SZTÁR

Ők is elkezdték valahol - így indult a legnépszerűbb szupermodellek karrierje

Kíváncsi vagy, hogyan került reflektorfénybe Gigi Hadid, Cara Delevigne vagy Candice Swanepoel?
Sassy - sassy.hu
2018. október 04.


Megosztom
Link másolása

Sokakat már egészen fiatal korukban felfedeztek, míg mások viszonylag későn robbantak be a modellvilágba, de rövid időn belül felívelt a karrierjük.

Gigi Hadid

Gigi alig két éves volt, amikor modellkarrierje elkezdődött. Édesanyjának, Yolanda Hadidnak köszönheti első lépéseit, de a Guess márka egyik alapítója, Paul Marciano fedezte fel még totyogós kislányként, és így rögtön szerepelhetett is a cég kisgyerekeknek szánt kollekció reklámkampányában. Tinédzserként már ismert modell volt, 2013-ban szerződött le az IMG modellügynökséghez. Azóta már a legtöbb divatshow kifutóján és rengeteg márka reklámarcaként is láthattuk őt, nemrég pedig olyan nagynevű márka arca lett, mint a Tommy Hilfiger.

Emily Ratajkowski

A világ egyik legszebb nőjének tartott Emily modellkedésről szövögetett álmai 2014-ben váltak valóra, amikor a Ford Models leszerződtette őt. Kis munkákkal kezdte, aztán a színészvilágba is belekósolt. Még a fősulit is abbahagyta, hogy karrierjét egyengesse. Az igazi áttörést azonban a 2011-ben megjelent Blurred Lines című Robin Thicke-szám videóklipje jelentette számára, amiben szerepelt. Ma már az egyik legnépszerűbb modellnek mondhatja magát, aki számtalan magazin címlapján szerepelt és több filmben is kulcsszerepet játszhatott.

Cara Delevigne

Carának több fontos kapcsolata is volt a divatvilággal, ami megkönnyítette a pályafutása elindítását. Ott volt például a nővére, Poppy, aki szintén modellként és színésznőként lett ismert, a gyerekkori legjobb barátnője pedig Genevieve Garner volt, a Storm Model Management ügyvezetőjének lánya. Nem meglepő módon ez az ügynökség indította be Cara karrierjét, a legjobb barátnő anyukája ugyanis meglátta benne a lehetőséget. Csak 18 éves volt, amikor a Burberry kampányában szerepelt, 2012-ben pedig az év modelljének választották a British Fashion Awards díjátadón. Modellként elért sikerei mellett ő is megvetette a lábát a színészvilágban, több főszerepet is eljátszott.

Chrissy Teigen

A ma már inkább John Legend feleségeként és a közösségi médiában gyakran posztolgató édesanyaként ismert Chrissy története sokkal hétköznapibb. A kaliforniai Huntington Beach-en dolgozott egy szörfboltban, amikor felfedezték. Akkor még nem hitt benne, hogy sikeres modell lehet, de miután szerepelt a Sports Illustrated-ben, majd 2010-ben a magazin az év újoncának választotta, nagyon gyorsan népszerűvé vált. A magazin 50. évfordulós címlapján is helyet kapott, később pedig egyre több modellmunkára kérték fel. Jelenleg az IMG Models tagja, de egy sikeres szakácskönyv szerzőjének és tévés személyiségnek is mondhatja magát.

Alessandra Abrósio

Alessandra már kiskorában is tudta, hogy modell szeretne lenni. Brazíliában órákat is vett, hogy eltanulja a szakma csínját-bínját, majd elkezdett szépségversenyekre járni. Csak 14 éves volt, amikor az országos Elite Model Look versenyen döntős lett, ezután pedig beindult a karrierje. Olyan márkák kampányában szerepelt, mint a Balmain vagy a Dolce & Gabbana, és bekerült a Victoria's Secret angyalai közé is, sőt ma már ő az egyik legismertebb közülük, mivel már tizenhétszer szerepelt a fehérneműmárka divatbemutatóin.

Winnie Harlow

A vitiligós modellt egészen hihetetlen módon fedezték fel: Tyra Banks szupermodell szúrta ki őt az Instagramon, aztán be is válogatta őt az Amerika's Next Top Model című tehetségkutatóba, amiben Winnie végül a 6. helyen végzett. A siker viszont csak ezután jött: olyan márkák választották modelljüknek, mint a Marc Jabobs, a Tommy Hilfiger, nemrég pedig Victoria's Secret angyal lett. De nem csak modellként, a vitiligo nevű bőrbetegség egyik fő szószólójaként is ismertté vált.

Candice Swanepoel

Candice története még hihetetlenebb: egy bolhapiacon szúrták ki a szépségét, amikor éppen vásárolgatott, alig 16 évesen. Már tinédzserként Párizsban modellkedett, 2010-ben pedig a Victoria's Secret is szerződtette. Szerepelt a Fendi, a Dolce & Gabbana, a Michael Kors és a Chanel reklámjaiban is. Idén már saját fürdőruhamárkát alapított Tropic of C. néven.

Rosie Huntington-Whiteley

Rosie csak 15 éves volt, amikor a brit Profile Model Management modellügynökség felfedezte és fel is vette az új arcok közé. Először a 2004-es New York-i divathéten vonult végig a kifutón a Vivienne Tam's modelljeként. Rengeteg divatmagazin címlapján szerepelt már, volt a Givenchy, a Dolce & Gabbana, a Burberry és a Balmain reklámarca is, 2010-ben pedig Victoria's Secret angyal is lett.

Lily Alridge

Lily 16 évesen egy középiskolai karneválon volt, amikor meglátták kivételes szépségét. Először az Abercrombie & Fitch márka kampányában szerepelt, később viszont már a rag & bone, a Bobbi Brown, és a Coach is foglalkoztatta. Évek óta vonul a Victoria's Secret kifutóján, a cég egyik legismertebb modelljévé vált.

Miranda Kerr

Miranda akkor került reflektorfénybe, amikor megnyert egy szépségversenyt, amit a Dolly magazin hirdetett meg. Ekkor még csak 13 éves volt. Ezután elköltözött, hogy befejezze az iskolát, majd a Billabongnál kezdett modellkedni. 2004-ben leszerződtette a NEXT Model Management, majd a Maybelline reklámjaiban is szerepelt. Később ő lett az első ausztrál modell, akit a Victoria's Secret beválasztott az angyalai közé.

Forrás: Harper's Bazaar

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Baumgartner Kata megmutatta kockahasát, csak úgy vonzza a tekintetet!
Baumgartner Kata villantott, croptopja és farmerje közt feszülő izmos hasát mutatta meg rajongóinak.

Megosztom
Link másolása

A közkedvelt tartalomgyártó most egy egyszerű, hálószobájában készült fotóval zsebelt be 2000-nél is több lájkot az Instán.

Tükörszelfijében kidolgozott izmait tette ki a kirakatba.

A tekintetet vonzza a már-már kockásra gyúrt hasfala, ám kerek vállai és erős alkarja is hangsúlyos a fotón.

Visszafogott smink, hátraszorított konty teszi még sportosabbá az outfitjét.

A kidolgozott izmaira alapvetően is büszke lehet, ha pedig hozzátesszük azt a tényt, hogy

az influenszernek 2021-ben született meg első gyermeke,

és azóta is bomba formában van, méginkább.

Baumgartner Kata leginkább termékreklámokban meríti ki tartalomgyártói tevékenységét, és sokszor étrendkiegészítőket és sportszereket is promótál, amiket használ és visel is. Ezek is hozzájárulhattak hihetetlen eredményéhez, amelyekhez a kommentelői is gratuláltak már.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Orosz Barbarát mintha kicserélték volna: eddig nem tartotta női privilégiumnak a házimunkát, most meg tácolva mos, főz a férjére
Orosz Barbara távházassága egy éve tart, és azóta házitündérré vált a 44 éves műsorvezetőnő.

Megosztom
Link másolása

Hogy lehet kibírni egy távházasságot egy francia férfivel, akivel 2023 óta háromszor mondták ki a boldogító igent - erről számolt be Orosz Barbara a Best magazinnak.

Az interjúban Barbara boldogságáról és megváltozott életstílusáról is beszél.

Míg eddig elképzelhetetlennek tartotta, hogy házasságban, kötöttségek közt éljen, és azt sem tartotta követendő útnak, hogy a házimunkát csak a nő végezze egy kapcsolatban, most teljesen más véleményen van, mióta gyűrűt hord az ujján.

Férje, Flor mellett megtalálta a békéjét és boldogan, táncolva mossa ki ruháit, főz rá, próbál a kedvében járni.

Flor mellett már nem csak abban hisz, hogy a nő egzisztenciája fontosabb a húsleves főzésénél.

Pár évvel ezelőtt nem hitt a házasság intézményében, lázadt, ha valaki a házimunkákat kizárólag a nő feladatai közé sorolta. Úgy gondolta, az sokkal fontosabb, van-e egy nőnek egzisztenciája, annál, mint hogy tud-e húslevest főzni.

