SZTÁR

Pete Davidson készpénzt osztogat kárpótlásul - véget ér az életét feldolgozó sorozata

A Bupkisnak lőttek, de a színészek nem jártak rosszul.

Megosztom
Link másolása

Pete Davidson nagylelkű gesztussal hálálta meg azoknak a munkáját, akik részt vettek a Bupkis című sorozat első évadának munkálataiban, miután a humorista kiszállt a műsorból.

A Saturday Night Live sztárja több százezer dollárt osztott szét azoknak, akik munkájukkal hozzájárultak az első évad sikeréhez.

Ezzel szeretett volna köszönetet mondani.

A 30 éves komikus múlt hónapban hagyta el a Peacock műsorát, amely egy félórás, félig önéletrajzi ihletésű komédia volt az életéről.

Bár eredetileg úgy volt, hogy lesz egy második évad is, a műsor véget ért, mert Davidson kiszállt.

"A Bupkis egy ablak volt az életembe, hiszen rólam és a küzdelmeimről szólt. Az összes eddigi munkám közül messze a Bupkisra vagyok legbüszkébb"

- mondta Davidson a sorozattal kapcsolatban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bupkis (@pete_davidson_bupkis) által megosztott bejegyzés

Davidson köszönetét fejezte ki azoknak, akik segítettek létrehozni a sorozatot, és elmondta, hogy izgatottan várja a következő fejezetet az életében. A TMZ forrásai szerint hamarosan Eddie Murphy oldalán fog szerepelni egy új, hatalmas blockbusterben.

Forrás: Page Six


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Cindy Crawford legújabb fotóin rá sem lehet ismerni a modellre
22 éves korából posztolt képeket, ahol rövid, már-már fiús hajjal fotózták. Természetesen ez is csodásan állt a szupermodellnek.

Megosztom
Link másolása

Cindy Crawford a '90-es évek egyik legnépszerűbb topmodellje volt, aki a mai napig elképesztő formában van.

A minap azonban érdekes fotókat osztott meg az Instagramján, amelyeket még 1984-ben lőtt róla Barry Elz.

A modell akkor még csak 22 éves volt, és ami talán a legmeglepőbb a képeken, az az, hogy igen rövid, már-már fiús frizurája volt akkor Crawfordnak.

Természetesen a modellnek a rövid haj is csodásan állt, de beszéljenek helyettünk a képek:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Cindy Crawford (@cindycrawford) által megosztott bejegyzés

„Visszatekintés a rövid hajas napokra” - írta a képekhez a modell. A kommentszekciót persze ellepték a csodálkozó hozzászólások, mert nem sokan emlékeznek arra, hogy Cindy Crawford valaha is viselt ilyen rövid hajat.

Via: Femina


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Megható: a színpadról hívta fel egy jó barátja Tompos Kátyát, hogy hallja, mennyien szeretik
Mivel a színésznő kórházban fekszik, nem tudott részt venni a neki szervezett jótékonysági eseményen.
K.O. - sassy.hu
2024. május 29.


Megosztom
Link másolása

Pár hete sokkolta az országot a hír, miszerint egy nagyon ritka típusú rákbetegséggel küzd Tompos Kátya. A színésznőnek olyan kezelésre van szüksége, ami Magyarországon nem elérhető, emiatt is fedte fel betegségét a nyilvánosság előtt.

A kezelés finanszírozására gyűjtést szerveztek, aminek keretében május 25-én rendezték meg a Szeretünk Kátya címet viselő jótékonysági gálát a Szegedi Nemzeti Színházban. Az esemény teljes bevételét Tompos Kátya orvosi kezelésére fordítják.

Mivel a színésznő jelenleg kórházban fekszik, nem tudott személyesen részt venni az alkalmon, egy jó barátja Hrutkai Róbert azonban felhívta a helyszínről telefonon, hogy Kátya hallhassa, mennyien törődnek vele.

