Olyan képek készültek a 67 éves Madonnáról, amilyeneket 20 éves korában sem engedett meg magának
Madonna 67 évesen is ledobta a textilt – és visszatért a lemezkiadóhoz, ahonnan elindult. A popkultúra örök túlélője és önmaga legsikeresebb performanszművészeti projektje,
A képeken egy földre dobott matracon pózol, egy áttetsző csipkecsodában, amit a Rosamosario dizájnermárkától választott: selyem hálóing, földig érő köntös, és egy dekoltázs, amit inkább nem is nevezünk néven, mert az úgyis minden képen az arcunkba ugrik.

Egyik képen Madonna széttett lábakkal fekszik, testhezálló, testszínű necc harisnyában és aranyszínű, flitteres Baby Phat magassarkúban. A cipőt már láthattuk rajta 2005-ben is, amikor a Confessions on a Dance Floor című albumát promózta – ezt az @madonnaoutfits nevű Instagram-fiók egyébként kapásból be is azonosította. A szetthez átlátszó, fehér kesztyűt és keresztmedálokat visel, mert Madonnánál ez már klasszikus. Az egyik képen még egy táska is feltűnik, amin ez áll: „p—y power”.
De ez nem csak egy újabb performansz. Ez egy bejelentés
A fotósorozat ugyanis nem csupán öncélú figyelemhajhászás (bár nyilván az is), hanem egy zenei visszatérés beharangozása. Madonna ugyanis újra aláírt az eredeti kiadójához, a Warner Bros.-hoz, és azt is elhintette, hogy 2026-ra jöhet a Confessions folytatása.
– írta.

Madonna már nem akar 27-nek látszani. Most 20 akar lenni
És hogy ki áll az újragondolt Madonna mögött? Egy 29 éves egykori focista, Akeem Morris, akivel a sztárt tavaly nyár óta hozzák hírbe. A pletykák szerint Akeem győzte meg Madonnát, hogy ideje visszavenni a plasztikai tuningból, miután a 2023-as Grammy-gálán szó szerint a fél világ a kinézeté csámcsogott.
Az informátor szerint Madonna most már nem egy 27 éves nő illúzióját kergeti, hanem inkább ráncfeltöltés helyett LED-fényes kezelésekre, oxigénes arcpakolásokra és nyirokmasszázsra jár. Már nem megúszni akarja az időt – csak frissíteni az arcát.
Szülinapi szexi-buli, Madonna-módra
Madonna augusztusban ünnepelte a 67. születésnapját Sienában, Olaszországban, Akeemmel és két lányával, Lourdes-szal (28) és Mercy-vel (19).
És ha akkor valaki azt hitte volna, hogy Madonna lassítani fog – nos, nem.