"Sokat változtam Flor mellett, és minden olyan természetes lett. Hogy a reggelit az ágyba viszem, hogy főzök, mosok, kivasalom a ruháit táncolva és boldogan"

- nyilatkozta.

Közben badacsonyi otthonukat újítgatja, alakítja kettejük ízlésének megfelelően.

Az interjúban mesél arról, hogy 2023 márciusa óta háromszor is megesküdtek, és azóta is távkapcsolatban élnek.

Nem egyszerű felállás, de nem viseli meg őket, mert Barbarának vannak praktikái. Ezeket megosztja azokkal a nőkkel, akik felkeresik, hogy vajon mi a titka a távkapcsolat fenntartásának. Szerinte úgy is lehet kiegyensúlyozott a házasság, ha alig töltenek együtt időt, de az minőségi a javából.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A viharos szakítás után mégis együtt Varga Miklós Joe és a menyasszonya, Csenge?
Romantikus vacsorán voltak egy olasz étteremben, és erről fotó is készült.
Sassy - sassy.hu
2024. május 08.


Megosztom
Link másolása

Mégsem szakított végleg Hrovatin Csenge és Varga Miklós Joe?

Mi is megírtuk, hogy mire megjelent egy magazin az esküvői terveikkel, már szét is ment a pár.

Csakhogy Csenge most egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban osztotta meg, hogy kettesben töltötték az estét és a kedvenc olasz éttermükbe mentek randevúzni.

Joe neve mellé egy szívecskés matricát is tett, ebből arra lehet következtetni, hogy újra együtt vannak.

Csenge és Joe kapcsolata saját bevallásuk szerint is viharos, se veled-se nélküled románc. Többször voltak már mélypontok, és többször újrakezdték.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Károly durván lepattintotta Harry herceget, de Vilmos sem akar találkozni vele
„Nagyon elfoglaltak”, „nem érnek rá”. Károly egy címet is elvett a kisebbik fiától, és Vilmosnak adta.

Megosztom
Link másolása

Sussex hercege egyedül érkezett az Egyesült Királyságba Kaliforniából, hogy részt vegyen a londoni Invictus Games 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Korábban úgy volt, hogy a felesége, Meghan hercegné is elkíséri, ám nemrég kiderült, hogy távol marad a brit királyságtól.

Sokan remélték, hogy ez alkalmat ad Harry, Vilmos és III. Károly békülésére - nagyon megromlott ugyanis a király és a trónörökös kapcsolata a "tékozló fiúval", aki nem csupán hátat fordított a családnak, és az Egyesült Államokba költözött, hanem a Netflixen bemutatott dokumentum-sorozatában és az életrajzi könyvében is rossz színben tüntette fel a családját.

Állítólag a herceg is azt remélte, hogy találkozhat az édesapjával, miután a februári villámlátogatása elég rövidre és furcsára sikeredett.

A remény most szertefoszlott: III. Károly nem fog találkozni a fiával, mert túlságosan elfoglalt.

És a jelek szerint Vilmos is mellőzi Harry herceget.

Harry a szóvivője révén tudatta, hogy természetesen megérti, mennyi teendője van az apjának, és reméli hogy minél hamarabb találkozhatnak.

A hírre reagálva Richard Fitzwilliams királyi szakértő azt mondta a Daily Mailnek, hogy bármi is a helyzet, ezt a a legtöbben nyílt elutasításként fogják értelmezni.

A herceg egyébként egy másik gyomrost is kapott. Korábban a brit légierőnél szolgált, és a magyarra egyébként nehezen átültethető colonel-in-chief", azaz nagyjából "tiszteletbeli ezredes" címet kapta annak idején (ez olyan cím, amit a királyi család tagjainak vagy nemeseknek adnak).

A Buckingham-palota sajtósai közölték, hogy az uralkodó ezt a címet Vilmosnak adja át május 13-án egy hivatalos ünnepségen.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
infinite="1" class="desktop-ad">
Ajánljuk
HÍREK
Matematika érettségi: itt vannak a hivatalos megoldások
Általános vélemény szerint nem az egész vizsga volt könnyű, de szinte biztosan mindenki talált benne olyan feladatot, amit meg tudott oldani.

HÍREK
Mi történhetett? Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

TUDOMÁNY
Videóban mutatta be a NASA, milyen lehet átmenni egy fekete lyukon
A szimulációban láthatjuk a spagettizálódás folyamatát is. Az is kiderült, hogy inkább a szupermasszív fekete lyukba lenne jobb belezuhanni.

HÍREK
Érettségi 2024: A kereszténység elterjedése és az erdélyi fejedelemség a töritémák között
Három, illetve négy órájuk van a diákoknak a feladatok teljesítésére.