor az életemről, gyökereimről, a gondolataimról kapható voltam arra, hogy beszéljek. Nyilvánvalóan a zene mellett ezekre nagy hangsúly nem vetült.
mindezek turbulenciája felkeltett sok egyéb érdeklődést is velem kapcsolatban. Szerintem sokan most kezdenek igazán megismerni mint embert, mert a színpadi életemet ugyan sokan látták, de az, hogy honnan is jövök, kik voltak az őseim, ezekről nem nagyon nyilatkoztam korábban.
- A közönsége mire a legkíváncsibb manapság?
- A zene hangsúlyosan ott van, a társaim és a hozzájuk fűződő viszonyom, a barátságaim, a hitem, a természet szeretete, az utazásaim nagyon érdeklik az olvasókat és a könyvbemutatók közönségét.
Az nagyon megható. Volt olyan, hogy belekezdtem egy 1977-es történetbe és egy zenebarát a közönség soraiból jelezte, hogy ott volt. Mondtam neki, hogy akkor te folytasd, mert te objektív vagy. Fölállt és mesélte sorba az általa felidézett szegedi koncerten elhangzott dalokat, emlékeket, amiből oda-vissza nosztalgiázó játék lett. Nem vitás, hogy sok minden leülepedett bennem, van miről mesélnem az elmúlt 72 évből.
- Hogyan éli meg ezt a mai világot?
- Nagyon nem foglalkozom vele, ugyan belenézek a hírekbe, de különösebben nem érdekel.
Én nagyon igyekszem befelé és fölfelé élni, ezt gyakran elmondom, ezt is tőle kaptam, mint útravaló jótanácsot. Számomra a rengeteg felesleges hír nem kívánatos, nem foglalkozom vele.
- Nehéz volt megírni a könyvet?
- Nem, hiszen a kezdetektől fogva Derksen Gyöngyi jegyezte le magánéleti vonatkozású elbeszéléseimet, és dr. Bálint Csaba barátomnak - aki a Rockmúzeum elnöke és hazai zenészszakmánk mindentudója -, szakmai életem meghatározó állomásait idéztem fel. Összejöttünk és én meséltem, mondtam-mondtam, ami nagyon ösztönző volt, mert lehet, hogy egyedül nem lett volna türelmem megírni, de így jó volt, hogy ők szeretetteljesen, érdeklődő szempárként voltak ebben jelen és kérdeztek.
ki Gyöngyivel azt a 240 darabot, ami megjelent a könyvben.
- A kislányával milyen a kapcsolata?
- A lányom most 15 éves, nem élünk együtt, de mindennap bensőséges hangütésű leveleket váltunk és rendszeresen találkozunk.
- A mai modern kütyükhöz milyen a viszonya?
- Beláttam, hogy a modern kommunikációs eszközök nélkül ma már nem megy, kell ez a fajta kapcsolódás a világgal.
ami sok erőt akkumulált bennem. Voltak, akik gyógyulási praktikákat javaslatokat, mások segédeszközöket kínáltak, kedves volt, ahogy szeretethálót szőttek körém. Önzetlenségüket megköszönendő, kinek-kinek hosszabb-rövidebb választ írtam. A Révész Sándor Hivatalos facebook oldalamat adminként Gyöngyi kezeli, de a válaszokat, ajánlókat sajátkezűleg csak én írom. Az igényesség vezérel, mindig úgy írok, hogy nekem is örömöt okozzon, amikor visszaolvasom. Ez is Szepes Mária néni hagyatéka aki azt mondta magáról, hogy szóötvös. Szerény igyekezettel nyomdokában járok.
- Ez valamiféle spirituális barátság volt kettejük között?
- Nagyon mély barátságunk volt. 70 éves volt amikor először kezet nyújtottunk egymásnak, én 26 éves voltam. Egy barátságos mosolyú, szép tartású, csinos, üde, idős hölgy állt előttem,
Éreztem, hogy ő abban a pillanatban amikor elkezdtünk elmélyülten beszélgetni, lehántotta a sallangot rólam és kibogozta belőlem a lényeget.
