SZTÁR
A Rovatból

Nem hiszed el: A nőket tárgyiasító Józsi visszatér, botrányosnak ígérkezik az új Házasodna a gazda

A Házasodna a gazda alkotógárdája merész lépést tett, az új évadban ugyanis az a Józsi gazda keresi majd élete párját, aki tavaly is a műsor főszereplője volt - és kivágta az országos biztosítékot ikonikus, nőket tárgyiasító mondatával.

Megosztom
Link másolása

Valószínűleg olyan népszerűséget hozott a Házasodna a gazda műsornak Józsi, a tavalyi széria vidéki kujonja, hogy a szervezők ismét behívták: ha már tavaly nem, idén találja meg az őszinte szerelmét a kamerák kereszttüzében.

Hogy szerelem alatt ki mit ért, az szubjektív, Józsi például elég szabadosan értelmezi a fogalmat. Pechére ennek tavaly hangot is adott, ezért

a magyar reality-történelemben először fogtak össze az igazságtalanság ellen a műsorban résztvevő hölgyek,

és otthagyták mind Józsit, mind a kecsegtető utazást és a teljes műsort.

Józsi ominózus mondata pedig ez volt, ecsetelve, mi volt a legfőbb célja az életben:

„Megtalálni a puncit, akit nagyon szerethetek.”

Alapvetően innen sem volt már visszaút a lejtmenetből, de Józsi mindezt tudta fokozni. A versenyben maradt lányok nem értettek egyet a nézőpontjával, amit egyébként a teljes műsor alatt legitimált, és csak később nyilatkozta azt, hogy szerinte sem volt rendben ez a kiszólás.

A hölgyek hazamentek, majd

Józsi, hogy az álomnyaralás ne ússzon el, egy korábban kirúgott nőt hívott vissza a műsorba, legalábbis őt akarta elvinni nyaralni.

Ez sikerült is neki, de Böbével végül nem találtak egymásra. Ki tudja, talán ő is érezte a helyzet méltatlanságát.

Józsi mindenesetre úgy gondolja, ami volt, elmúlt, és most tiszta lappal kezd. Ahogy a műsorért felelős RTL-nek nyilatkozta:

“Az idei évben mindent megteszek, hogy megbecsüljem minden szavát, minden gondolatát annak, aki vállalja, hogy velem találkozzon.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Sokk: így néz ki Lindsay Lohan a szülés után bikiniben
Lindsay Lohat mindössze 10 hónapja adott életet gyermekének, most mégis nyaral, ráadásul megmutatta magát bikiniben. Ez igen már önmagában is.

Megosztom
Link másolása

Ütős bikinis fotót posztolt a 37 éves anyuka, aki legújabb Instagram fotóján mosolyog követőire. A színésznő szenzációs formában van,

alig 10 hónappal a szülés után már tökéletes beach body-ban feszít.

Lohan a görög tengerpartok egyikén, Mykonoson pihent színes fürdőruciban, onnan posztolt nyaralós fényképcsokrot. Párja vele tartott, és

vélhetően az anyja társaságát szorosan igénylő csecsemőjük sem maradt távol a családtól, bár róla fotókat nem közölt a sztár.

Rajongói jó pihenést kívánnak neki, a kommentfolyam pedig tele van az alakját méltató megjegyzésekkel.

Mindenki el van ájulva, mennyire szép és kiegyensúlyozott a színésznő.

Jó látni ezt, néhány éve még botrányaitól, sikertelen elvonókúráitól volt hangos a sajtó, és félő volt, hogy nincs visszaút a lejtőről. Mégis van.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Zimány Linda zaklatója ellen kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot
„Ideje lenne határt szabni az ilyen jellegű zaklatásoknak” - nyilatkozta Zimány Linda, akit egy külföldön élő zaklatott és fenyegetett rendszeresen.

Megosztom
Link másolása

Zimány Linda szerint erőteljesen fel kell lépni a zaklatók ellen, mert nem állapot, ami már a világban folyik. Bárki bárkinek nekimehet, életveszélyesen megfenyegetheti, ahogy vele is tették.

