Megvan az első áldozat, a nézők ledöbbentek: A mi kis falunk sztárja villámgyorsan kisesett a Pandorában
Még el sem kezdődött igazán a verseny, máris távoznia kellett A mi kis falunk színészének, Bánki Gergelynek az RTL vadonatúj valóságshow-jából.
Az új műsor Máltára költözött
Hétfő este elstartolt az RTL új stratégiai realityje, a Pandora – A szelence átka, amely a festői Máltán forgott. A görög mitológia hangulatát idéző díszletek között
A nézők jól ismerhetik a formátumot, hiszen a műsor az Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban helyére érkezett, és hasonlóan fordulatos, taktikázós játékot ígér.
Gáspár Laci döntése mindent megváltoztatott
Az első nap feladatait Gáspár Laci nyerte meg, így ő dönthetett arról, kiket visz magával a szelence megnyitásához. Kabát Pétert és Kozma Dominikot választotta, hármójuk kezében pedig ott volt több játékos sorsa is.
A trió úgy határozott, hogy Király Lindát megmentik, helyette azonban Bánki Gergelyt teszik a szelencébe – vagyis ő lett az egyik „átkozott”.
az est végén neki kellett párbajoznia Vásáry Andréval, aki szintén a veszélyzónában találta magát.
Pokoli párbajban Gergő vesztett
A párbajban nem erő, hanem ész és megtévesztés számított. A két játékosnak egymásnak kellett történeteket mesélniük,
A feladat szoros volt, de végül Vásáry André bizonyult meggyőzőbbnek, így Bánki Gergely lett az első kieső a Pandora – A szelence átkából.
View this post on Instagram
A színész döbbenten állt a történtek előtt: „Kinek az érdekeit zavarhattam ennyire, vagy ki érzett engem ennyire veszélyesnek? Mit csináltam én rosszul?” – tette fel a kérdéseket a kamerák előtt.
hiszen Gergő kedves, közvetlen személyisége miatt hamar a rajongók kedvence lett.
Miért eshetett ki ilyen hamar?
A Pandora már az első percekben világossá tette: ez nem az a műsor, ahol bárki „bemelegíthet”. Egy rossz döntés, egy félreértett pillantás, vagy egy gyenge szövetség, és máris repül a játékos.
A többiek közül többen már az első órában stratégiákat gyártottak, miközben ő inkább a hangulatot és a társaságot élvezte.
Árulások és váratlan fordulatok várhatók
Bár Bánki Gergő számára a Pandora kaland egy nap alatt véget ért, a műsor még csak most pörög fel igazán. A hátralévő részekben újabb szövetségek, árulások és váratlan fordulatok várhatók.
– és talán Gergő sem bánja majd annyira a korai távozást, hiszen a színészkarrierje továbbra is szárnyal. Forrás