SZTÁR

Pamela Anderson is beszáll az új Mundruczó Kornél filmbe!

Az újabban sminktelenül kertészkedő Pam Anderson a magyar filmrendező stábjához igazolt, és nem mindennapi alkotást készítenek majd együtt.

Megosztom
Link másolása

Pamela Anderson ismét filmszerepet vállalt egy nagyjátékfilmben, a 2024-es The Last Showgirl címet viselő dráma után a Place to Be című film egyik mellékszerepében láthatjuk, írta meg a Deadline. A főszerepekben Ellen Burstynt és Taika Waititit láthatjuk majd.

A drámát Mundruczó Kornél magyar film- és színházrendező, valamint Wéber Kata forgatókönyvíró-dramaturg jegyzi.

A filmet márciusban kezdik forgatni Ausztráliában, főként Sidneyben.

Mundruczó nyilatkozata szerint örömmel tölti el, hogy ilyen sokszínű és tehetséges szereplőgárdát hozott össze, és izgatott, amiért Pamelával forgathat.

"Nagyon szeretem Pamelát – olyan sokoldalú színésznő, és a legutóbbi előadása a The Last Showgirlben hihetetlen volt"

– mondta a filmrendező a Deadlinenak.

Nem csoda a tavalyi film ajnározása, Andersont SAG-, Golden Globe- és Gotham-díjra jelölték a Gia Coppola által rendezett The Last Showgirl című filmjéért. Ebben a színésznő egy veterán vegasi táncosnőt alakít, akinek legendás műsora végül leáll.

A Wéber Kata által írt Place to Be című film is érdekes drámának ígérkezik, a sztori szerint a Burstyn által alakított Brooke és az elvált Nelson (Waititi) történetét követhetjük Cicagoból New Yorkba - egy elveszett versenygalambot vinnének haza.

Pam Anderson Brooke lányát, Mollyt alakítja majd, aki épp próbálja kiheverni a második válását.

Az egykori Baywatch sztár mostanában smink nélküli megjelenéséről és visszafogott modell karrierjéről és életviteléről ismert, ám nem számolta fel színész múltját, rendszeresen vállal szerepeket.

Következő főszerepe például Liam Neeson mellett lesz a Naked Gun-ban.

Egyéb színészi munkái mellett Anderson 2022-ben debütált a Broadway-en Roxy Hart szerepében Chicagóban, amiért kritikai elismerések tömkelegét és Playbill-díjat is kapott.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Gólyahír! Kisbabát vár Lola: „Maga nagyon fiatalnak tűnik, de hazudik mindenkinek”
Megszégyenítették, leírták, lelkileg porig alázták. Aztán terhes lett.

Megosztom
Link másolása

Egy orvos az arcába mondta, hogy késő: „öreg vagyok már… kívülről talán nem, de belülről biztosan.” Így idézte fel Lola a Hot magazinnak azt a pillanatot, amikor

egy rutinvizsgálat közben – még tavaly – egy orvosi vélemény nemcsak meglepte, hanem porig alázta.

Nemcsak a diagnózis, hanem a stílus is mély nyomot hagyott benne: „értéktelennek éreztem magam… csupán a korom és a külsőm miatt megaláztak.”

„Az egyik petefészkem nem is működik” – mégis sikerült

A diagnózisok korábban sem kímélték. Mint meséli: ciszták, miómák, és egy inaktív petefészek árnyékában élte az életét húszas évei óta.

Január elején még attól rettegett, hogy rosszindulatú daganatot találnak nála. Biopszián, szövettanon ment keresztül,

aztán jött a váratlan fordulat: kiderült, hogy várandós. „Egyikünk sem gondolta, hogy ilyen hamar megfogan a gyermekünk” – mondta. A jó hírt végül az Instagramon tette közzé, egy csodás képpel és ezzel a szöveggel: „Pár hónappal ezelőtt elkezdődött a legcsodálatosabb fejezet az életünkben. Ősszel kislányunk születik.”

