SZTÁR

Rácz Jenő nem békül Járai Mátéval, nála eleve hátrányból indul a Konyhafőnökben a színész

„Nehogy már egy Rácz Jenőtől féljek” – mondta Járai Máté.
Sassy - sassy.hu
2022. november 04.


Megosztom
Link másolása

Emlékeztek még arra, amikor Rácz Jenő és Járai Máté együtt versenyzett a Nyerő párosban 2020-ban?

Az adások során nem jöttek ki jól egymással, többször volt köztük konfliktus, és sokak szerint néhány tüske a mai napig bennük maradt.

Most a Konyhafőnök VIP 2022-es évadában fognak mindketten szerepelni.

Rácz Jenő még sem tudja, miként megy majd a közös munka. Vegyes érzések öntötték el, amikor megtudta, hogy Járai Máté is a versenyzők között lesz.

"Muszáj lesz zsűritagként viselkednem és helytállnom. Ugyanezt várom Mátétól is. Aggódom emiatt, hogy mi lesz, nem vagyok benne biztos, hogy gördülékenyen fog menni ez a dolog"

- árulta el A Konyhafőnök VIP extra videójában.

"Nem tudom elképzelni, hogy rá tudok Mátéra hangolódni, valójában nem is szeretnék. Ugyanúgy fogom értékelni, mint a többi versenyzőt. Ha esetleg meg kell menteni, kötényt kell neki adni, mert pocsék lett az étele, nem biztos, hogy nyugodt szívvel azt mondom, meg fogom menteni"

- mondta.

Azt is elárulta, hogy az a kis szimpátia, ami ki szokott alakulni a mentorok és a versenyzők között, nála eleve hátrányból indul.

"Ne menjünk túl messzire, a nagy békülés még várat magára. Itt főzni kell. Ez az egész nem a mártírkodásról és szerepvállalásról szól, hanem arról, ki hogyan főz"

- mondta Rácz Jenő.

Az RTL megkereste Járai Mátét is, aki azt mondta: Nem szeretné, ha arról szólna a műsor, hogy egymásnak esnek Jenővel és szerinte a legnagyobb fordulat az lenne, ha a séf még küzdene is azért, hogy a csapatába kerüljön.

„Nehogy már egy Rácz Jenőtől féljek.”

Járai Máté nyilatkozatát itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Görög Zita: „Voltam szerető. Egy bizonyos kor fölött már mindenki volt mindenféle szerepben”
A modell az Adom a napom vendége volt, ahol azt is elárulta, miért nem próbálta ki a drogokat.

Megosztom
Link másolása

Csütörtökön Görög Zitát lehetett végigkövetni az Adom a napom című műsorban, ahol amellett, hogy sok újdonságot meg lehetett tudni a modellről, azt is láthatták a nézők, hogy autója éppen kerékbilincset kap.

Az adás vége felé Geszti Péter kérdezi mindig a vendéget, Zitától pedig arra kérdezett rá, hogy hogy tudta ennyi éven át távol tartani magát a nagyobb balhéktól.

„Kaptam a szüleimtől egy elég erős erkölcsi tartást, ez az én legszebb örökségem tőlük. Olyan alapokat tudtak adni, ami nem engedett jobbra-balra menni.

Hibáztam rengeteget, hogyne. Én is megléptem azokat a kis ökörségeket, amiket mindenki más is. Voltam szerető, például. Egy bizonyos kor fölött már mindenki volt mindenféle szerepben.

Modellként meg tudtam magam őrizni.”

Elmondta, hogy a félelem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem próbált ki semmilyen szert.

„Féltem, ha kipróbálok bármilyen szert, amit elém raknak, akkor rászokok. Féltem, hogy fognak velem bánni, beszélni, amikor megpróbáltak eltolni a prostitúció irányába. Ezt a részét nem tudtam könnyedén venni: a testem az enyém.”

- mondta el a modell.

Via: 24.hu

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Papadimitriu Athina még nem dolgozta fel a szörnyű tragédiát: „Összerándult a gyomrom és rohantam”
Ha nagy megrázkódtatás éri az embert, annak feldolgozásához idő kell. Athina még nincs túl a saját tragédiáján.

Megosztom
Link másolása

Bár visszaköltözhetett már decemberben leégett lakásába Papadimitriu Athina, ez nem várt nehézségeket okozott neki. Úgy néz ki, még sokáig kísérteni fogja az átélt borzalom. Tavaly decemberben egy elektromos zárlat miatt kigyulladt a háza, és hiába sikerült a tűzoltóknak megfékezni a lángokat, a színésznő kára sokmillió forintra rúg.

De ez a kisebbik baj, a megrázkódtatás olyan mély nyomokat hagyott benne, ami máig fel-felzaklatja.

Különösen a visszaköltözés viselte meg a színésznőt:

„Nehezen jöttem vissza, az első éjszaka amikor a szobámban feküdtem, nagyon rosszul aludtam, végig a történteken járt az eszem. Aztán szépen lassan ez is elmúlt.”

- nyilatkozta a Blikknek. Kiderült, hogy teljesen váratlan szituációkban is előjönnek a rossz élmények, és cselekvésre késztetik. Különösen a tűzjelző hangja viseli meg őt, ahogy nemrég Sopronban is történt:

„Előadássorozat miatt voltam ott, és amikor meghallottam ezt a hangot, azonnal összerándult a gyomrom, és rohantam ki. Szerencsére csak egy hűtőszekrény gyulladt ki, amit a gondnok azonnal el is oltott.”

