SZTÁR
A Rovatból

„Nem fogok engedni a társadalmi nyomásnak” - Curtis barátnője elárulta, mikor jöhet a baba

Elmondása szerint ráérnek még, nem sietnek sehova, egyelőre élvezik a gyerekmentes életüket.

Megosztom
Link másolása

Már 4 éve van együtt Curtis és barátnője, Barna Judit. Nemrég közös házat vettek, így jogosan merülhet fel a kérdés körülöttük, hogy vajon mikor jön a közös baba?

„Még nem tervezünk azonban egyikkel sem. Mivel az időm nagy részét a sport teszi ki, Atinak pedig a zenélés, egyáltalán nincs napirenden a gyerekvállalás témája. Ráérünk még, nem sietünk sehova, szeretnénk még kiélvezni azokat a lehetőségeket, amik most vannak az életünkben.

Én még jó ideig folytatnám a kosárlabdát, és ebben Attila is partner. Csak azért, mert elmúltam már harmincéves,

nem fogok engedni a társadalmi nyomásnak. Fogadjuk el, hogy megváltozott a világ, már nem tizennyolc évesen szülnek a nők, mint az édesanyám vagy a nagymamám korában”

- mondta el Judit a témára reagálva.

A sportoló azt is elmondta, hogy még mindig megpróbálják páran elcsábítani Curtis mellől, de ők már csak nevetnek ezeken.

„Előfordult, hogy írt nekem egy férfi, hogy hagyjam el Attilát, jöjjek össze vele, mert jobb életet, biztosabb jövőt tud nekem nyújtani. Mert jobban illenék hozzá”

- mesélte Judit. „Ezeken mindig jókat nevetünk Atival. Ha viszont bántó vagy sértő megjegyzést kapok, akkor az illetőt azonnal letiltom az oldalamról. Akik figyelemmel kísérnek, azok ne árasszák el negatív kommentekkel a bejegyzéseimet és ne mondják meg nekem, hogy mit és hogyan csináljak, ne kritizálják a külsőmet. Én így élem az életem, nem szólok bele másokéba és ugyanezt várom el mindenkitől. Kosárlabdázó vagyok, nekem az a munkám, abból kapom a fizetésem, nem pedig az Instagram-posztokból.” - mondta el a Sorry magazinnak.

Via: Blikk


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Sokkoló: az AI szerint így nézne ki Hollywood krémje botox és műtétek nélkül
A szedetlen szemöldök és hajgumival tört frizura sem sokat segít a látványon - de tényleg ördögtől való lenne, ha a tényleges természetességet vállalnák fel a sztárok?

Megosztom
Link másolása

Ráengedték a mesterséges intelligenciát a legszebbnek tartott, és a legismertebb plasztikai műtét-rajongó sztárok fotóira.

Az eredmény olyan megdöbbentő lett, hogy a virális terjedés miden képzeletet felülmúlt a TikTok-on. A 4 napja interneten keringő videóban

megjelenik Madonna, Lindsay Lohan, Donatella Versace (!!!), Paris Hilton, Kim és Khloe Kardashian.

Természetes hajszínnel, sminktelenül, egyszerű pólókban láthatók, valamint az AI

minden botox, hialuronsavas feltöltés, szilikon és más beavatkozásoktól mentesítette a portrékat. A változás döbbenetes.

A sztárok úgy láthatók a képeken, mintha semmi beavatkozás nem történt volna rajtuk életük során.

A sokkhatást követően az ember viszont elgondolkodik:

hiszen ilyennek kéne kinézniük valójában 40-60 évesen!

Mivel megszoktuk a szétplasztikázott arcokat, a különbség meghökkentő, de mégsem lenne ördögtől való, hogy így nézzenek ki Hollywood ikonjai.

"Mindannyian sokkal jobban néznek ki" - írják többen a videó alatti kommentszekcióban.

"Imádom a természetes arcokat"

- így egy másik.

Persze sokan annyira ledöbbentek a változáson, hogy a legkevésbé jutott eszükbe a jóindulat.

"Kim Kardashian úgy néz ki, mint a török szomszédom"

- vette viccesre a figurát egyikük, akihez csatlakozott egy másik szellemes hozzászóló:

"Khloe Kardashian = Matt Demon"

Ezen felül többen hitetlenkednek, és az AI számlájára írják a túlöregítést. Azt tisztázni kell, hogy az AI nem tökéletes, mindenesetre gondolatébresztésnek ez a húzás az volt.

Mi imádjuk Madonna új, természetes külsejét, és kávéznánk a Versace márka 70 éves nagyasszonyával is.

Nézd meg a teljes repertoárt ide kattintva.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
BAFTA-szégyen: nem búcsúztatták a Harry Potter sztárját, kiakadtak a rajongók
A szokásos in memoriam szekcióból kihagyták Dame Maggie Smith-t, forronganak a díjátadót követő nézők, undorítónak nevezték a húzást.

Megosztom
Link másolása

BAFTA-díjátadó nézői felháborodásuknak és undoruknak adtak hangot, miután

a rangos esemény egy legendás sztárt gyakorlatilag kizárt a vasárnap esti In Memoriam díjátadóról.

Dame Maggie Smith színésznő, akit leginkább a Harry Potter és a Downton Abbey című filmekben nyújtott alakításairól ismerhetünk, 89 éves korában, 2024. szeptember 27-én hunyt el.

