SZTÁR

MrBeastnek van egy klónja, aki lehetővé teszi, hogy egyszerre több helyen legyen

MrBeast nagyjából a legsikeresebb ember a YouTube-on, a nettó vagyona több mint 100 millió dollár, több követője van, mint bármely más youtubernek, és azt tervezi, hogy ő lesz a YouTube következő vezérigazgatója. De nem egyedül jutott el idáig.

Megosztom
Link másolása

A 24 éves YouTube-sztár persze nem bízik senkiben annyira, mint a saját magában - így kénytelen volt klónozni magát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MrBeast (@mrbeast) által megosztott bejegyzés

Hogy csapata pontosan ugyanazokat a döntéseket hozza, mint ő, és pontosan úgy gondolkodjon, ahogyan ő gondolkodna, MrBeast - valódi nevén Jimmy Donaldson - olyan embereket vett fel, akik osztották az elképzeléseit, majd szigorú képzésnek, vagy ahogy ő nevezi, „klónozásnak” vetette alá őket.

Egy Lex Fridmannak adott interjúban MrBeast elmondta: „Sok olyan emberem van a cégnél, akik képesek úgy gondolkodni, mint én, és alapvetően olyan döntéseket is hoznak, mint amilyeneket én hoznék.

Egyikük például Tyler. Vele alapvetően négy vagy öt évig abszurd mennyiségű időt töltöttünk együtt,

és minden egyes videón együtt dolgoztunk... és ugyanez a helyzet a vezérigazgatómmal, James-szel is, ő velem is élt pár évig.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MrBeast (@mrbeast) által megosztott bejegyzés

Megbízni valakiben annyira, hogy egy általad létrehozott cég vezérigazgatója legyen, elég nagy döntés, így érthető, hogy MrBeast meg akart győződni arról, hogy James alkalmas a feladatra - de az a folyamat elég intenzív volt.

„James két éven át velem élt, és valószínűleg átlagosan napi hét órát beszélgettünk... tényleg csak arra koncentráltunk, hogy megtanuljon úgy gondolkodni, mint én.

Így aztán kézbe tudta venni a dolgokat és később már az én közreműködésem nélkül tudott dönteni, nem kellett állandóan figyelnem rá, vagy tanácsokat adnom.”

Ez elég kemény feladatnak tűnik, de MrBeast elárulta azt is hogy a kiképzés pontosan hogyan zajlott.

„Szóval az első hat hónapban nem csinált semmit. Már ha az semminek számít, hogy mindenütt mellettem volt és figyelt engem, figyelte, hogy mit csinálok, engem mi érdekel, még azt is, ahogy beszéltem.

A következő hat hónapban elkezdett átvenni némi felelősséget, és most már ott tartunk, hogy nyugodtan vezetheti a cégemet, nem kell soha többé ellenőriznem őt. A legtöbb döntését pontosan úgy hozza meg, ahogy én is tenném.”

„Én ezt klónozásnak hívom, nem tudom, mások minek neveznék.”

Végül hozzátette: „Így nem kell mindennel olyan mélységig foglalkoznom, mint régen. Itt vannak ezek az emberek, akikről tudom, hogy pontosan ugyanúgy gondolkodnak, ahogy én. Szóval a segítségükkel így lehetek egyszerre több helyen is.

Persze még mindig jóváhagyok minden ötletet, mielőtt forgatni kezdünk. Minden kreatívot megnézek, de már nem kell minden részletre nekem figyelnem. Azt már megcsinálják helyettem ők." - írja a Ladbible.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
„Miért van még jogosítványa?” - felháborodtak a követők L.L. Junior újabb gyorshajtós fotóján
Úgy látszik, egyszerűen nem tanult a tavalyi esetből, és ismét a szabálytalanságáról posztolt.

Megosztom
Link másolása

Tavaly nyáron egyszer már pórul járt L.L. Junior, miután G.w.M-mel száguldoztak a Petőfi hídon. Az esetet ugyanis megörökítették és posztolták is Instagrom 24 óráig elérhető történetben. A videó elég komoly közfelháborodást váltott ki, és végül mindkét közszereplő komoly bírságot kapott.

De úgy tűnik, L.L. Junior nem tanult az esetből, most ugyanis egy fotót tett ki, amin jól látható, hogy lakott területen a megengedett sebesség helyett 99km/órával hajtott.

A fotót valaki azonnal átmentette Redditre, ahol persze záporozni kezdtek a felháborodott kommentek.

l.l.junior megint büszkén vállalja , hogy szabálytalan.
byu/Feisty-Ad7030 intalk_hunfluencers

„50-es táblánál 100-zal?? Miért van még jogosítványa?” - írta valaki.

„Hát lehet, hogy valakinek az apukája nem fog hazamenni, ha lakott területen belül 100-zal hasít 50 helyett.” - tette hozzá egy másik.

„Nem csak Apuka szeretne épségben hazaérni...” - jegyezte meg még valaki.

Forrás: Femina


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Béres Anett és Sáfrány Emese az Ázsia Expresszről: „Mi nagyon hiú nők vagyunk, és ebből is lejjebb tudtunk adni”
A lányok a stoppolást is megkedvelték: azt tervezik, hogy majd így jutnak le nyáron a Balatonra, ahol szállást is ingyen szeretnének szerezni.

Megosztom
Link másolása

Pár nappal ezelőtt érkezett vissza Béres Anett és Sáfrány Emese az Ázsia Expressz forgatásáról, amiről most a Tények Pluszban meséltek.

„Kiment az Ázsiába két lány, és hazajött két másik lány”

- kezdte az élménybeszámolót Anett. Emese hozzátette, hogy szerinte olyan volt számukra ez a kaland, mint a Jumanji.

Majd viccesen elmondták, hogy annyira megszerettek stoppolni, hogy már itthon sem akarnak autóba ülni, sőt azt tervezik, hogy majd így jutnak le nyáron a Balatonra, de a szállásért sem szeretnének fizetni.

Hozzátették, hogy kapcsolatuk eddig is erős volt, de a verseny óta nagyjából óránként beszélnek egymással, teljesen összenőttek.

Meglepetésükre pedig a játék annyira beszippantotta őket, hogy még az sem zavarta őket, hogy néznek ki a kamerák előtt.

„Mi nagyon hiú nők vagyunk, és ebből is lejjebb tudtunk adni. Nem érdekelt minket az, hogyan nézünk ki, hogyán áll a hajunk, meg tudtuk-e mosni, mennyi smink van rajtunk.

Egy dolog érdekelt: naptejjel mindig be legyünk kenve, ne égjünk le. De ezen kívül nagyon sok igényünkből leadtunk, és nagyon könnyedén. Nem volt egyáltalán nehéz” - mesélte Anett.

Az összeállítást itt lehet megnézni:

Via: NLC


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A legjobb férj-díjas: Taika Waititi, aki megmentette Rita Orát egy-két csúnya villantástól
Az énekesnő egy ezeréves gyöngyökből fűzött ruhát választott a gálára, ami mondjuk úgy, nem sokat takart.

Megosztom
Link másolása

Rita Ora és férje, Taika Waititi is részt vettek a 2024-es Met-gálán. Azt tudni lehet, hogy az énekesnő szereti az extrém megjelenéseket, a mostani szettje azonban elég erősen túlszárnyalt minden elképzelést.

A 33 éves énekesnő ugyanis egy teljesen átlátszó, harisnya szerű bodyban érkezett a gálára, amire ezernyi, az ókorból származó összefűzött gyöngyöt húzott.

„A divatban rejlő időtlen szépséget szerettem volna kifejezni a ruhámmal. Ezek a gyöngyök az időszámításunk előtti első és második századból származnak. Néhány talán régebbi, mint bárki más ezen a bolygón” - mondta el az énekesnő az érdekes kreálmányról.

Arról is beszámolt, hogy a gyöngyökből álló ruha egyébként igen nehéz, ezért sem vett alá mást.

A gyöngyök azonban ide-oda mozogtak, ahogy az énekesnő igyekezett felfelé a lépcsőn. Még szerencse, hogy férje, a híres rendező ott volt, és mindig segített a megfelelő irányba rendezgetni a rakoncátlankodó gyöngyöket.

Waititi egyébként egy talpig bőr, barna színű öltönyben kísérte Ritát, amihez egy elképesztően drága, nagyjából 6 millió dolláros nyakláncot viselt.

Forrás: Daily Mail


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Marics Peti már családot alapítana, de előtte még meg kell találnia élete párját
A fiatal énekes nagy családot szeretne és nem akar sokáig várni vele.

Megosztom
Link másolása

Marics Peti ledobta a bombát, őszintén vallott jövőbeli magánéleti terveiről – írta meg a Blikk.

A 27 éves énekest tehetségének köszönhetően mára szinte az egész ország ismeri. A ValMar duó tagja nem rég pedig a TV2 Zsákbamacska című műsorában műsorvezetőként is kipróbálta magát.

Szárnyaló karrierje mellett úgy tűnik, a magánéletben is szeretne lépni. Egyre többet gondolkozik a családalapításon, és bár még szingli, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy valaki a közeljövőben elcsavarja a fejét.

A randizással kapcsolatban azonban akadnak nehézségek, mivel Peti híve a klasszikus udvarlásnak, ami viszont celebként nem mindig egyszerű.

Szerinte egy férfinak kell a lány szívéért küzdeni és nem fordítva.

Az énekes azonban nem adja fel. Ő is nagy családot szeretne, mivel otthonról is ezt a példát hozza. Nagybácsiként már kipróbálhatta magát, azonban hamarosan arra is készen állna, hogy apuka legyen.

„Családcentrikus vagyok, nagy családban nőttem fel, a két bátyámmal kiváló a kapcsolatom. Náluk már vannak gyerekek, akiket nagyon szeretek, s a későbbiekben én is ilyen életre vágyom. Tíz év múlva már apaként látom magam, a kérdés csupán az, mikor jutok el odáig.”

Sajnos szárnyaló karrierje mellett kevés ideje jut az ismerkedésre, de bízik benne, hogy a sors majd elrendezi, hogy megtalálja az igazit.

„Azt vallom, mindennek eljön az ideje... Eddig is jó lapokat osztott nekem a sors, bízom benne, hogy ez a jövőben is így marad.”

-mondta bizakodóan.


Megosztom
Link másolása