LOVE
A Rovatból

„Miért csalnék, amikor otthon megvan a tökéletes csomag?” – ezzel altatja feleségét 10 éve, miközben milliókat költ a szeretőjére

A férfi szerint a vagyonos élethez hozzátartozik a szerető, a viszony pedig még a #MeToo-korszak előtt kezdődött a beosztottjával. A válástól retteg, mert nem akarja elveszíteni a vagyonát és a lányait, persze az igazság, hogy párszor már majdnem lebukott.

Megosztom
Link másolása

„Miért csalnék, amikor otthon megvan a tökéletes csomag?” Ezzel a 8 szavas, gondosan felépített mondattal szereli le a felesége gyanúját egy 52 éves vállalati bankár, aki tíz éve él kettős életet.

Peter Henson álnéven adott vallomásában számolt be arról a precízen kidolgozott rendszerről, amellyel a család és a szerető világát gondosan elválasztja egymástól, és arról is beszélt, milyen önigazolásokkal tartja fenn a helyzetet.

Peter világa kettős. Egyrészt ott van a felesége, Helen, akivel huszonhárom éve házasok, és két, már egyetemista lányuk van.

A férfi szerint a házasságuk „erős és boldog”, a szexuális életük pedig rendszeres. Másrészt ott van a tíz éve tartó viszony
a most 35 éves Amandával, aki egykor a beosztottja volt.

Kapcsolatuk akkor kezdődött, amikor Peter 42, a nő pedig 25 éves volt.

Azóta hetente legalább egyszer találkoznak ötcsillagos hotelekben, Amanda pedig gyakran utazik vele „profi plusz egyként” az üzleti útjaira.

A rendszer fenntartásához komoly logisztika kell: külön munka- és privát telefon, egy titkos bankszámla a viszony költségeire, és egy diszkrét személyi asszisztens, aki a hotelszobákat, az éttermeket és az ajándékokat szervezi.

Korábbi asszisztensétől meg kellett válnia, mert az „erkölcsi magas lóról” nem volt hajlandó a légyottokat intézni.

A gondos tervezés ellenére a lebukás veszélye folyamatos. Peter legnagyobb félelme a karácsonyi ajándékok összekeverése.

Egy korábbi asszisztense egyszer Post-it cetlikkel jelölte a csomagokat „feleség” és „szerető” felirattal, amit az utolsó pillanatban vett észre.

Volt, hogy egy edinburgh-i út során összefutottak a felesége egyik barátnőjével, amit egy rögtönzött fedősztorival, egy üzleti lepárlólátogatással magyarázott ki.

A legközelebb a lebukáshoz öt éve került, amikor a szeretőjénél aludt, és hívást kapott, hogy a feleségét baleset érte.
Gyanúsan gyorsan ért a kórházba, amit azzal indokolt, hogy a sűrű forgalom miatt lekéste a „golfos” repülőjáratát.

A bankár szerint a vagyonos életmódhoz és a sikeres karrierhez „hozzátartozik” a szerető, a férfiakat pedig biológiailag nem a hűségre tervezték.

A válás számára elképzelhetetlen, mert nem akarja elveszíteni a vagyonát, a nyugdíja felét és a lányaival való kapcsolatát.

A kettős élet anyagi vonzata jelentős. Míg a felesége egy 400 font (körülbelül 178 ezer forint) feletti gumicsizmát kért karácsonyra, addig a szeretője egy kétszer annyiba kerülő francia fehérneműt kapott.

Amanda egy korábbi ajándéka, egy Pilates-gép 3000 fontba, azaz több mint 1,3 millió forintba került. A viszony tizedik évfordulóját egy több ezer fontos spa-hétvégével ünnepelték, amelynek költségeit Peter igyekezett a cégére terhelni.

A karácsonyi időszak különösen feszült. Amandával már december második hetében megtartják a „mini-karácsonyt”, de szenteste Peter mindig a családjával van.

A két ünnep közötti napok, a „Twixmas” időszaka a legnehezebb, amikor a szeretője feszültebb, a bankár pedig megpróbál legalább egy közös ebédet beiktatni. A jövőre vonatkozóan a határok egyértelműek: Peter vazektómián esett át, így a szeretőjével kerüli a gyerekvállalás témáját.