Eddig és ne tovább, a sztár kiáll a zaklatás ellen, legyen szó átlagemberről vagy hírességről.

Zimány a Mokkában adott interjút annak kapcsán, hogy őt is érte már internetes zaklatás, nem is egyszer.

Ahogy a Blikk írja, szerinte egy közszereplőre akkor is kihat a mocskolódás, ha nem olvassa azt el, hiszen mások attól még látják.

Egyik zaklatója ellen egyébként, aki életveszélyesen megfenyegette, nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

Az illető külföldön tartózkodik. Fél évbe telt, mire ez a parancs érvénybe lépett, addig hajtották őt a hatóságok.

"Ideje lenne határt szabni az ilyen jellegű zaklatásoknak, ugyanis ma már bárkiről, bármikor lehet valótlan állításokat terjeszteni nap mint nap"

- mondta el a riportban. Szeretné azt is, ha lenne egy precedensértékű zaklatással kapcsolatos per Magyarországon.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
5 sikertelen lombikprogram után esett teherbe Kourtney Kardashian
A híresség a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében válaszolt rajongói kérdésekre, melynek során egy követője arról érdeklődött, neki hogyan volt ereje több sikertelen lombikprogram után is folytatni a küzdelmet a kisbabájáért.

Megosztom
Link másolása

A Kardashian-klán ismert tagja, Kourtney Kardashian nemrég a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében válaszolt rajongói kérdésekre, melynek során egy követője arról érdeklődött, neki hogyan volt ereje több sikertelen lombikprogram után is folytatni a küzdelmet a kisbabájáért.

Kardashian leírta, hogy párjával, Travis Barkerrel egy évig próbálkoztak, majd 5 sikertelen kísérlet után végül természetes úton sikerült teherbe esnie.

A 24.hu szerint a modell azt is hozzátette, hogy ebben a nehéz időszakban rengeteget imádkozott, és próbált minél egészségesebben élni.

„Tudom, milyen nehéz úgy érezni, mintha nem próbálkoznál, de hinni kell Isten tervében imádkozni, ez nagy erővel bír. Minden jót!”

- írta Kourtney a válaszában.

Kardashian tehát a sokszoros sikertelen lombikprogramok után végül természetes úton sikerült teherbe esnie.

A legidősebb Kardashian-lány és a 48 éves Travis Barker közös gyermeke 2023 novemberében született meg.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Dwayne Johnson felesége hihetetlenül jól néz ki, nem is értjük, miért ritkák a közös fotók
Dwayne Johnson egymaga is elég jól mutat, de az igazán tuti, amikor feleségével összeborulnak egy fotóra.

Megosztom
Link másolása

A Femina.hu közölt fényképes összeállítást a The Rock néven legendává vált Dwayne Johnsonról és feleségéről, Lauren Hashianről.

A pár 2006-ban találkozott a The Game Plan (Gyerekjáték) című film forgatásán, 17 éve vannak együtt, és 2019-ben házasodtak össze.

Mégis alig látni kettejüket, amikor véletlenül megjelenik róluk egy közös fotó, az igazi kuriózumnak számít.

Két közös gyermekük született, Jasmine még 2015-ben, Tia pedig 2018-ban látta meg a napvilágot. Így élnek boldog családi életet Johnsonék.

A Hawaii szigeten összeházasodott pár titka pont a diszkrét magánélet lehet.

Lauren egyébként szeptemberben tölti be a 40-et, és biztonsan hatalmas bulit csapnak majd. Férje színész barátokkal is meg van áldva, és felesége is népszerű körökben mozog producerként és dalszerzőként is, a meghívottak listáján garantáltak a nagy nevek.

Az biztos, hogy bulizni tudnak, még a 2023-as Grammy díjátadót is "randiestének" fogták fel,

és úgy ragyogtak mindketten, mint a csillagok.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk