SZTÁR

Micsoda elszólás! Michael Fassbender lehetett volna James Bond - ha nem hozza szóba Daniel Craiget

Utólag sokan azt mondják, jobban illett volna rá a szerep.

Megosztom
Link másolása

Michael Fassbenderről eddig is köztudott volt, hogy bármilyen karaktert képes eljátszani, most épp egy kém bőrébe bújt a Fekete táska című filmben, ahol Cate Blanchett által alakított feleségét kell megfigyelnie.

Ám a friss interjúkból kiderült, egy másik világhírű kémfigurát is majdnem megkapott: magát James Bondot.

A sors fintora, hogy ő volt az, aki a döntő pillanatban mégis Daniel Craiget „reklámozta”.

Fassbender a Happy Sad Confused podcastban mesélte el, hogy még Barbara Broccoli meghallgatására is elment, aki akkoriban a Bond-franchise élén állt.

„Nem tudom, miért dobtam be a nevét. Magamat kellett volna inkább fényeznem”

– emlékezett vissza. Kiderült az is, hogy igazából sosem hitte, hogy esélye lenne a szerepre, mert állítása szerint pocsék volt a meghallgatásokon. Azt viszont hozzátette, hogy amúgy is nagy tisztelője Craignek, aki „fantasztikusan oldotta meg a feladatot” és „minden idők legsikeresebb Bondjává vált”.

Daniel Craig azóta elköszönt a 007-es ügynöktől, a rajongók pedig versenyt futnak az idővel, hogy kitalálják, ki örökölheti meg a híres pisztolyt és martinit.

A helyzetet azonban tovább bonyolította az Amazon belépője és Barbara Broccoli távozása a franchise éléről.

A britek közül sokan felháborodtak a cég bevásárlásán: többen attól tartanak, hogy a Bond-szériából egy újabb Bourne Identity-féle, amerikai patriotizmust erősítő akciósorozat lesz:

„Majdnem elejtettem a kávémat. Gondoltam, hogy mi lesz, egy Amazon Prime spin-off tévésorozat? Ebből tuti valami másik Bourne Identity-féle dolog lesz, hogy az amerikai büszkeséget tolják”

– idézte egy rajongó kifakadását az NPR.

Via Hola!


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Nagy a baj! Már csak ezzel a ruhájával tudott üzenni Victoria Beckham a fiának, aki teljesen kilépett a családból
Victoria Beckham pontosan tudja, hogyan lehet csendben, elegánsan és félelmetesen határozottan üzenni a családjának – anélkül, hogy nyilvánosan kimondana akár egy szót is.

Megosztom
Link másolása

Victoria Beckham felvette azt a saját tervezésű fűzőt, amit eredetileg a menyére álmodott – közben Brooklyn és Nicola inkább a Coachellát választották, mint az anyjuk szülinapját.

A 51 éves egykori Spice Girl a saját maga által tervezett mélyen dekoltált fehér fűzőben jelent meg a születésnapi vacsoráján, a hozzá való fehér nadrággal. A csavar? Ezt a darabot eredetileg menyének, Nicola Peltznek álmodta meg.

„Boldog szülinapot, gyönyörű anyósom!”

Nicola tavaly viselte a fűzőt a saját filmje, a Lola premierjén, és 2024 áprilisában újra megosztotta a közös képét Victoriával a dizájner 50. születésnapja alkalmából. Akkor azt írta mellé:

„Boldog születésnapot, gyönyörű anyósom!”

Ez viszont idén elmaradt.

Victoria 51. születésnapját már nem említette meg nyilvánosan se Nicola, se Brooklyn, ami nem csupán udvariatlanság,

hanem tovább táplálja a pletykákat a Beckham–Peltz klán belső feszültségeiről.

Míg Victoria ünnepelt, Brooklynék a Coachellán pörögtek

Miközben a Beckham család egy része – köztük Romeo (22) és Harper (13) – részt vett az ünneplésen, Brooklyn (26) és felesége inkább a Coachellát választották. A születésnapi üzenet is hiányzott, helyette a kaliforniai fesztiválról posztoltak egymásról boldog képeket.

A kontraszt látványos: Victoria a születésnapi vacsorán a menyének tervezett ruhában pózol a férjével, David Beckhammel, míg Brooklyn és Nicola napfürdőznek a sivatagi partihangulatban. Ha ez nem passzív-agresszív családi szappanopera, akkor semmi.

Nicola Peltz, a hollywoodi „sztár”

A 30 éves amerikai színésznő legismertebb szerepei a Transformers 4-ből és a Bates Motel-ből jönnek, de az utóbbi időben leginkább a Beckhamekkel való viszonya miatt kerül címlapokra.

Nicola 1995. január 9-én született New York államban, apja Nelson Peltz milliárdos, anyja Claudia Heffner egykori modell. Brooklynnal 2017-ben találkoztak először, de csak 2019 őszén kezdtek randizni – hivatalossá 2020 januárjában tették kapcsolatukat.

