SZTÁR

Olivia Wilde az exével, Jason Sudeikisszel lóg, míg másik exe, Harry Styles Emily Ratajkowskival csókolózgat

Szappanoperába illő kavarodások.
Sassy - sassy.hu
2023. március 27.


Megosztom
Link másolása

Sok szál gabalyodott össze a hétvégén, amikor Olivia Wilde, ex-férjével Jason Sudeikis-szel találkozott, miközben ex-pasija Harry Styles éppen Emily Ratajkowski-val fűzte szorosabbra a kapcsolatát.

Olivia Wilde és Jason Sudeikis közös útja még 2020 novemberében vált szét és azóta is vitatott felügyeleti joggal küzdenek két gyermekükért.

Most azonban látszólag félretették nézeteltéréseiket, amikor szombaton együtt látogattak el fiuk focimeccsére Los Angelesben.

A párost a lelátón látták beszélgetni, miközben a 8 éves Otisnak szurkoltak. Úgy tűnik, hogy az ex páros jó hangulatban volt, mosolyogtak, sőt még meg is ölelték egymást, mikor elbúcsúztak a kocsiknál.

Legutóbbi hétvégi kiruccanásuk előtt utoljára januárban látták őket ölelkezni, ami arra utalhat, hogy kibékültek a folyamatban lévő felügyeleti joggal kapcsolatos csatájuk közepette. Otis mellett közös lányuk a 6 éves Daisy.

Mindeközben a pletykalapok ebben a hónapban arról számoltak be, hogy a Nincs baj, drágám című film rendezője azzal vádolta a Ted Lasso sztárját, Sudeikist, hogy alattomos és rosszhiszeműen viselkedik gyermekei jövőjével kapcsolatban, mivel megfélemlítést és trükköket vet be a győzelem érdekében. Ennek fényében pláne érdekesek a most megjelent fotók.

És ha ez még nem lenne elég,

Harry Styles és Olivia Wilde közel két év után, 4 hónappal ezelőtt szakítottak,

és úgy látszik, Harry szíve gyorsan begyógyult, ugyanis a hétvégén

Az egyenlet itt sem teljesen egyértelmű, mert Ratajkowski is éppen a saját jogi problémáival küzd, mivel válófélben van Sebastian Bear-McClardtól, akivel van egy közös 2 éves kisfia, Sylvester. A modell tavaly szeptemberben adta be a válókeresetet négy éve tartó házasság után.

Azóta már látták randizni Pete Davidson és Eric André komikusokkal, valamint Jack Greer művésszel és DJ Orazio Rispóval is.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása