Most beleshetsz a fényűző fogadásra, amelyen Károly király látta vendégül Donald Trumpot
Donald Trump és Melania Trump az Egyesült Királyságban tartózkodik hivatalos úton.
III. Károly király szeptember 17-én állami látogatáson fogadta az Egyesült Államok elnökét és feleségét a London nyugati határában található windsori kastélyban.
A brit uralkodó beszédében elmondta, hogy a két országot (UK és USA minden idők legszorosabb védelmi, biztonsági és hírszerzési kapcsolatrendszere köti össze, és két világháborúban harcoltak vállvetve a zsarnokság ellen.
A pazar rendezvényen természetesen részt vett Károly királyon és Kamilla királynén kívül többek közt a trónörökös, Vilmos herceg a nejével, Katalinnal, valamint Anna hercegnő, Károly húga.
Itt láthatod az eseményt:
III. Károly szerint ma, amikor "Európát ismét zsarnokság fenyegeti", az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok újból együtt áll ki az agresszió elrettentéséért és a béke megteremtéséért.
Az uralkodó említette, hogy Donald Trump személyes elkötelezettséget tanúsít a világ legmakacsabb konfliktusainak megoldására.
Károly király a természeti környezet megvédésének fontosságát is hangsúlyozta. Az amerikai függetlenségi nyilatkozat jövőre esedékes 250. évfordulójára utalva azt mondta, hogy a világot meg kell őrizni a következő 250 év nemzedékei és az utánuk következő generációk számára is. Felidézte, hogy Donald Trump hivatali elődei hozták létre a világ első nemzeti parkjait.
A brit uralkodó a kétoldalú kereskedelem fontosságáról is szót ejtett. Kijelentette, hogy a jelenlegi Trump-kormányzat első kereskedelmi megállapodásának az Egyesült Királyság volt a kedvezményezettje, és „nem fér hozzá kétség, hogy még ennél is tovább lehet menni ennek az új partnerségi viszonyrendszernek a kialakításával”.