A munkahelyén legalább egy tucat ember tud a viszonyról, de a leghatásosabb védekezési mechanizmusa továbbra is a feleségének szegezett kérdés: „I just say, ‘why would I cheat when I have the perfect package at home?’” – mondta a Daily Mailben.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
A Rovatból
Íme a 60 másodperces intim gyakorlat férfiaknak, ami drámai hatással van a teljesítményükre
A legjobb pedig az, hogy a gyakorlatot bárhol, akár a munkahelyen is diszkréten el lehet végezni.

Megosztom
Link másolása

Létezik egy 60 másodperces gyakorlat, ami nemcsak az ágyban hozhat komoly javulást a férfiaknak, de még a hólyagkontrollon is segít – és ez most nem valami kétes webshop reklámszövege, hanem tudományosan alátámasztott tény. A dolog ugyanis nem légből kapott:

rengeteg ötven év feletti férfi küzd egyszerre a gyengülő hólyagkontrollal és szexuális teljesítménygondokkal,

a korai magömlés pedig a Nemzetközi Szexuális Orvostudományi Társaság szerint a férfiak körülbelül 30 százalékát érinti élete során. A megoldás pedig közelebb lehet, mint gondolnánk, és nem igényel semmilyen külső eszközt.

Van egy izomcsoport, ami kulcsszerepet játszik az erekció stabilitásában, az ejakuláció kontrolljában és úgy általában abban, hogy „működik-e minden, amikor kell”.

Nem, nem a bicepszről van szó, és nem is a haskockáról, hanem a medencefenék izmairól.

Ezek erősítésére szolgál a Kegel-gyakorlat, amit sokáig kizárólag női témaként kezeltek, pedig a férfiaknál legalább ennyire számít.

A jó hír: az egész egy perc. Se felszerelés, se edzőterem, se látványos mozdulatok. Senki nem veszi észre, mégis dolgozik.

Először: hol van ez az izom?

Az az izomcsoport a cél, amellyel vizelés közben meg tudnád állítani a sugarat. (Fontos: ezt csak azonosításra használd, ne így eddz rendszeresen.)

A gyakorlat – összesen 60 másodperc

0–10 másodperc


Ülj vagy állj egyenes háttal. Lazítsd el a hasat, combot, farizmokat. Normál légzés, nincs feszülés.

10–30 másodperc: rövid szorítások


Feszítsd meg a medencefenék izmait 1 másodpercre, majd lazíts 1 másodpercig.
Ezt ismételd meg tízszer. Gyors, kontrollált munka.

30–50 másodperc: hosszú tartások


Feszítés 5 másodpercig, majd lazítás 5 másodpercig.
Kétszer egymás után. Itt már az állóképesség dolgozik.

50–60 másodperc: levezetés


Teljes lazítás, pár mélyebb, lassú lélegzet.

Mire jó ez az egész?

A rendszeresen edzett medencefenék stabilabb erekciót ad, javítja az ejakuláció feletti kontrollt, és általában jobb ideg–izom kapcsolatot eredményez ott, ahol ez számít.

Milyen gyakran?

Napi 2–3 alkalommal, teljesen észrevétlenül végezheted. Ülés közben, munkában, sorban állva. Az első érezhető változás jellemzően néhány hét alatt jelentkezik – feltéve, hogy nem csak egyszer próbálod ki.

Nem csodaszer, nem instant megoldás, viszont az egyik leghatékonyabb, legolcsóbb és legkevésbé kínos dolog, amit egy férfi tehet a saját teljesítményéért. Egy perc. Ennyi.

A kulcs a medencefenék-izomzat, vagyis az az izmokból és szalagokból szőtt „függőágy”, amely a hólyagot, a beleket és a végbelet támasztja alá. Ezt a területet eddig főleg a szülés után lábadozó nőknek javasolták erősíteni, de

kiderült, hogy a férfiak szexuális életére is drámai hatással lehet.

Dr. Ashwin Sridhar, egy londoni urológus szakértő szerint a mechanizmus pofonegyszerű. „A medencefenék izmai függőágyként támasztják alá a belső szerveket. Tehát, ha ezek az izmok erősek, számos egészségügyi előnnyel járnak” – magyarázta a szakember. Kifejtette, hogy az edzett izmok sokkal hatékonyabban segítenek abban, hogy a vér a péniszben maradjon, ami elengedhetetlen az erekció fenntartásához. „Megerősítésük keményebb, hosszabb ideig tartó erekcióhoz vezethet” – tette hozzá. De itt még nincs vége az előnyöknek. „A Kegel-gyakorlatokkal jobban tudod irányítani az ejakulációs reflexet.