A showbizniszben sincs könnyű dolga

A hírt, hogy kisbabát vár, nem mindenhol fogadták örömujjongással. Azt mondja, a televíziós iparban máris érezte, hogy várandósan kevésbé kívánatos munkaerő. A huszadik hét felé közeledve viszont úgy érzi, mostanra már jól van, testileg és lelkileg is.

„Volt egy hónapom, amikor olyan rosszul voltam, hogy vezetés közben is meg kellett állnom az émelygés miatt”

– mondta, hozzátéve: az első trimesztert gránátalmán élte túl.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

✨L O L A✨ (@lolamusicofficial) által megosztott bejegyzés

Az anyaság gondolata nemcsak boldogsággal, hanem félelemmel is járt: „aztán jött az érzelmi hullámvasút… szorongásos időszakom is volt, akkor igazán nem is voltam önmagam.”

Lány lesz – Lola pedig „finomodni” fog

Sokáig nem merte elmondani senkinek, hogy gyereket vár. A korábbi megaláztatás után csak a vizsgálatok sorozata és a pozitív orvosi visszajelzések után nyugodott meg: „mindenhol elmondták, hogy tökéletes a szervezetem, nem is értik, miért viselkedett velem így az az orvos.”

Ma már örömkönnyekről beszél, és azt is tudja: kislánya lesz.

„Fiús anyukaként képzeltem el magam, mert bennem is van egy ilyen »rosszaság«… nem voltam kislányos gyerek: matchboxszal játszottam babák helyett, légpuskával lövöldöztem. Hát, majd most finomodok” – mondta nevetve.

Jön a rózsaszín baldachin és a költözés

A baba érkezése miatt párjával új otthonba készülnek, és a gyerekszoba is alakul már. „Már sok rózsaszín kis cuccot vettem, például cipőt. Nézegettem bútorokat is… kinéztem a baldachint is.” A szüléssel kapcsolatban is kialakult a véleménye:

nem akar „mindenképpen átélni” semmiféle fájdalmat, az érzéstelenítés lehetőségét fontosnak tartja.

„Most még nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban, de biztosan elkezdek majd félni, amikor a célegyenesbe érünk.”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Kiderült Krausz Gábor valódi életkora, és idősebb, mint azt a külseje alapján gondoltuk volna!
Tényleg igaz, hogy a kisgyermekek fiatalítják az embert, akár nőről, akár férfiról van szó.

Megosztom
Link másolása

Te tudtad, hogy Krausz Gábor Mennyi idős? Mert mi nem, és most le is döbbentünk.

A sztárséfet olyan 35-38 évesnek tippeltük.

De.

Ezzel szemben a valóság az, hogy 43 éves!

A Kiskegyed azt írja, hogy több hírforrás is megerősítette, bár ő ezt sosem mondta meg, hogy idén március 22-én lett 43 éves.

Forrás: Kiskegyed

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Vasvári Vivien alaposan dokumentált szülése után világra jött a negyedik gyermeke, egy kisfiú
Az influencer azt nyilatkozta korábban, hogy mivel vágyik még egy kislányra, lehet, hogy bevállalja az ötödik terhességet is.

Megosztom
Link másolása

Vasvári Vivien világra hozta negyedik gyermekét.

Nemrég még közzétette Instagramon az utolsó terhesfotó-sorozatát.

Ezt követően Instagram sztorikban közölte, hogy már a kórházban van, kezdődik a vajúdás, majd arról, hogy nem annyira szereti a fájásokat, egy vicces videót publikált "Kinyúlás" címmel, végül egy sztoriban közölte a követőivel, hogy természetes úton jött világra a kisfiuk.

"Mindenki jól van, túl vagyunk életünk egyik legcsodálatosabb napján" - írta az Insta-sztoriban.

"Kisfiunk tegnap gyorsan és természetes úton jött a világra - minden úgy történt, ahogyan megálmodtuk"

- folytatta.

"Még mindig a hatása alatt vagyunk ennek a csodálatos élménynek".