Papadimitriu Athina azonban optimista, bízik benne, hogy a jó élmények szép lassan elhomályosítják a rosszakat. Most minden erejével a ház csinosítására koncentrál.

„Egy szoba festése van még hátra, a többi kész, de a cuccaim még szanaszét hevernek a lakásban, mert ahogy festettük a helységeket, úgy pakoltunk mindent ide-oda. Tele vagyok dobozokkal és zsákokkal.”

Ahogy meséli, még a papírmunkával kell végeznie, mert a biztosító csak akkor téríti meg a kárát, ha minden számlát, fotót és szükséges papírt össze tudott szedni.

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Hatalmas botrány az Eurovíziós Dalfesztiválon - rendőrség, kizárás, bojkott, a döntő napján!
Az Eurovíziós Dalfesztivál eddig a béke, a szeretet és a megbékélés látványos ünnepe volt. Eddig.

Megosztom
Link másolása

Aki annak ellenére is figyelemmel kíséri az Eurovíziós Dalfesztivált, hogy hazánk nem vesz részt benne (ne firtassuk most, hogy miért nem), annak mindig vannak kedvencei már a végső nagy show, a döntő előtt is. Idén a nagy favoritok közé tartozik a svájci, a horvát, a holland és még az észt versenydal is.

Ekkora ünnepe nincs a zenének máshol a világon, nem véletlen, hogy néhány éve az ausztrálok is bekéredzkedtek, és az amerikaiak is szeretnének egy hasonlót maguknak.

Csakhogy idén valami bekavart. Először az izraeli versenyzőnek kellett hirtelen új dalt találni, mert politikailag áthallásosnak találták az első nótát, most pedig

a nagy közönségfavorit, a holland versenyző került olyan helyzetbe, hogy órákkal a döntő nagy élő show-ja előtt kizárták.

Az Eurovíziós Dalfesztivál szervezői a következő nyilatkozatot adták ki:

„Joost Klein holland előadó nem indul az idei Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntőjében.

A svéd rendőrség kivizsgálta a produkciós stáb egyik női tagja által tett panaszt, mert a csütörtök esti elődöntőben incidens történt a férfi fellépése után. Amíg a jogi eljárás lezajlik, nem helyénvaló, hogy folytassa a versenyt.

Szeretnénk tisztázni, hogy egyes médiajelentésekkel és a közösségi médiában megjelent spekulációkkal ellentétben az incidens nem érintett más előadót vagy a delegáció más tagját.

Zéró toleranciát alkalmazunk a rendezvényünkön tanúsított helytelen viselkedéssel szemben, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a verseny minden munkatársa számára biztonságos és védett munkakörnyezetet biztosítsunk. Ennek fényében Joost Klein viselkedése a csapat egyik tagjával szemben a verseny szabályait sértőnek minősül.

A 68. Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntője 25 résztvevő dallal folytatódik.”

A sejtetés elég beszédes, csakhogy nem biztos, hogy fedi a valóságot.

A holland tévé szerint többek közt az észt csapat, akiknek volt fogalmuk arról, hogy mi is történt a nagyon népszerű Europa-pa dalt énekló holland versenyzővel, most azt jelentette be, hogy ha Joost nem léphet fel, ők sem fognak.

Ami már azért is nagy veszteség lenne, mert például az észtek kifejezetten egy szórakoztató produkcióval indultak, ellentétben a sok egyforma, kevés hanggal és ruhával, de sok táncossal operáló többséggel.

Szóval aki teheti, nézze a döntőt, mert a jelek szerint lesz még meglepetés bőven. Különösen, ha a bojkotthoz még többen csatlakoznak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Meghan Markle durva üzenetet küldött a királyi családnak nigériai útjáról
Már a rajongói szerint is direkt csinálja.

Megosztom
Link másolása

Az eseményeket látva az jut az ember eszébe, hogy ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy hápog mint egy kacsa, akkor az kacsa.

Szóval ha Harry és Meghan nigériai útján úgy fogadják őket, mint a királyi család mélyen tisztelt tagjait, olyan programokat szerveznek számukra, mint a királyi család látogatásaikor szokás, akkor az pont egy királyi vizit.

Épp olyan, amilyet nem akartak vállalni, amikor leléptek, és gúnyolni kezdték a családot ezek miatt a hivatalos teendők miatt. És pont olyan, amilyen szerepet II. Erzsébet szánt nekik, amikor áldását adta a házasságukra.

Most tehát Meghan, mint a brit királyi család egy alternatív verziója, élvezi az rangjának járó pompát és fogadtatást, miközben azt Amerikában igyekszik nevetségessé tenni.

Véletlenül pont akkor, amikor Vilmos képtelen ilyen meghívásoknak eleget tenni, hiszen a felesége súlyos beteg. Megteszi most helyette kéretlenül Harry és neje.

A turnéról készült képeket nézve az is feltűnő, hogy Harry mintha mindent elfelejtett volna a jó modorról, mert miközben népviseletbe öltözött táncosok próbálták szórakoztatni őfelségét, a nejével röhögcsélt és mutogatott a jelmezes művészekre.

Hogy még jobban odaszúrjon Meghan a királyi családnak, a PR turné első napján, egy iskolalátogatáson olyan ruhát választott, aminek a modell neve Windsor. Véletlen lenne? Aligha.

Elég csak azt felidézni, hogy nemrég a Windsor kastélyban lévő házukból lakoltatta ki őket Károly király, hiszen évek óta nem használták, de minden nyilatkozatukban csak alázták és mélyen megvetették a Windsor családot és nevet.

Ha arról van szó, Meghannak nem kell a szomszédba menni egy kis gonoszságért.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk