SZTÁR

Rácz Jenő nem békül Járai Mátéval, nála eleve hátrányból indul a Konyhafőnökben a színész

„Nehogy már egy Rácz Jenőtől féljek” – mondta Járai Máté.
Sassy - sassy.hu
2022. november 04.


Megosztom
Link másolása

Emlékeztek még arra, amikor Rácz Jenő és Járai Máté együtt versenyzett a Nyerő párosban 2020-ban?

Az adások során nem jöttek ki jól egymással, többször volt köztük konfliktus, és sokak szerint néhány tüske a mai napig bennük maradt.

Most a Konyhafőnök VIP 2022-es évadában fognak mindketten szerepelni.

Rácz Jenő még sem tudja, miként megy majd a közös munka. Vegyes érzések öntötték el, amikor megtudta, hogy Járai Máté is a versenyzők között lesz.

"Muszáj lesz zsűritagként viselkednem és helytállnom. Ugyanezt várom Mátétól is. Aggódom emiatt, hogy mi lesz, nem vagyok benne biztos, hogy gördülékenyen fog menni ez a dolog"

- árulta el A Konyhafőnök VIP extra videójában.

"Nem tudom elképzelni, hogy rá tudok Mátéra hangolódni, valójában nem is szeretnék. Ugyanúgy fogom értékelni, mint a többi versenyzőt. Ha esetleg meg kell menteni, kötényt kell neki adni, mert pocsék lett az étele, nem biztos, hogy nyugodt szívvel azt mondom, meg fogom menteni"

- mondta.

Azt is elárulta, hogy az a kis szimpátia, ami ki szokott alakulni a mentorok és a versenyzők között, nála eleve hátrányból indul.

"Ne menjünk túl messzire, a nagy békülés még várat magára. Itt főzni kell. Ez az egész nem a mártírkodásról és szerepvállalásról szól, hanem arról, ki hogyan főz"

- mondta Rácz Jenő.

Az RTL megkereste Járai Mátét is, aki azt mondta: Nem szeretné, ha arról szólna a műsor, hogy egymásnak esnek Jenővel és szerinte a legnagyobb fordulat az lenne, ha a séf még küzdene is azért, hogy a csapatába kerüljön.

„Nehogy már egy Rácz Jenőtől féljek.”

Járai Máté nyilatkozatát itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Valódi vészhelyzet a TV2-nél: adás előtt kellett újraéleszteni a televízió munkatársát
Életmentés a TV2 székházában: Szentpéteri Eszter gyors reakciója mentette meg egy biztonsági őr életét.

Megosztom
Link másolása

Szentpéteri Eszter, a Tények reggeli adásának műsorvezetője szerdán reggel megérkezett a TV2 székházába, de ezúttal a megszokott rutin váratlanul megszakadt: adás előtt sürgős telefonhívást kapott. Az egyik biztonsági őr rosszul lett, leállt a szíve.

A műsorvezető, akinek egészségügyi végzettsége is van, azonnal a helyszínre sietett, és a mentők kiérkezéséig hat percig folytatta az újraélesztést.

Közben az őr állapota többször is kritikusra fordult. „Életem leghosszabb hat perce volt” – idézte fel az eseményeket a műsorvezető.

A mentők megérkezése után a biztonsági őrt stabilizálták és kórházba szállították, ahol továbbra is megfigyelés alatt tartják.

Szentpéteri Eszter ezt követően visszatért a stúdióba, és a történtek ellenére is profin levezette a reggeli műsort.

„Életet mentettem. Erre a hajnalra mindig emlékezni fogok. Leginkább hálával” – írta később közösségi oldalán, személyes hangvételű bejegyzésében. Az eset tanulságait is megosztotta: „A legfontosabb tanulság, hogy mindannyian magabiztosan tudjunk reagálni. Hogyan lehetne ezt elérni?”

Kiemelte, hogy az újraélesztés alapvető ismeretei mindenki számára elsajátíthatók, és akár egy rövid képzés is életmentő lehet.

Via Story.hu


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Fotóval! Friss kép készült a súlyosan beteg Ónodi Henriettáról - így van most az olimpiai bajnok tornász
Szívszorító küzdelem: Fokozatosan javul az olimpiai bajnok Ónodi Henrietta állapota.

Megosztom
Link másolása

Megható hírek érkeztek az 1992-es barcelonai olimpia magyar tornászcsillagáról. Ónodi Henrietta, aki márciusban infarktust kapott, floridai otthonában lassan, de biztosan javul – árulta el a nővére, aki szívszorító őszinteséggel beszélt testvére állapotáról.

Az olimpiai aranyérmes súlyos agykárosodást is szenvedett, így hosszas rehabilitáció vár rá. Ápolásra szorul, és Amerikában, valamint Magyarországon is gyűjtést szerveztek a gyógykezeléséhez.

„Szeretnék megosztani néhány örömteli hírt az elmúlt hetekből, bár a fejlődés igen lassú, fokozatos, de kézzelfogható előrelépés történt Heni állapotában. Továbbra is fizioterpiás gyakorlatokat végez és terápiákat kap, és mi biztató javulást tapasztalunk. Heni már képes megfogni a poharakat és önállóan enni.

Képes felülni az ágyban, megfordulni, és önállóan mozgatni a lábait. Ezen kívül újra tanul kommunikálni, és büszkén mondja teljes nevét: Henrietta Onodi.

Továbbá, Heni most már egyéb dolgokat is tanul: számolni is elkezdett, összeadni és kivonni. Bár a múltbéli emlékei még nem tértek vissza, mindannyian bízunk benne és idővel helyreállnak.

A gyermekei karácsonyi díszeket helyeztek el a házban- szeretnék megosztani egy képet, amely múlt vasárnap készült.

 Emellett arra kértek, hogy fejezzem ki mély hálájukat és köszönetüket a folyamatos támogatásaitokért, szeretett édesanyjuk iránt.

Békés, szeretetteljes ünnepeket kívánok, tele egészséggel és boldogsággal. Köszönöm a kedvességeteket és támogatásotokat, ami lehetővé tette, hogy Heni ilyen inspiráló fejlődésen menjen keresztül.

Békés, Áldott Ünnepeket” - írta Facebook oldalára Henrietta nővére.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Csodás kis cukifalat Paris Hilton kisfia, és egyáltalán nem vízfejű, friss fotót osztott meg róla az anyukája
Születése után rengetegen bántották a kisfiút és az anyukáját is a kommentelők, akik szerint túl nagy volt a baba feje.

Megosztom
Link másolása

Paris Hilton amerikai médiaszemélyiség, influencer és üzletasszony 2023 januárjában vált édesanyává.

Béranya közreműködésével született első gyermeke, Phoenix Barron Hilton Reum.

Amikor a kisfiát először mutatta meg Instagramon, egyes kommentelők borzasztó sokat bántották és kritizálták a babát. Szerintük túl nagy volt a feje, sőt, egyenesen azt állították, hogy vízfejű, beteg, valami nem stimmel vele.

Paris Hilton határozottan reagált ezekre a megjegyzésekre, kijelentve, hogy fia teljesen egészséges, és az orvosok szerint nincs semmi probléma vele.

Egyébként pedig ha bármilyen betegsége lett volna, akkor mi van? Semmi. Tündéri baba lett volna akkor is.

Most egy friss fotósorozatot osztott meg a lassan 2 éves Phoenix-ről Paris Hilron:


Megosztom
Link másolása