Azt ígérte. hogy mindenről mesélni fog.

Vasvári Vivien és férje, Bodnár Zsigmond már vitt két-két gyermeket az előző kapcsolatából. Vasvári Vivien előző házasságában két gyermeknek adott életet - Ariana és Edward már 11 , illetve 7 éves.

Bodnár Zsigmonddal közös első gyermeke, Colin ősszel lesz kétéves, most pedig itt a második közös gyermekük, akinek a nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Az influencer azt nyilatkozta korábban, hogy mivel vágyik még egy kislányra, lehet, hogy bevállalja az ötödik terhességet is.

A szülés helyszínéről nem közölt hivatalos információt, de valószínű, hogy ezt a gyermekét is az Egyesült Államokban hozta világra.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Sebestyén Balázs nyomtalanul eltűnt a világ szeme elől - a pletykák szerint ez állhat a háttérben
Sokak szerint szerint Balázs eltűnése mögött most nem a megszokott nyaralás állhat.

Megosztom
Link másolása

Április 17-e óta túl nagy a csend Sebestyén Balázs körül, aki utoljára azon a bizonyos csütörtöki reggelen szórakoztatta élőben a Rádió 1 hallgatóit. Azóta csak felvételek mennek a legjobb pillanatokból, a műsorvezetők pedig bő két hétre eltűntek az éterből. A csapat bevallottan kihasználta az ünnepek közelségét – húsvéttól május 1-jéig kényelmesen el lehetett nyújtani a pihenést –, de

még ők maguk is megjegyezték, hogy ennyire hosszú szabira azért nemigen volt példa a műsor történetében.

Sebestyén Balázs azonban nemcsak a rádióból, hanem a netről is eltűnt: semmi Instagram-story, semmi egzotikus szelfi pálmafák alatt, pedig ő az, aki egy szimpla balatoni hétvégéről is minimum spirituális mélységekbe hajló posztokkal jelentkezik be. Most viszont hallgat, mint aki nem is létezett soha. Ez pedig gyanús.

Az internet persze spekulál: a Reddit szerint Balázs eltűnése mögött nem egy átlagos családi nyaralás, hanem egy titkos forgatás állhat.

A pletykák szerint már javában zajlik az RTL sikerprodukciójának, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor új évadának felvétele, és Balázs lehet az egyik főszereplő.

A nézők persze tapsikolnának az örömtől, ha ez igaz lenne, mert tavaly is imádták a formátumot, és Balázsnak épp elég tekintélye és humora lenne ahhoz, hogy rendesen megkavarja az ártatlanok és árulók között zajló, alattomos kis játszmákat.

És ha már Balázs: sokan azt is biztosra veszik, hogy társaságot kap maga mellé, méghozzá Ráskó Eszter személyében. Róla is szokatlanul keveset hallani mostanában, utoljára április 19-én lépett fel a Dumaszínházban a Hetyegő Vipera című előadásával, azóta viszont nagyjából teljes a csend.

Pedig Ráskó alapjáraton a közösségi oldalakon is aktív, legalább egy cinikus sztorival általában heti szinten beköszön. Most viszont ő sem posztol,

mintha csak Balázst követte volna az online önmegtartóztatásban.

Ráskó ugyan saját bevallása szerint utálja a társasjátékokat, mert rettenetesen felidegesítik, de hát ez még inkább a műsor malmára hajtaná a vizet. Egy jó idegroham az árulások, lebukások és fordulatok sűrűjében még jobban pörgetné a show-t, úgyhogy pont emiatt lenne tökéletes választás a humorista.

Sebestyénék egyébként hivatalosan május 5-én reggel térnek vissza a rádióba.

Addig mindenki találgathat, hogy valóban egy kastélyban egymás ellen mesterkednek-e, vagy csak valahol csendben feltöltődnek, mielőtt újra az ország kedvenc reggeli műsorvezetőiként köszöntik majd a hallgatókat.


Megosztom
Link másolása