Az erős medencefenékkel rendelkező férfiak gyakran képesek akaratlagosan összeszorítani az izmaikat, hogy késleltessék az orgazmust.”

Sőt, a rendszeres edzés erősebb összehúzódásokat eredményez ejakuláció közben, ami „intenzívebb és élvezetesebb orgazmusokhoz” vezet.

És ez nem csak egyetlen orvos magánvéleménye. Egy, a Therapeutic Advances in Urology szaklapban publikált kutatás konkrét adatokkal támasztotta alá az elméletet. Negyven, korai magömléssel küzdő férfit kértek fel, hogy három hónapon keresztül, heti háromszor végezzenek medencefenék-rehabilitációs gyakorlatokat. Az eredmények megdöbbentőek voltak: a résztvevők 83 százaléka képes volt az ejakulációs reflexét az átlagos 39 másodpercről 2 percre és 40 másodpercre kitolni.

A kutatók szerint a fizikai kontroll javulása meglepő módon megdobta az önbizalmukat is.

Persze az életmódbeli tényezők, mint a megfelelő testsúly vagy a kardiovaszkuláris fittség, szintén sokat számítanak, de a tudomány zöld utat adott: napi egy percnyi célzott edzés valóban jelentős változást hozhat.


Megosztom
Link másolása

LOVE
Először beszélt nyíltan a szerelméről Xantus Barbara és Laklóth Aladár, akiknek a kapcsolata mindenkit meglepett
Sosem gondolták, hogy egyszer egy pár lesznek. Mi kellett ahhoz, hogy végül egymásra találjanak, és miért nem hitt senki a szerelmükben?

Megosztom
Link másolása

Két színész, két külön világ: a konzervatív Laklóth Aladár és az általa csak „liberális pillangónak” nevezett Xantus Barbara évtizedekig kerülgette egymást a színházi és televíziós kulisszák mögött, most pedig először beszéltek nyíltan a szerelmükről.

A pár a Palikék Világa YouTube-csatorna Szóló című műsorában tett kivételt, és Dombovári Vandának sok mindent elárultak magukról.

Bár a Madách Színházban vagy a Barátok közt forgatásain is találkozhattak volna, sorsuk végül az első közös színházi munkájuk során fonódott össze.

A kollégáik eleinte nemigen hittek benne, hogy tartós lehet a szerelmük.

„A kívülállók, akik ismernek minket, valószínűleg csodálkoznak azon, hogy két ennyire különböző ember összejött. Nem titok, hogy én – a magatartásomból is sugárzik – meglehetősen konzervatív beállítottságú ember vagyok, míg itt van az én ‘liberális pillangóm’, aki repked mindenfelé” – ecsetelte Laklóth Aladár, aki 2015-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta.

A színész szerint a kapcsolatuk titka az elfogadás.

„Ezt azért össze kell simítani a hétköznapokban, és csak elfogadással lehet. Fontos a másik elfogadása bármilyen nehéz helyzetben. Szoktunk mi is ütközni, olykor szikráznak a pengék a szobában, de az a vége, hogy nem letarolni akarjuk a másikat, hanem megérteni.”

Arról is beszéltek, miért nem verték eddig nagy dobra a kapcsolatukat.

„Nincs benne titok, csak nem akartuk kitenni a kirakatba”

– jelentette ki Laklóth.

Xantus Barbara elárulta, örül, hogy most és nem korábban találtak egymásra, mert aggodalmas típus, és korábban halálra izgulta volna magát.

A színésznő azt is elmondta, imponál neki, hogy a párja mindent elintéz és megszerel, mert korábbi kapcsolataiban sokszor neki kellett ezeket a feladatokat elvégeznie. A szakemberekben nem bízik, tréfásan csak „Mekk Eleknek” hívja őket, így különösen értékeli Aladár ügyességét.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása


LOVE
A Rovatból
„Százhatvan kilósan is egy dzsigoló voltam az ágyban”: magyar sztárok kitálaltak a hálószobatitkaikról
Hírességeink nem finomkodtak, amikor a hálószobáról kérdezték őket. Kiderült, ki a lírai szerelmes, és ki az, aki bárhol, bármikor elcsábulna!

