SZTÁR

Nagy Ervin fején jól látszik a tegnapi Sztárbox nyoma, amely során kiütötte őt Árpa Attila

Másfél percig állta a sarat a színművész, de ez az idő is csúnya nyomot hagyott a külsején.

Megosztom
Link másolása

„Még nem tudom, hogy dolgozom fel, ez az életem egy nagy feladata lesz, de majd megpróbálom. Lehet, hogy nem kesztyűztem eleget.

Számítottam egyébként erre a stílusra, de azt hittem, lábon jobban ki tudom védekezni

– mondta nem sokkal a mérkőzés után Nagy Ervin.

Most pedig az Instagram oldalán osztott meg friss helyzetjelentést, amelyből kiderül, hogy nem úszta meg sérülés nélkül a ringben töltött időt.

„Köszönöm a csókos szájat, Attikám! Szépen ledurrantottál! Gratulálok! További sok sikert!”

- fűzte hozzá a fotóhoz, melyen jól látszik, hogy bizony szépen feldagadt az ajka.

Reméljük, mielőbb meggyógyul, és sikerült feldolgoznia mégiscsak azt a másfél percet, amit tegnap este gyakorlatilag egy bokszkesztyűs terminátorral töltött.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Váratlan fordulat: Zámbó Krisztián Peter Sramekről: „Mi soha nem voltunk rosszban”
Végre tisztázott egy csomó dolgot a Sztárban sztár győztesével.

Megosztom
Link másolása

A Sztárban Sztár All Stars nemcsak a versenyről szólt, hanem Zámbó Krisztián és Peter Srámek barátságának megszületéséről is.

Igen, jól olvasod – ma már olyan jóban vannak, hogy Krisztián szerint akár barátságnak is nevezhető a kapcsolatuk.

Olyannyira, hogy a kulisszák mögött nem egyszer hosszasan elmerültek az életük, álmaik és jövőbeli terveik boncolgatásában.

Krisztián egy energikus, de közben elképesztően nyugodt embert ismert meg Peter személyében, amit bevallása szerint egy kicsit irigyel is.

„Teljes mértékben megérdemelte, hogy győzött, ráadásul óriási különbséggel. Nagyon megszerettem őt, nem véletlenül van olyan óriási rajongótábora.

Igen, annak idején a háttérben voltak nézeteltérések köztünk, de mi soha nem voltunk rosszban, nem is voltunk közeli kapcsolatban.

Amikor kiderült, hogy mindketten benne leszünk ebben a műsorban, akkor leültünk és megbeszéltük a félreértéseinket. Mindent tisztáztunk. Nem mondom, hogy most minden nap együtt megyünk bulizni, hiszen nem is vagyunk egykorúak - van köztünk körülbelül 15 év - és más az életünk, de Peter egy végtelenül kedves ember” - mondta Zámbó Jimmy fia a Blikk szerint.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Nagyon kiakadtak a nézők Krausz Gábor döntésén a Séfek séfében, záporoznak a dühös kommentek
Szerintük Krausz Gábor „hülye ötlete” miatt azok jutnak tovább, akik nem érdemlik meg, és olyanokat küldenek haza, akik mindent beleadnak.

Megosztom
Link másolása

Már javában tart a Séfek séfe reality műsor, amiben sem a versenyzőknek, sem a zsűri tagjainak nincsen könnyű feladata.

A zsűrinek azt kell eldöntenie, hogy kik kerülnek a csapatukba.

Krausz Gábor bele is vitt egy csavart a kiválasztásba, ami viszont egyáltalán nem tetszett a nézőknek. Úgy gondolta, hogy a séfek ne maguknak, hanem egymásnak válasszanak versenyzőt, amivel olyan szereplők kaptak esélyt, akik nem túl erősek, és úgyis kiestek volna.

Emiatt

Krausz Gábor például Wolf Andráshoz osztotta be Odettet, aki szörnyű ételt, narancsos lecsót készített. A sztárséf pedig megkapta Esztert, aki a nézők nehezen tudnak elviselni.

Vártak is arra, hogy kiessen, ám a Krausz Gábor által javasolt válogatással ez még biztosan nem fog megtörténni.