„Szerettem volna, ha tudja, hallja a saját fülével, hogy milyen sokan szeretik. Hogy ha csak a nevét kimondják, zúg a taps, és hogy milyen sokan bíznak a gyógyulásában. Kátya hallotta, és tudom, hogy nagyon jólesett neki”

- nyilatkozta Hrutka a Metropolnak, aki azt is elárulta, hogy jól sikerült a gyűjtés. És bár pontos összeget nem mondott, állítása szerint az összegyűlt összeg mindenképp reményt ad.

„Fantasztikus az összefogás, ami kialakult, nem lehetünk elég hálásak ezért.”

Korábban a zenész így nyilatkozott a színésznő állapotáról: „Olvas, nem mozoghat annyit, ha valahova elmegy, akkor nagyon elfárad. Úgyhogy erőt kell gyűjtenie, fel kellene szednie súlyt.”

Via: 24.hu


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A legnagyobb titokban ment férjhez Tápai Szabina szépséges húga, Andrea
Gyönyörű ruhában, csipkés fátyolban mondta ki az igent.

Megosztom
Link másolása

A legnagyobb titokban tartotta meg az esküvőjét Tápai Andrea, Tápai Szabina húga.

A házasságkötés a Pilisben történt.

Tápai Andi Instagramra feltöltött fényképei alapján gyönyörű, hosszú, fehér ruhát viselt és csipkés fátylat.

Vőlegényével, Imrével a hit kapcsolja össze, ugyanabba a keresztény közösségbe jártak, miután Andi megtért, és ott ismerkedtek meg. Már a kapcsolatuk elején érezték, komoly az, ami köztük van.

Palikék Világa by Manna csatornán az Ilyen az élet egyik márciusi adásában Tápai Szabina és Tápai Andi volt a vendég. Boldogan számoltak be az életükben történt változásokról. Andi azt mesélte, nyugalom és kiegyensúlyozottság van az életében.

A beszélgetés során az is kiderült, hogy eljegyezték, és Andrea elárulta, a jegyesével megállapodtak abban, hogy a házasságkötésig várnak a szexuális együttléttel, a Szentírás szellemében.

Bár korábban vadóc és bulizós volt, ma már igyekszik a Biblia tanításai szerint élni.

Az esküvői fotókat erre a linkre kattintva láthatod.

"Csodálatos volt, egyszerűen gyönyörű! Az összes szerettünk jelen volt, az pedig pozitív értelemben véve félelmetes, hogy az addigi verőfényes napsütésből a szertartás végi fogadalomtételnél elkezdett dörögni az ég, szélvihar söpört át közöttünk, majd a környéken elkezdett szakadni az eső, csak felettünk nem, mintha az Atya közölni akarta volna: Itt vagyok! Ezután pedig újra kiderült az ég, és az egész nap tökéletesre sikerült"

- mondta Tápai Andrea a Borsnak.

Forrás: Bors

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Péterfy Bori ezúttal Pálmai Annát csókolta meg a színpadon - videóval!
Nem ez az első alkalom, hogy az énekesnő csókokat osztogat a koncertjén.

Megosztom
Link másolása

Már-már hagyománynak számít, hogy Péterfy Bori random választ valakit a közönség soraiból, akinek lenyom egy csókot, de volt már olyan is, hogy egy teljes első sort csókolt végig, férfiakat és nőket egyaránt.

Ezúttal Péterfy Bori a a Csinibaba Táncdalfesztiválon lépett fel, ahol egy dal erejéig csatlakozott hozzá a gyönyörű színésznő, Pálmai Anna is.

Közösen előadott daluk óriási sikert aratott, Bori pedig a dal végeztével ezúttal nem a közönségből választott valakit, hanem Anna ajkára nyomott egy forró csókot.

A dalt és a csókot is vastaps kísérte.

Az esetről természetesen videó is készült, amit Anna meg is osztott Instagram-oldalán, szúrta ki a Ripost.

A videó alatti kommentszekciót persze elárasztották a hozzászólások.

„Anna mindig gyönyörű volt, de most pff Borit meg bárcsak én is lesmárolhatnám, a világ egyik legszexibb nője. A férjem is megértené” - írta valaki.

Via: Index


Megosztom
Link másolása