Poén vagy keserű igazság? Arnold Schwarzenegger kemény viccet sütött el válásáról
Arnold Schwarzenegger pontosan tudja, hogyan kell bedobni egy viccet, de most lehet, hogy az exfelesége, Maria Shriver nem mosolyodott el a hallottakon. A Terminátor-sztár ugyanis nem tudta megállni, hogy ne csípjen oda egyet a válás témájában, miközben beszédet mondott Chris Wallace hollywoodi Csillag sétányos ünnepségén csütörtökön.
A 76 éves színész a színpadon először arról beszélt, mennyi újságíróval találkozott már életében. „Tudják, nagyon sok mindent tudok az újságírókról. Képzelhetik, az életem során több ezer, több tízezer újságíró interjúvolt már meg” – kezdte.
Majd jött a csavar:
A közönség nevetett, de nyilvánvaló: Maria Shriver helyében ezt a poént már nehezebb lett volna könnyedén fogadni.
Schwarzenegger és Shriver házassága 25 év után, 2011-ben ért véget, miután kiderült, hogy a színész viszonyt folytatott a házvezetőnőjükkel, Mildred Baenával. A kapcsolatból egy fiú született, Joseph Baena, akiről a botrány idején derült ki, hogy Arnold gyereke.
Ez egyébként nem az első alkalom, hogy a színész exfeleségére céloz viccelődve. Tavaly, amikor az Amazon Upfront eseményen beszélt a ’90-es évekbeli karácsonyi filmjéről, a Hull a pelyhes-ről (Jingle All the Way), megjegyezte:
Bár a humor kedvéért gyakran visszatér a témához, Schwarzenegger sosem próbálta tagadni, hogy a válás az ő hibájából történt. 2023-ban a PEOPLE magazinnak úgy nyilatkozott: „Nem volt köztünk háború. Nem volt veszekedés. Ez egyszerűen az én elcseszésem volt. Ő pedig azt mondta: ’Oké, ez van’, és úgy döntött, külön folytatja. Ez az ő döntése volt.”
A pár 1986-ban házasodott össze, és négy közös gyerekük van: Katherine (35), Christina (34), Patrick (32) és Christopher (27).
Bár a házasságuk véget ért, Schwarzenegger többször is hangsúlyozta, mennyire fontos számára a család, és hogy Shriverrel mindvégig közösen vállalták a gyereknevelést.
– mondta a Hollywood Reporter-nek.
Most, 75 évesen Arnold új kapcsolatban él Heather Milligannel, de közben jó kapcsolatot ápol Joseph Baenával is, aki időközben maga is beindította színészi és testépítő karrierjét. Schwarzenegger életében tehát minden fejezet másképp alakul, de a családi kötelékek – a botrányok és a poénkodás ellenére – végig megmaradtak.
Via Hola!