"Eddig szerettem ezt a műsort, de ez az évad, ez minősíthetetlen. Az meg hab a tortán, hogy három selejtet bevisznek a vicc kedvéért, míg mások, akikben esetleg több van meg majd hazaküldenek"

– írta az egyik kommentelő. Egy másik hozzászóló pedig azt írta:

"Hát én a többi kint maradt versenyző helyében levettem volna a kötényt, aztán megmondtam volna, hogy szórakozzanak mással."

Volt, aki azt írta:

"Ez komoly???!!! Ez azért már nagyon nagyon gáz, hogy vannak, akik mindent beleadnak, és nem mennek tovább, és aztán jön - elnézést - Gábor hülye ötlete, és ez alapján jutnak tovább egyesek? Hányinger hogy minden már csak a kommercióról szól, gusztustalan az egész műsor már.

Kíváncsian várjuk, mi lesz ebből.

Forrás: Femcafe


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Ez a családtag SOHA nem fog megbocsátani Harry Hercegnek - és nem Vilmos az
Szóval ha Harry valaha visszatérne az Egyesült Királyságba, jobb, ha messzire elkerüli ezt a személyt.

Megosztom
Link másolása

A kisebbik királyfi és a királyi család kapcsolata elég feszült, mióta Harry lemondott kötelezettségeiről, de pletykák azért keringenek egy lehetséges kibékülésről. Annak ellenére, hogy Harry 2020-ban lelépett Kaliforniába a feleségével, Meghan Markle-lel, egyre több jel utal arra, hogy békülni szeretne.

Bár apja, Károly király és bátyja, Vilmos herceg esetleg fontolóra veszik a békülés lehetőségét, egy bennfentes szerint akad egy királyi családtag, aki továbbra sem hajlandó megbocsátani – ő Kamilla királyné.

Harry 2023 januárjában jelentetett meg egy nagy port kavaró memoárt, amelyben Kamilláról is írt, és gonosz mostohának nevezte.

A Closer magazinnak nyilatkozó bennfentes elmondta:

„Nem mindenki lelkes a békülés lehetőségének hírére, de Kamilla kifejezetten ellenzi, hogy Harry bármilyen formában visszatérjen,

még egy baráti látogatásra is. Nem akar vele találkozni, pláne nem mutatna semmiféle megbocsátást.”

A bennfentes hozzátette, hogy Kamilla szerint Harry „báránybőrbe bújt farkas”, aki „stresszt és drámát” hoz minden helyzetbe. Úgy véli, hogy

bármilyen kapcsolat, amit Károly király Harryvel ápol, csak ártani fog a király egészségének és a családnak is.

„Ha Harry visszatérne az Egyesült Királyságba, jobban tenné, ha távol maradna Kamillától” – tette hozzá.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Most már tuti, hogy eljegyzésük után már szakított is Fenyvesi Barna és Nemazalány
Barna azt írta, egyszer ki kell derülnie, kiderül majd mi történt, és hogy köszöni a gratulációkat a világ legrövidebb eljegyzéséhez.

Megosztom
Link másolása

Még csak szeptemberben jegyezte el íFenyvesi Barna Nemazalányt, vagyis Halastyák Fannit, de sajnos már véget is ért a kapcsolat.

Erről Fenyvesi Barna tett közzé Instagramon egy sztorit.

"Sokan érdeklődtetek a kapcsolatunk felől, ezért szeretnék tisztázni valamit: Fannival már nem vagyunk együtt, külön utakon folytatjuk az életünket. Erről többet nem szeretnék beszélni, amíg ő esetleg nem nyilatkozik"- írta.
"Nem voltak könnyű hetek számomra, de ez az én karmám. Kérlek titeket, hogy tartsátok tiszteletben a helyzetet, és ne tegyétek fel ugyanazokat a kérdéseket újra és újra. Ha egyszer ki kell derülnie, úgyis kiderül, mi történt."Halastyák Fanni tavaly áprilisan szakított az akkori párjával, a Való Világból ismert Szlepka Armanddal.

Idén júniusban közös interjút adott Fenyvesi Barnával a szerelmükről, és szeptemberben jegyezték el egymást.

Nos, tényleg nem tartott sokáig az eljegyzés.


Megosztom
Link másolása