Brooklyn ugyanebben az évben, júliusban megkérte a kezét, és az Instagramon így áradozott:

„Két hete megkértem a lelki társamat, hogy legyen a feleségem, és igent mondott xx. A világ legszerencsésebb férfija vagyok.

Ígérem, hogy a legjobb férj és apa leszek. Szeretlek, bébi xx.”

De mi ez az egész?

Brooklyn és Romeo Beckham már hónapok óta nem beszélnek egymással. A konfliktus középpontjában Romeo új barátnője, Kim Turnbull áll, akinek korábban Brooklynhoz is köze volt. Romeo Beckham 2024 novemberében hozta nyilvánosságra kapcsolatát a londoni modellel. A kapcsolatuk azóta is tart, közös utazásokkal és tetoválásokkal erősítgetik a szerelmüket.​

A probléma az, hogy Kim korábban járt Brooklynnal is. Bár öccse elhitte a nőjének az ellenkezőjét,

a pletykák szerint Brooklyn nem féltékenységből, hanem Kim tisztességtelen szándékai miatt aggódik. Úgy véli, hogy Kim motivációi nem tiszták.

A feszültség odáig fajult, hogy Brooklyn és felesége, Nicola Peltz minden családi eseményt is kihagytak, ahol Kim jelen volt.

Nem vettek részt David Beckham 50. születésnapi ünnepségén, sem Victoria Beckham párizsi divatbemutatóján, de még ezt az 51. szülinapi hajókázást is elengedték.

Most úgy tűnik, hogy Victoria kétségbeesetten próbál üzenni a menyének és fiának ezzel a fűzővel, ha már a szavak és a csend is csődöt mondott.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán? Kiderült, Dóra a válás ellenére máig rajong a színészért
Szinetár Dóra megint Bereczkit dicsérte, pedig annak idején még azt ígérték, soha többé nem beszélnek egymásról.

Megosztom
Link másolása

Volt idő, amikor Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán elválaszthatatlannak tűntek – a színpadi kémiájuk, a házasságuk, a közös gyerekük, mind az álompár címkét igazolta. Aztán 2012-ben jött a hidegzuhany: hét év után külön utakon folytatták, és

elhatározták, hogy a válásuk után nem teregetik ki a magánéletüket, és egymást sem kommentálják a sajtóban.

Ez az egyezség viszont egyre kevésbé tűnik betonbiztosnak.

Sokáig úgy tűnt, tartják magukat a hallgatáshoz. 2022-ben azonban megtört a csend, amikor Bereczki Zoltán egy interjúban kitért volt feleségére is. Dóra ezt akkor nem vette félvállról –

egy hosszú, személyes hangvételű levélben kérte meg lánya apját, hogy térjen vissza a korábban megbeszéltekhez, és tartózkodjon a nyilvános nyilatkozatoktól.

Csakhogy nem sokkal később épp Dóra volt az, aki már nyilvánosan beszélt Bereczkiről – és nem is akárhogyan.

A jelek szerint mára végleg elsimultak a hullámok. A színésznő nemrég az Instagramon áradozott egy előadásról, amelyen volt férje is fellépett. Azt írta:

„Tegnap este elvittem Papikát az MVM Dome-ba megnézni a Hairt, a Duda Éva Társulat, és vendégeik előadásában. Ez volt a tapsrend vége. Szerintem mindent elmond.”

A bejegyzéshez egy videót is mellékelt az április 17-i koncert-show-ról, ahol Bereczki is színpadra lépett. Dóra nem fogta vissza magát a dicséretben:

„Isteni volt látni tízen ezer lelkes nézőt, akik végig énekelték és táncolták a koncertet, hála a nagyszerű színész-énekes gárdának, köztük

elfogultság nélkül külön rajongtam Bereczki Zoliért és Falusi Mariért…”

A poszt végén még külön köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az előadásban. A hangsúlyok egyértelműek: már nincs harag, csak tisztelet és egy kis nosztalgia.

Valószínűleg a közönség is pont ezt szeretné látni – ha már egyszer nem lehetnek újra együtt, legalább legyenek egymással rendben.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Az ABBA 79 éves gitárosának ez volt a gondja a házasságával: „Először pánikba estem, aztán feladtam”
Björn Ulvaeus szerint a fő gond 28 év korkülönbség volt.

Megosztom
Link másolása

A szerelem nem kérdezi meg, hány éves vagy – de Björn Ulvaeus szerint az emberben azért elsőre megfordul a gondolat. A 79 éves ABBA-legenda, aki idén ünnepli a 80-at, most először beszélt nyíltan arról, hogyan élte meg, hogy mostani felesége, Christina Sas 28 évvel fiatalabb nála. A válasza egyszerre őszinte és nagyon emberi:

„Először komoly gondjaim voltak a korkülönbséggel. Amikor egy férfi vagy nő beleszeret valakibe, aki sokkal fiatalabb, óhatatlanul felteszi magának a kérdést: jól csinálom ezt egyáltalán?”

A The Times-nak adott interjúban Ulvaeus elmondta, hogy végül nem filozofálta túl a dolgot.