Megosztom
Link másolása

A hálószoba rejtélyes hely, de a magyar sztárok szerencsére időnként résnyire kinyitják az ajtaját. A Story.hu gyűjtése szerint van, aki a nyers energiára esküszik, más a tudatos tervezésre, de egy biztos: a szenvedélyt mindenki másképp tartja életben.

Emilio például nem sokat teketóriázik,

ha a témáról van szó, szerinte a dolog pofonegyszerű:

„Az ágyban kezdődik és végződik minden, én pedig kilencven évesen is ’pornósztár’ akarok lenni. Ez nem korfüggvénye. Sőt!”

Az énekes állítja, az idő csak jót tesz a libidójának, és a fogyása óta még komolyabb formában van.

„Százhatvan kilósan is egy dzsigoló voltam az ágyban, keményen odatettem magam,

most pedig, hogy lefogytam, pláne nagy lepedőakrobata vagyok. Állandóan nézegetem, méregetem Tinát. Bárhol, bármikor el tudnám kapni, annyira kívánatos!”

De nem mindenki pörög ennyire a nyers fizikalitáson.

Bochkor Gábor például

egy meglepően lírai oldalát mutatta meg, amikor élő adásban festett képet magáról. „Én ellágyulok közben, én olyan érzelmes vagyok, azt el nem tudjátok képzelni.

Én sírni tudnék magamon, ha látnám filmen magam.”

A rádiós odáig ment, hogy egy filmes hasonlattal írja le magát: „Én kék lagúna vagyok! Mert van az építőmunkás, aki jön, és megcsinálja a dolgot, van a költő, aki lírai, hedonista módon csinálja, és van a kék lagúna, aki elvész az érzelmekben és a gyönyörben, na ez volnék én!”

A romantikához persze nem kell feltétlenül kék lagúnának lenni, van, aki szerint az egész agyban dől el.

Détár Enikő

és párja, Kiss Péter a külsőségek helyett a minőségi időre és a figyelemre esküsznek. „Az izgalom, az erotika az agyban kezdődik, a mi kapcsolatunknak a titka pedig a valós odafigyelés” – mondta Péter, míg Enikő arról beszélt, hogy

„nem tudom, hogy mitől függ, hogy ez a zsigeri vonzalom meddig fog tartani köztünk, de most nagyon jelen van”.

Párja szerint a színésznő energiája mindent elárul: „ha 57 éves korában spárgában pörög a táncpartnere feje fölött, akkor el lehet képzelni, milyen tűz van benne…”

A spontán tűz és a zsigeri vonzalom mellett létezik egy másik út is: a kőkemény tervezés.

Palya Bea szerint

a vágynak igenis meg lehet ágyazni, sőt, kell is. „Ahogy egy vacsorához, úgy a szexnek is meg lehet teríteni, ez egy rituális dolog” – ecsetelte az énekesnő, aki bevallotta, náluk a spontaneitás helyett a tudatosság működik.

„Nálunk szexrandik vannak. Leülünk az asztalhoz, és eszünk. Lefekszünk az ágyba, és szerelmeskedünk.”

Sőt, a naptár is előkerül: „Beírjuk a naptárba, hogy mikor van időnk együtt lenni. Nekünk ez jól működik, és imádom.” Míg Palya Bea a naptárra, addig

Polgár Tünde és Polgár Árpád

a közös fantáziára esküszik: nemcsak a szerepjátékokat kedvelik, de egy pikáns bakancslistájuk is van, aminek egyik pontja, hogy egy repülő mosdójában szeretkezzenek.

És mi történik, ha a naptárba a szexrandi mellé a gyerekek is bekerülnek?

Laky Zsuzsi és Dietz Guszti

szerint a kapcsolatuk ettől csak jobb lett. „Amikor megszületett Luca, akkor sokkal jobb lett a kapcsolatunk” – mondta a szépségkirálynő, aki szerint náluk ez sosem volt logisztikai kérdés.

