Orlando Bloom őszintén beszél a magányról és a szomorúságról, miután szakítottak Katy Perry-vel
Orlando Bloom szavai szerint a „magány” és a „szomorúság” érzése kíséri a szakítás óta. A Karib-tenger kalózai sztárja szerdán az Instagram sztoriban osztott meg egy sor idézetet Carl Jungtól, a híres svájci pszichiátertől és pszichoterapeutától. Az egyik idézet így szólt:
Ezt az idézetet eredetileg a @SAPIENKIND Instagram-oldalon publikálták, ahonnan Bloom is megosztotta.
Egy másik, általa közzétett gondolat pedig így szólt:
Mindezekből nagyon úgy tűnik, hogy a szakítás nem az ő ötlete volt.
Orlando Bloom ezekkel a rejtélyes posztokkal csaknem egy héttel azután jelentkezett, hogy a sajtóban felröppent a hír: ő és Katy Perry szakítottak, méghozzá közel 10 év után.
Egy, a volt párhoz közel álló informátor az Us Weeklynek erősítette meg, hogy „szakítottak, de barátságos a viszonyuk.”
hogy nem kell újabb váláson átmennie, mivel az volt élete legnehezebb időszaka” – tette hozzá a forrás. A bennfentes szerint a színész és a popsztár kapcsolata hónapok óta feszült volt, a szakítás pedig már régóta a levegőben lógott.
A Page Six úgy tudja, a pár között
A szakításuk hírének megjelenése után egy nappal a 48 éves Orlando Bloom Velencébe utazott, hogy részt vegyen Jeff Bezos és Lauren Sánchez 50 millió dolláros esküvői ünnepségén. A fotók tanúsága szerint a színész június 26-án mosolyogva ölelte meg Kim Kardashiant, Khloé Kardashiant és Kris Jennert.
Később Bloom összefutott Tom Bradyvel, aki szintén túl van már egy váláson, és közösen hajóztak vízitaxival Velence csatornáin.
A frissen szingli, kétgyermekes apuka az első napját a lagúnák városában Jeff Bezos és Lauren Sánchez előesküvői partiján zárta barátai társaságában.
Az énekesnő és Bloom 2016-ban kezdtek randizni, de 2017 márciusában szakítottak. Kapcsolatukat azonban 2018 elején, egy Maldív-szigeteki utazással újraélesztették, és azóta elválaszthatatlannak tűntek.
2019 februárjában jegyezték el egymást, és közös kislányuk is született: Daisy Dove 2020 augusztusában jött világra.