„A végén egyszerűen feladtam. Úgy döntöttem, ez az ő dolga

— ha ő szeretne valakivel élni, aki idősebb, és mi szeretjük egymást… akkor rendben van.” Ma már nem is beszélnek a korkülönbségről. „Nem téma köztünk.”

A „szerelem első látásra” szerinte nem csak hollywoodi közhely: valódi fizikai és érzelmi élmény, amihez nyitottság kell.

„Nagyon nyitottnak kell lenni, antennákkal kifelé. Kalandvágy kell hozzá, és a bátorság, hogy az ember kockáztasson.”

A pár tavaly szeptemberben házasodott össze Koppenhágában. Christina Sas, aki maga is zeneipari szakember, 2021-ben találkozott Ulvaeusszal, amikor az ABBA utolsó stúdióprojektjén, a Voyage-on dolgozott. Nem sokkal azután kezdtek randizni, hogy a férfi lezárta második házasságát – ez volt egyébként a harmadik esküvője. Az első felesége az ABBA ikonikus alakja, Agnetha Fältskog volt, akivel 1971-től 1980-ig voltak házasok, két gyerekük született: Linda (52) és Peter (47).

Második feleségétől, Lena Källersjötől, aki zenei újságíróként dolgozott, szintén két lánya van – az a kapcsolat 41 évig tartott. És most is tartana, ha nincs ez a szerelem első látásra-dolog.

Ulvaeus nem csak a magánéletéről mesélt, hanem arról is, hogyan látja az ABBA digitális feltámadását. A Voyage című londoni koncertshow hologramszerű digitális másolatokkal hozza vissza a zenekart a színpadra, és a nézők úgy élik meg, mintha újra élőben látnák az ABBA-t.

A zenész szerint a jövő kérdéses:

„2029-ig maradhatunk a mostani helyszínen, de ki tudja, hogyan alakulnak a jegyeladások.

És egy idő után felmerül a kérdés: helyes-e folytatni, ha már valaki közülünk meghalt? Ez egy elég nagy erkölcsi dilemma.”

Példaként Agatha Christie Egérfogó című darabját említette, amely 1952 óta folyamatosan fut Londonban. „Volt baja Agatha Christie-nek azzal, hogy az Egérfogó ennyi ideig futott? Ha már nem leszek, nem leszek… de lehet, hogy a gyerekeim értékelni fogják, hogy ott maradt.”


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Egy inas szerint Károly király húsvéti szokásai között akadt egy, ami minden évben katasztrófával végződött
Egy volt inas kitálalt arról, milyen húsvétkor Károly király háztartásában dolgozni.

Megosztom
Link másolása

„Károly húsvéti meglepetése cuki volt, csak épp katasztrófával végződött” – mesélte Grant Harrold, aki 2004 és 2011 között dolgozott Károly és Kamilla mellett, és most arról mesélt, milyen volt az uralkodói ünnepi rutin – és hogy milyen húsvéti gesztusból lett katasztrófa.

A Spin Genie nevű brit platformnak adott interjúban Harrold felidézte, hogy a húsvéti időszak meglepően kedvesen telt. Elárulta, hogy

bár húsvétkor nagyon elfoglaltak voltak ugyan, de a királyi személyzetet rengeteg húsvéti csokoládéval kényeztették.

Harrold elmondta, hogy húsvétkor dolgozni „nagyszerű volt”, mert „Károly és Kamilla a legfinomabb húsvéti tojásokat ajándékozta neki”. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy

ennek volt egy árnyoldala is, hozzátéve, hogy „katasztrófális hatással volt a súlyomra”.

Az inas emlékei szerint akadt év, amikor Károly nemcsak édességgel lepte meg őket, hanem személyes hangvételű levéllel is:

„Emlékszem, az első húsvétomon a király írt nekem egy levelet, amelyben megköszönte, hogy velük töltöttem az ünnepet. A borítékba Cadbury’s mini tojásokat is tett, úgyhogy amikor kinyitottam, kiszóródtak belőle a csokik.”

Az ünnepi hangulat néha egészen abszurdba fordult: Harrold elmesélte azt is, hogy egyszer egy felhúzható csibét ajándékozott a királynak, amit az asztalon engedtek el. „Átszaladt köztem és Kamilla között” – mondta nevetve.

Idén Károly király és Kamilla királyné húsvétvasárnap a windsori Szent György-kápolnában vesznek részt a hagyományos istentiszteleten, a palota közleménye szerint „a királyi család több tagjának kíséretében”.

Az viszont egyelőre nem világos, hogy Vilmos és Katalin, valamint a gyerekek – György, Sarolta és Lajos – is ott lesznek-e. A gyerekeknek jelenleg tavaszi szünete van, így elvileg lenne idejük rá. Tavaly a család kihagyta az eseményt, és a saját kis norfolki nyaralójukban élvezték az ünnepet,

egyes hírek szerint idén is engedélyt kapott Vilmos a királytól, hogy a családjával, szűk körben várják a nyuszit.

Megosztom
Link másolása