Pornó, kémkedés, maffiózók: Pásztor Anna elképesztő élete a hírnév előtti londoni éveiből
Pásztor Anna, akit ma az Anna and the Barbies frontembereként ismerünk, a 2004-es zenekaralapítás előtt simán bevállalt volna egy pornóforgatást, sőt, bepoloskázták, hogy egy londoni lebujban kémkedjen.
A ma telt házas koncerteket adó előadó nem titkolja, hogy a siker előtt a puszta túlélésért küzdött, és olyan melókat is bevállalt, amikre ma már kevesen számítanának tőle.
A londoni évek a bizonytalanságról szóltak: Pásztor Anna egy romos, egerekkel teli házban lakott, illegálisan dolgozott, és hosszú éveken át hamis papírokkal maradt az országban. A megélhetéshez pénz kellett, a pénzért pedig dolgozni. „Először egy jótékonysági egyházi szervezetnél takarítottam másfél évig, közben pedig fejest ugrottam az éjszakába” – mesélte. Hamar rájött, hogy az éjszakában több a lehetőség, mint a felmosóvödör mellett.
A pornófilmes karrier aztán egyetlen, de annál fontosabb feltételen csúszott el. „Azt mondtam, csak akkor megyek, ha a barátommal mehetek. Elmentünk, megjelentünk, és mondták, hogy oké, együtt is lehetünk, de van még húsz ember... Aztán lefaroltunk” – emlékezett vissza. Az élet azonban egy még ennél is kalandosabb ajánlatot dobott elé egy újsághirdetés formájában.
A helyszín az alvilág gyűjtőpontja volt, tele maffiózókkal, orosz figurákkal és prostituáltakkal. Anna feladata az volt, hogy beépüljön. „Ez egy kupleráj volt, ahol k*rvák, társalkodó- és táncosnők voltak. Nekem társalkodónőként kellett beleolvadnom ebbe a közegbe, és beszélgetnem kellett a nagy emberekkel, amit közben felvettek.” A megbízás veszélyessége akkor tudatosult benne, amikor végiggondolta a lehetséges következményeket.
Ez a felismerés hozta el a fordulatot: felhagyott a kalandos élettel, hazaköltözött, és 2004 őszén megalapította zenekarát. Az anyagi helyzete azonban a siker ellenére sem lett sokkal stabilabb: őszintén bevallotta, hogy nincs fix jövedelme, és egyáltalán nincs félretett pénze.
Via Blikk