Őrület a köbön! Delhusa Gjont most a járdán látták motorozni - felvétel készült az esetről
Van az úgy, hogy az ember ahelyett, hogy visszavenne, inkább csavar még egy kicsit a sztorin. Na, valahogy így lehet ezzel Delhusa Gjon is, akinek nem volt elég a korábbi parkolós botránya, most állítólag motorral rodeózik a XI. kerületi járdákon.
Az egész sztori azért kezd igazán komikussá válni, mert nemrég Delhusát többször is elkapták, hogy Újbudán, a Hamzsabégi út környékén fittyet hányva a szabályokra parkolt, ráadásul egy alkalommal állítólag még egy rendőrigazolványt is villantott, hátha megússza a dolgot. A szabálykövetés láthatóan nem lett a mindene, mert a jelek szerint nemrég úgy döntött, hogy ha már autóval nehéz a parkolás, jöjjön a motor.
„Erre már egyszerűen nem tudok mit mondani” – kommentálta az alpolgármester, aki szerint különösen vérlázító a dolog azok után, hogy Delhusa ügyvéden keresztül éppen a napokban vágott vissza neki a korábbi ügy miatt.
Én naponta arra megyek el, de azt nem is gondoltam, hogy pont én videózom majd le ezt a felháborító dolgot. A felvételen ugyan Gjoni csak oldalról látszik, mert az autóm fedélzeti kamerája így vette, de én, mielőtt a felvételen megjelenik, szemből láttam, és ki merem jelenteni, hogy ő volt.”
Az alpolgármester még azt is pontosította, hogy bár a videón a motor inkább narancssárgának tűnik a gyenge kamera miatt, az valójában piros. És ha valakinek kétsége lenne: a zenész saját Instagramján fenn van egy 2023-as fotó, amin unokájával, Zoéval a piros Gilera motorján pózol, és még a bukósisak mintája is pont ugyanaz, mint ami a felvételen látható.
A helyzet abszurditását fokozza, hogy Delhusa az ügy kapcsán még jogi útra is terelte a dolgot, mert szerinte a politikus lejárató kampányt indított ellene, ami miatt jelentős károkat szenvedett el.
– tette hozzá Kreitler-Sas.
A Blikk megkereste az énekest is, aki rövidre zárta a dolgot: „Nem szeretnék semmit hozzáfűzni az ügyhöz.”