Édesanyám 1976-ban öngyilkos lett, ezt feldolgozni 23 éves koromban nem tudtam, ebben is Mária néni segített.
Az ő léleksebészeti beavatkozása, a lélek- és karakterismerete bámulatba ejtő volt. Diagnózisom tudatában mindent a helyére tett bennem.
- Lehet ha nem találkozik vele minden másképp lenne az életében?
- Nem hiszek a véletlenekben, szerintem nem történhetett volna semmi másként. Mária néni csodálatos barát volt, sok mindenre megtanított. Már akkoriban megismerhettem veretes életművét, amiből akkor még semmi nem jelent meg nyomtatásban. Gépelt formában kaptam meg tőle, hogy elolvashassam. Ez óriási bizalom volt a részéről, titokként őriztem.
Ő mindig csak adott, nem kért, ez volt az ő fő jósága.
- Mivel tartja magát fitten?
- A természet közelében élek több mint negyven éve, az időm javát manapság is ott töltöm, hála istennek nekem ez megadatott.
Emellett megtapasztaltam, hogy a szellemi törekvés végtelen dimenzió, abban búvárkodni, kutakodni frissítő elixír, szerintem ez is fitten tart. Ez sugárzik talán belőlem, a tanulás nemes dolog.
- A természetjárás a túrázásban merült ki?
- Voltak kedves útvonalaim, karakterösvények, amiket akár ötvenszer is megjártam, végigbogarásztam, de szerettem újakat is felfedezni. Ugye ismerős az a gyakorlat, amikor az ember az új lakókörnyezetében egyre tágítja a rádiuszt, és egyre otthonosabb benne? Többnyire egyedül mentem, soha nem vittem magammal semmit az útra, rövidnadrágban, trikóban és egy kényelmes cipőben vágtam neki mindig.
Szerettem a saját tempómban menni, ami azért nem nevezhető andalgásnak, de megtehettem közben, hogy az időmmel gazdálkodjak, nem kellett sietnem, megállhattam bámészkodni és gyönyörködni a tájban.
- Nem volt magányos ez?
- Szeretem Hamvas Béla írásait, nála olvastam: magam és köztem állok én, tehát a magány dialógikus atmoszféra, ez nagyon lényeges. Ennek tudatában felemelő volt szótlanul megélni az ámuló, gyönyörködő perceket, múlatni az időt a természet fenséges békességében. Lélekben és gondolatban ma is könnyedén visszaröppenek ezekbe a pillanatokba.
A fegyelem szükséges erény egy ilyen egészségügyi fordulatnál, mindenre oda kell figyelni, például nyugodtan, békésen végiggondolom, ha oda lépnék mi lenne.
- Mik a könyv után a tervek?
- Van máris egy újabb felkérésem a Helikon kiadótól, akik figyelmes partnerek voltak, mert semmi olyat nem kértek tőlem a promóció során, ami megterhelő lett volna számomra. Minden körém volt rendezve, számításba vették, hogy mit bírok, tapintatosak voltak, nagyon megtiszteltek ezzel.
A könyv kapcsán szerveződő közönségtalálkozókon jóleső érzés személyesen találkozni zeneszerető olvasókkal, ennek öröme él a lelkemben. A könyvbemutatókon semmilyen élethelyzetemről sem tudok felületesen beszélni, minden pillanatot mélységesen megélek.
- Mikor fog újra zenélni?
- Két hihetetlenül tehetséges zenésztársammal van egy háromtagú zenekarunk, a Közlegények, ha valamikor, akkor velük dolgoznék szívesen.
Világ életemben mindent eredeti hangon, tisztességesen csináltam, nem akarok sem másnak, sem magamnak csalódást okozni.
Egyenlőre elfoglalnak a közönségtalálkozók, rengeteg meghívásom van, de miután be kell osztanom az erőmet, saját ütemezés szerint vállalok felkéréseket, nem ömlesztve egymás után.
nekem különösen, aki a személyes varázs híve vagyok. Ünnepélyes jelen lenni sokakkal az itt és mostban, és hálás vagyok érte, hogy mindenütt szeretet vesz körül akár merre megyek.