A rangos televíziós díjátadón, amelyet vasárnap tartottak a londoni Royal Festival Hallban, számos közkedvelt sztár előtt tisztelgettek, ahogy az ilyenkor szokás. Michael Moseley, a The Bill sztárja, Roberta Taylor, a Drag Race UK sztárja, a The Vivienne és Richard Chamberlain amerikai színész is szerepelt. Henry Kelly műsorvezetőről, a Coronation Street sztárjáról, Timothy Westről és Brian Murphyről is szó esett.

Minerva McGalagony megformálója azonban nem szerepelt a listán.

Sokan azok közül, akik otthonról nézték az átadót, telefröcsögték az X-et, nem mellesleg joggal.

Valaki ezt írta a közösségi média platformon:

"BAFTA – hacsak nem hagytam ki, Dame Maggie Smith nincs a mai díjátadón az elhunytak listáján. Azt mondanám, hogy sokkal érdemesebb lett volna megemlíteni, mint néhány másik szintén eltávozottat."

"A BAFTA-gála nem említi Dame Maggie Smith-t, amikor az elmúlt év elhunyjaira emlékezik. Szégyen a BAFTA-ra."

Egy másik személy rámutatott:

"A BAFTA televíziós sorozatokra és filmekre szakodsodott díjátadó, Maggie Smith és Joan Plowright pedig főleg mozifilmekben, színházakan szerepeltek."

Mindazonáltal Dame Maggie Smith a Downton Abbey színésznője is volt, ami az ITV televíziós drámájaként futott, és korábban több BAFTA-jelölést is kapott.

Maggie Smith a Primetime Emmy-díjátadón a legjobb női mellékszereplő díjat vehette át 2012-ben a sorozatban nyújtott alakításáért.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Instagram fotóval jelentette be Amber Heard, hogy ikrei születtek
Johnny Depp exe a közösségi médiát választotta arra, hogy bejelentse: két kisgyermekkel bővült a Heard banda. A kisfiú és a kislány neveit is közzé tette.

Megosztom
Link másolása

Johhny Depp volt felesége, a kettejük közt folyó gigantikus és drámai rágalmazási per másik tagja, a 39 éves Amber Heard Instagramján tette közzé, hogy neki az anyák napja sokkal szebb, mint bármikor is volt (az USA-ban május második vasárnapján ünneplik az édesanyákat).

"A 2025-ös anyák napja olyan lett, amelyet soha nem fogok elfelejteni.

Idén kimondhatatlan lelkesedéssel ünnepelhetem, hogy itt a családom, amelynek felépítésére évek óta törekedtem. Ma hivatalosan is megosztom a hírt, hogy

ikreket köszöntöttünk a Heard bandában"

- nyitotta üzenetét a színésznő, és azt is elárulta, hogy egy fia és egy lánya született.

"Agnes lányom és Ocean fiam fogják a kezemet (és tartják a szívemet).

Amikor négy évvel ezelőtt megszületett az első kislányom, Oonagh, a világ örökre megváltozott. Azt hittem, nagyobb öröm nem is érhetne. Na, most már háromszoros az öröm! Életem legalázatosabb élménye volt, hogy

egyedül és a saját feltételeimmel anyává váljak a saját termékenységi kihívásaim ellenére"

- mondta el Amber utalva rá, hogy sokszor próbálkozott Oonagh születése óta baba projekttel, eddig sikertelenül. Úgy fest a szavai alapján, hogy vagy az otthonszülést választotta, vagy az egészségügyi ellátórendszer berkein belül saját feltételeket is szabott. Sajtóértesülések erről ezen felül nincsenek.

A boldog anyuka pedig nem csak szavakat, hanem talpacskákról készült fotót is közzétett.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Taylor Swift tényleg a tökéletes szomszéd lány-karakter, mutatjuk, milyen saját sütikkel küldi dolgozni Travis Kelce-t
Az énekesnő három különböző ízben sütött pop-tarts-t Travis Kelce-nek és fotós stábjának. Állítólag egy szívhez szóló, egy kézzel írott üzenetet is mellékelt.

Megosztom
Link másolása

Taylor Swift cukrásztudományát is megvillantotta nemrégiben, és mint egy jó háziasszony, pasijának,

Tracis Kelce-nek pakolt néhány sütit egy fotózásra. A finomságokból a fotós stábnak is küldött, meg kézzel írott üzenetet is olvashattak tőle.

A 35 éves énekes az NFL-játékos kedvenc házi készítésű nasiját, a Pop-Tarts-t készítette ajándékba a szintén 35 éves Kelce-t segítő háttérmunkásoknak, amikor az American Eagle-lel dolgozott.

Egy online megosztott rajongói videó szerint, amelyen Swift édességeiről készült fotó is látható, az énekesnő egy dobozba tette a nassolnivalókat, ezek tetejére egy kézzel írott üzenetet tett.

"Jó fotózást! Szeretettel, Taylor"

– írta Swift, kiemelve, hogy a Pop-Tart ízek között van eper, málna és áfonya is.

Andy Reid, a Kansas City Chiefs vezetőedzője is dicsérte már Swift konyhai munkásságát, a 2024 márciusi The Rich Eisen Show-ban való szereplése során árulta el hogy az énekesnő

"amennyire jó énekesnő és szórakoztató személyiség, annyira jó szakács is."

Swift ugyanis korábban nemcsak neki, hanem az összes játékosnak sütött már.


Megosztom
Link másolása