„A lányomnak nem feltétlenül zenész férjet kívánnék” – Náray Erika őszintén vallott házassága kudarcáról
A színésznő nyitott lenne egy új szerelemre.
Náray Erika őszintén avatta be a hot! magazin olvasóit szerelmi életébe. Erika életében több fontos férfi is volt, de jelenleg szingli, ám nem azért, mert ő ezt így akarná.
Fiatalon talált rá a szerelem ifj. Bergendy István, a legendás zenész, Bergendy István fia személyében.
A harmonikus kapcsolat hamarosan házassághoz és egy kislány születéséhez vezetett. Történetük azonban mégsem happy end-del ért véget.
Erika korábban a Best magazinnak így nyilatkozott:
„Kamilla lányunk kétéves volt, amikor az édesapja fogta magát, és Mallorcára ment dolgozni, aztán oda is költözött.”
„Aztán törvényszerűen jött egy másik nő az életében. A válás, mindegy, miért, nehéz, különösen akkor, amikor már gyerek van. Anyámék is elváltak, de én szerencsés voltam, mert volt egy csodálatos nevelőapukám.”
„ Abban bíztam, mi majd a férjemmel együtt neveljük fel a lányukat. Nagyon fájt, hogy ez nem adatott meg.”
Náray Erika és ifj. Bergendy István 2007-ben váltak el. A színésznő elárulta, hogy azóta nem zárkózik el egy új párkapcsolattól, de úgy véli, sokak számára nem vonzó, hogy színésznőként dolgozik, mivel ez az ismertséggel és szokatlan időbeosztással jár.
Bár aktívan nem tesz azért, hogy újra szerelemre találjon, hisz a sorsszerű találkozásokban.
A Blikk szemlézte az interjút, melyben a színésznő elmondta, hogy bár a jazzisták tehetségesek és viccesek, nem feltétlenül a legjobb választás feleségül menni hozzájuk.
„Nekem nem jött össze: a férjemmel ne mi voltunk a legjobb házaspár. (...) Vannak olyan házasságok, amik működnek, de a lányomnak nem feltétlenül zenész férjet kívánnék.”
Náray Erika lánya jelenleg Berlinben él párjával, aki fizikus, és Erika szerint komoly terveik vannak együtt. Azt is elárulta, hogy egyáltalán nem zavarná, ha érkezne egy csöppség, aki Mamának szólítja, sőt nagyon izgatottan várja, hogy egyszer nagymama lehessen.