SZTÁR

Megtörte a csendet Britney Spears: hat év után először interjúzott

Bár nem ő volt az interjúalany, így is sok mindenre fény derült vele kapcsolatban.

Megosztom
Link másolása

Majdnem hat év telt el azóta, hogy Britney Spears utoljára leült egy interjúra, de most megnyílt Tate McRae énekesnőnek. Noha nem is ő volt az interjúalany.

Britney a VMagazine kérésére vállalta el a beszélgetést az énekesnővel. És, bár Spears volt az, aki kérdezett, róla is sok mély információt megtudhattunk.

A pop 42 éves hercegnője azóta maradt távol a reflektorfénytől, amióta 2021 novemberében véget ért a vitatott gondnoksági ügye.

Az interjúban Britney mintha utalt volna a családjával való kapcsolatára, amikor bevallotta, hogy az egyik kedvenc dala Tate „you broke me first” című száma.

Az énekesnőnek a kezdetektől zűrös volt a viszonya családjával, de úgy tudni, hogy nemrég újraélesztette a kapcsolatát az édesanyjával, Lynne Spears-szel.

Lynne barátja megosztott egy fotót, amelyen anya és lánya együtt ünnepli Britney születésnapját 2023 decemberében. A képen összebújva látták őket.

Egy forrás azt mondta: „Lynne és Britney határozottan jobb helyen vannak”.

Miután részt vett a partin, Lynne az éjszakát Britney házában töltötte.

A forrás szerint anya és lánya korábban elválaszthatatlanok voltak, de elhidegültek egymástól a lány gondnokságának évei alatt, amelyet az apja, Jamie Spears irányított.

A bennem lévő nő című memoárjában minden gyerekkori traumájáról beszámolt, amik szülei miatt érték. Bevallotta, hogy gyakran félt otthon lenni, mivel szülei állandóan veszekedtek.

A sok negatív tapasztalat után érthető, hogy Britney nehezen bízik meg édesanyjában, de úgy tűnik egy lépést már tett a megbocsájtás felé.

Forrás: Mirror


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Ezért volt véres a kád karácsonykor Mikes Annáék otthonában, amikor kisgyerek volt
A táncosnő visszaemlékezett gyermekkora vicces karácsonyaira.

Megosztom
Link másolása

Páros interjút adott a hot! magazinnak Mikes Anna és Krausz Gábor.

A téma a karácsonyi készülődésvolt.

Mikes Anna pedig arról is beszélt, hogyan zajlott ez gyermekkorában.

"Mindig is az egyik legszebb ünnep volt számomra a karácsony. Melegség tölt el, ha a gyerekkori emlékekre gondolok, de akadt azért humor is benne. Például, amikor kicsi voltam, apukám élő halat hozott haza a piacról, amit a kádba tett. Arra azonban nem számítottunk a bátyámmal, hogy agyoncsapja, és mi csak azt látjuk, hogy véres a kád!"

– mesélte a táncosnő.

A karácsony, a hagyomány és a meghitt ünnep ma is fontos számára.

"Általában későn érek haza, mert estig tanítok, de amikor otthon vagyok, az első dolgom az, hogy meggyújtom a gyertyákat, és máris hangulatossá válik minden. Egyébként az év többi részében is az én feladatom a dekorálás. Az évszakoknak és az ünnepeknek megfelelően csinosítom ki az otthonunkat."


Megosztom
Link másolása