SZTÁR

„Opitz Barbi olyan volt, mintha a fogadott lányom lenne” -Tóth Gabi elmondta, miért távolodtak el egymástól

Az énekesnő ruhával és pénzzel is támogatta egykori X-Faktoros mentoráltjait. Azóta viszont már nem állnak ilyen szoros kapcsolatban.

Megosztom
Link másolása

Opitz Barbi fiatalon vált híressé, mikor 2016-ban, Tóth Gabi mentorálásával megnyerte az X-Faktor zenei tehetségkutatót.

Azóta művészi sikerei helyett inkább Serleg Alberttel való se veled, se nélküled kapcsolatától hangos a sajtó. A legutóbbi hírek szerint a pár újra összejöhetett.

Az alma nem esett messze a fájától, hiszen Barbi mentorának, Tóth Gabinak szerelmi ügyei szintén nagy médiafigyelmet váltottak ki az utóbbi időben. Krausz Gáborral való válása óta a feszültségek már enyhülni látszanak. És Gabira újra rátalált a nagy szerelem.

Az énekesnő most azt is elárulta, miért távolodtak el egymástól egykori mentoráltjával. A Blikk írta meg, mit nyilatkozott ezzel kapcsolatban Gabi.

„Mindig azt mondtam, hogy én nem fogok nyomulni, bármikor kérdésetek van, vagy tanácsra van szükségetek, vagy rám, én itt vagyok. Volt, amikor főztem nekik, ruhát vagy pénzt adtam nekik. Például Opitz Barbi olyan volt, mintha a fogadott lányom lenne. Ő nagyon tehetséges művész, remélem, visszatalál majd arra az útra, ahol ezt megmutathatja. Ez a stílus is szuper, amiben most ad ki dalokat, de ő sokkal mélyebb csajszi, mint amit most látni belőle.”

-mondta Gabi, aki szerint nagyon fontos a fiatal művészek tehetséggondozása, de úgy érzi, az X-Faktor óta eltelt idő alatt egyszerűen eltávolodtak Barbival.

A tényt, hogy elsodorta őket egymástól az élet, Barbi is megerősítette. De ennek nincsenek komolyabb okai, csupán már nem dolgoznak olyan szorosan együtt, így a találkozások is megritkultak.

„A próbák mellett rengeteg közös programot csináltunk Gabival. Elmentünk vásárolni, és vett nekem ruhákat, főztünk vagy csak nagyokat beszélgettünk. Abszolút a bizalmasom volt, és én is családtagként tekintettem rá abban az időben. Sajnos ezek az alkalmak a műsor után egyre ritkultak, majd teljesen megszűntek. Nincs ennek különösebb oka, ez az évek során alakult így, fokozatosan távolodtunk el. Mindenki folytatta tovább a saját életét, és építette a karrierjét. Viszont a mai napig nagyon hálás vagyok neki minden segítségéért.”

-mesélte Barbi.

A fiatal tehetség arra a kritikára is reagált, amit egykori mentora fogalmazott meg.

„Azt gondolom, a mostani dalaimban is rengeteg mély érzés van. Szerintem arra gondolhatott Gabi, hogy jelenleg nem maximálisan mutatom meg a tehetségem. Engem úgy ismerhettek meg az emberek az X-Faktorban, mint egy lírai, nagyívű dalokat előadó énekesnőt, aki leénekli a csillagos eget. Én is érzem magamban, hogy többre is képes vagyok, de amikor stílust választottam, akkor olyat kerestem, amely nekem és az embereknek is tetszik. Így jött ez a latin hangzás.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Balogh Levente az Álommeló győzteséről: „Az első benyomásom az volt Eszterről, hogy két napig lesz ott”
Balogh Levente nem hitte volna, hogy Eszter nyeri a versenyt.

Megosztom
Link másolása

Végéhez ért az Álommeló második évada, Balogh Leventéék május harmadikán tartották az évadfinálét. Az álommeló végül Eszteré lett, de nem volt egyszerű megnyerni Balogh szakmai kegyeit.

Balogh Levente és Kása Eszter, immár Levente új asszisztense az RTL-nek adott interjúban elmondták a műsorbéli megéléseiket. Balogh szerint erős volt a mezőny, már az elején tudta, hogy nővel fog együtt dolgozni, mert hihetetlen erős és jó szakmai kvalitású hölgyek gyűltek össze a műsorban.

Mondjuk azt is elmondta, hogy az elején nem Eszterre tippelt volna, ha a győztesről kérdezik.

"Az első benyomásom Eszterről az volt, hogy körülbelül két napig lesz ott" - mondta, de aztán meglátta a lehetőséget a nőben.

Minden nap trenírozta, ki akarta piszkálni belőle a rejtett képességeit, amit végül sikerült elérnie.

A Mosolygós, kislányos kisugárzás mögött meglátta, hogy Eszterben van valami, ami alkalmassá teheti a munkára.

"Aztán rendszert csináltam belőle, hogy mindig megijesztettem. Tudtam, hogy rejtett tartalékai vannak, elő akartam csalogatni" - nyilatkozta.

Ez sikerült is, bár ahogy Balogh fogalmazott, nem volt olyan egyszerű számára a választás, mert szinte minden nap változott a véleménye a versenyzőkről.

Eszter június elsején kezdi bruttó 3 millió forintos havi jövedelemmel járó munkáját Balogh Leventénél, de addig is kap majd kisebb feladatokat.