„Nekünk soha nem okozott gondot, hogyan oldjuk meg, hogy együtt legyünk. Tudtam, hogy meg kell oldani…

Guszti annyira férfi… Nem az, hogy követeli, de a mindennapjaink része.”


Megosztom
Link másolása


LOVE
A Rovatból
A legártalmatlanabb mondattal kezdődik a legmérgezőbb kapcsolati játszma, és a legtöbben észre sem veszik
Lehullott a lepel a mártírkodás és bűnbakképzés jelenségét illetően a párkapcsolatokban. A tudattalan minta láthatatlan érzelmi adósságot hoz létre, ami elhidegüléshez vezethet.

Megosztom
Link másolása

„Hagyd csak, majd én megcsinálom!” – hangzik el az ártalmatlannak tűnő mondat, ami valójában egy érzelmi aknamezőre vezet, ahol a gondoskodásból hatalmi játszma, a szeretetből pedig fojtogató adósságspirál lesz. Ismerős a jelenet?

Az egyik fél szent mártírként mindent magára vállal, sóhajtozva mosogat, miközben a másikból lassan, de biztosan bűnbakot farag.
A jelenség annyira hétköznapi, hogy a Meglepetés magazin a napokban egy egész cikket szentelt neki, amelyben Hennel Éva mediátor boncolgatta, miért lépünk rá erre a kapcsolati dinamitra, és hogyan lehet hatástalanítani.
A taktika lényege, hogy a mártír nem őszintén ad, hanem befektet.
„Mártírszerepben az ember rendszeresen háttérbe szorítja a saját szükségleteit, túl sokat ad, túl keveset kér, majd – kimondva vagy kimondatlanul – elvárja, hogy ezt a másik észrevegye, értékelje és visszaadja” – mondta a szakember.

A rejtett üzenet valójában egy érzelmi zsarolás: „Lásd, mennyit szenvedek érted, és ezért te tartozol nekem.” Ez a láthatatlan adósság pedig lassan megmérgezi a legszorosabb köteléket is, mert a mártírkodás valójában a passzív agresszió egyik leggyakoribb formája. A „jobb, ha én megcsinálom” attitűd nem az alázatról szól, hanem a kontroll kiharcolásáról.

De miért csinálja ezt bárki is? A háttérben többnyire nem a rossz időbeosztás áll, hanem mélyebb sérülések:

tanult családi minták, ahol a szeretetért teljesíteni kellett, vagy egy olyan belső meggyőződés, ami szerint önmagáért nem elég szerethető.

„Sokszor abból fakad, hogy az illető nem érzi magát önmagáért szerethetőnek, így a teljesítményéért és a gondoskodásáért próbálja kiérdemelni a szeretetet és az elismerést.” A nélkülözhetetlenség illúziója pedig kényelmesen elfedi a „nem vagyok elég jó” érzését.

A kapcsolatban ez a dinamika törvényszerűen rombol. A mártír egyre frusztráltabb lesz, a partnere pedig vagy passzívvá, vagy védekezővé válik, hiszen senki sem kérte tőle az áldozatot.

„A kapcsolati dinamika torzul: az egyik fél túlvállal, a másik passzívvá vagy védekezővé válik” – hangsúlyozza a cikkben. A bűnbakképzés egyenes út az elhidegüléshez és a magányhoz. Egy bűnbakká tett családtag szavaival élve, aki egy hasonlóan mérgező rendszerben nőtt fel: „A kudarc elfogadhatatlan volt. A visszabeszélés hazaárulásnak számított.”

A jó hír, hogy a csapdából ki lehet mászni. Az első lépés a kíméletlen önvizsgálat: „Valóban meg akarom ezt tenni, vagy csak félek nemet mondani?” A második a nyílt kommunikáció: nem célzásokkal és sóhajokkal, hanem konkrét kérésekkel. A harmadik pedig a határok kijelölése bűntudat nélkül.

Ha pedig a párunk hajlamos a mártírkodásra, a legfontosabb, hogy ne erősítsük rá a viselkedésére.
Ne jutalmazzuk a szenvedését extra figyelemmel, hanem kérdezzük meg, mire van valójában szüksége, és tegyük egyértelművé, hogy a közös terheket közösen akarjuk megoldani, nem pedig egy mártír árnyékában élni.


Megosztom
Link másolása