Rengeteg pénzzel tartozik Péter Szabó Szilvia egykori fénytechnikusának, végrehajtás indult az ügyben
A több mint 25 millió forintos tartozást már a bíróság is megállapította, így az eset a végrehajtókhoz került. A hírre az énekesnő is reagált.
A Blikk írta meg, hogy a NOX énekesnője, Péter Szabó Szilvia tartozik ezzel az összeggel annak a világosítónak, akivel korábban együtt dolgozott.
Kiderült, hogy az énekesnő nem fizet, sőt, már nem is kommunikál a technikussal, Vona Károllyal, akinek a bíróság jogerősen megítélte a pénzt.
„A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 25.233.000 (huszonötmillió-kétszázharmincháromezer) forintot.”
- áll a bírósági végzésben.
A 2023 februárjában kelt, a lap birtokába jutott bírósági dokumentumban ez áll: „Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.”
A lapnak nyilatkozott Vona Károly, aki elmondta, hogy Péter Szabó Szilviával volt egy szponzori elszámolási vitájuk, amelybe aztán egy ingatlan adás-vétel is belekerült.
„Ami a lényeg: a bíróság másodfokon megítélte nekem a több mint 25 millió forintot. Egyébként az énekesnő az ítélethirdetésre sem jött el, és velem egyáltalán nem kommunikál. Hiába hívom, nem reagál. Nagyjából két éve beszéltünk, s ha azt gondolja, hogy feladtam, akkor téved. Látom olykor ilyen-olyan televíziós műsorokban, tudom, hogy rendszeresen fellép, luxusnyaralásokon vesz részt, amivel nincs is semmi baj, csak a koszt törölje le maga körül.”
- mondta a fénytechnikus.
A végrehajtó idén februárban kivonult Péter Szabó Szilvia címére, de kiderült, hogy minden ingósága másik személy nevén van, és az ingatlan sem az övé.
Az énekesnő szintén nyilatkozott az ügyben.
„Úgy gondolom, felnőtt férfiak nem így intézik a problémáikat, és végtelenül gyáva dolognak tartom. Ha igaza lenne, nem fordult volna a sajtóhoz, és nem gondolom, hogy bármi ilyen jellegű dolgot ez lenne a megfelelő platform tisztázni. A jogi eljárás a törvényes rend szerint folyamatban van, ezért erről többet nem szeretnék mondani!”
– mondta a Blikknek az énekesnő.