"Esztikétől" Balogh azt várja, hogy a sales-ben legyen erős társa. Eszter elmondta, hogy az első fizetéséből otthonosabbá tenné a lakását, és azt tervezi, hogy a barátaira is költ majd utazás, vacsorák, ilyesmik keretén belül.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
30 kilót fogyott, és ezt szexi fotózáson meg is mutatta Radics Gigi
Radics Gigi ledobott 30 kilót, és bombasztikus formájáról meg is osztott egy hihetetlenül dögös képet.

Megosztom
Link másolása

Radics Gigi eddig sem panaszkodhatott, az énekesnő csodaszép adottságokat örökölt, és mindig is figyelt a megjelenésére. Nemrég azonban úgy döntött, megszabadul néhány plusz kilótól, és sikerült is a nagy fogyás.

Nem kevesebb, mint 30 kiló feleslegtől szabadult meg, ami szenzációs eredmény.

Gigi a várandóssága alatt szedett fel. 2020-ban szülte meg kislányát, Bellát, és azóta küzdött a felesleggel.

Nem radikális megoldással fogyott le, inkább szépen lassan adott le a plusz kilókból a gyönyörű énekesnő.

Korábbi posztjainak tanúsága szerint életmódváltásról van szó, aminek része volt egy kemény edzésprogram is. Nem volt egyszerű menet, de megérte, mint írta korábban, "sokkal fittebbnek, magabiztosabbnak" érzi magát.

Úgy látszik, követőinek is bejött a változás, a frissen posztolt Insta fotója alá záporoznak az elismerő kommentek.

Nem csoda, hiszen Radics Gigi egy pikáns, mégis elegáns képet tett közzé, amelyen talpig feketében ül csábosan.

Felső testét mindösszesen egy melltartó és egy nyitott, vállán lecsúszó kabátka van.

Az énekesnőről egy ideje már csak olyan fotókat látni, amelyeken szenzációs formában van, ez a fotó azonban feltette fogyásának történetére a koronát.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Mint akire ráborult a krétafesték - mi történt Rihanna hajával?
Rihanna a MET gála előtt új frizurával jelentkezett, ami legalábbis meghökkentő. Stylistjával sikerült egy rágógumi-rózsaszín árnyalatot kiválasztani.

Megosztom
Link másolása

A híres énekesnő és a Fenty Beauty 36 éves alapítója szombaton áramütés-szerűen lepte meg rajongóit, amikor párját, ASAP Rockyt támogatandó rózsaszín fürtökkel jelent meg a nyilvánosság előtt.

Igen, Rihanna haja rózsaszín.

A „Diamonds” énekesnőjéről készült fotók pasijának pop-up boltjában készültek. Rihanna fekete szatén ruhában pózol, hozzá illő fűzővel egy piros veterán autóban. Gigantikus, gyémántokkal kirakott "A" betű lógott a nyakában ékszerként, és egy káprázatos gyémántgyűrű is lehúzta az ujját.

A hajával azonos színű tornacipő zárta a szettet, így lett teljessé a megjelenése.

A „Sundress” 35 éves rapperén eközben laza farmer rövidnadrág volt egy motoros inggel, neonzöld cipővel és egy varrott motoros sisak volt a fejére húzva. Impozáns látványt nyújtott, de nem annyira volt szembeötlő, mint Rihanna átalakulása.

A People magazin szerint

a frizuraváltás előrevetíti a 2024-es Met gála Rihanna-féle megjelenését.

Az énekesnő szerint ahhoz képest, amit tőle megszokhattunk, nagyon egyszerű ruhák közül fog választani az eseményre. Úgy fest, a frizurája extravaganciájával kompenzálja majd ezt.

A Vogue februárban jelentette be, hogy a Met idei dress code-ja a „The Garden of Time” lesz, amelyet JG Ballard 1962-es, azonos című novellája ihletett.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Béres Anett és Sáfrány Emese az Ázsia Expresszről: „Mi nagyon hiú nők vagyunk, és ebből is lejjebb tudtunk adni”
A lányok a stoppolást is megkedvelték: azt tervezik, hogy majd így jutnak le nyáron a Balatonra, ahol szállást is ingyen szeretnének szerezni.

Megosztom
Link másolása

Pár nappal ezelőtt érkezett vissza Béres Anett és Sáfrány Emese az Ázsia Expressz forgatásáról, amiről most a Tények Pluszban meséltek.

„Kiment az Ázsiába két lány, és hazajött két másik lány”

- kezdte az élménybeszámolót Anett. Emese hozzátette, hogy szerinte olyan volt számukra ez a kaland, mint a Jumanji.

Majd viccesen elmondták, hogy annyira megszerettek stoppolni, hogy már itthon sem akarnak autóba ülni, sőt azt tervezik, hogy majd így jutnak le nyáron a Balatonra, de a szállásért sem szeretnének fizetni.

Hozzátették, hogy kapcsolatuk eddig is erős volt, de a verseny óta nagyjából óránként beszélnek egymással, teljesen összenőttek.

Meglepetésükre pedig a játék annyira beszippantotta őket, hogy még az sem zavarta őket, hogy néznek ki a kamerák előtt.

„Mi nagyon hiú nők vagyunk, és ebből is lejjebb tudtunk adni. Nem érdekelt minket az, hogyan nézünk ki, hogyán áll a hajunk, meg tudtuk-e mosni, mennyi smink van rajtunk.

Egy dolog érdekelt: naptejjel mindig be legyünk kenve, ne égjünk le. De ezen kívül nagyon sok igényünkből leadtunk, és nagyon könnyedén. Nem volt egyáltalán nehéz” - mesélte Anett.

Az összeállítást itt lehet megnézni:

Via: NLC


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk