„Megszűnt a sztárrendszer, Karády fölösleges volt” – így tették tönkre a színésznőt, aki a Gestapót is túlélte
1944 telén, az újpesti rakparton fegyveresek tereltek egy csoport gyereket a jéghideg Duna felé. A kivégzésre készülő nyilasok és a halálra rémült gyerekek között hirtelen megállt egy fekete autó. „…egy nagy fekete autó fékezett, és Karády Katalin szállt ki belőle” – emlékezett vissza az egyik megmentett fiú, Gömöri János. A kor ünnepelt dívája odalépett a fegyveresekhez, és az ékszereit, aranyát felajánlva egyszerűen kivásárolta a gyerekeket a biztos halálból.
A legenda Kanczler Katalinként indult, aki 1910. december 8-án született Budapesten. A harmincas évek végére az országra rárúgta az ajtót a Halálos tavasz, és egy csapásra ő lett az első igazi magyar filmsztár, egy mély hangú, független, szinte hollywoodi mintára felépített ikon. 1942-ben már hét filmben játszott főszerepet, a rajongás pedig hisztériába csapott át. A kortársak is érezték, hogy valami új és megállíthatatlan jelenséggel van dolguk.
„Titokzatos, rejtélyes, izgató az egész lénye… a Nő… A legnagyobb jövőt jósolom neki” – jósolta meg Bajor Gizi. A karrier csúcsán azonban a politika közbeszólt, és a színésznőt magával rántotta a mélybe. Karády ugyanis Ujszászy István vezérőrnagy, a magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás vezetőjének menyasszonya volt. Ujszászy a német szövetségből való kiugrási kísérletek egyik kulcsfigurája volt, így a kapcsolatuk egyenesen a háborús politikai játszmák közepébe sodorta a színésznőt.
A Hunnia Filmgyár igazgatósága a tőle elvárható hivatali empátiával kezelte a helyzetet: az április 19-i jegyzőkönyv szerint mindössze annyit rögzítettek, hogy „…a film főszereplőnője, Karády Katalin hivatalos nyelven szólva eltűnt”, és azonnal elkezdték keresni a helyettesét a Gazdátlan asszony című filmhez. A fogságból végül kiszabadult, de nem vonult vissza, hanem aktívan segített az üldözötteknek. A rakparti gyerekmentés történetét, a megmentett Gömöri János visszaemlékezésével együtt, a Nemzeti Filmintézet archívuma őrzi a legrészletesebben. A tetteiért a jeruzsálemi Yad Vashem intézet 2004. március 22-én posztumusz a Világ Igaza címet adományozta neki.
A felszabadulás után a kommunista kultúrpolitika számára Karády éppolyan elfogadhatatlan volt, mint a náciknak. Megalázó vidéki haknikra kényszerítették, és lassan teljesen kiszorították a pályáról. „Megszűnt a sztárrendszer, Karády fölösleges volt” – mondta a songbook.hu által idézett 1973-as interjújában. 1951 februárjában egy kitrükközött határátlépéssel végleg elhagyta Magyarországot. Előbb Salzburgba, majd Svájcba, Brüsszelbe, onnan pedig a brazíliai São Paulóba ment. Végül 1968-ban New Yorkban telepedett le, ahol egy kalapszalont nyitott. Amerikai vízumát állítólag csak Robert és Edward Kennedy közbenjárására kapta meg. Teljesen visszavonult, a nyilvánosságtól elzárkózva élt, és hiába éledt újjá a kultusza Magyarországon a hetvenes évek végétől, soha többé nem tért haza.
A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A mítosza azonban tovább él, New York egykori magyar negyedében emléktábla őrzi utolsó otthonának helyét. A Karády-legenda azonban nem lenne teljes a vakfoltok nélkül. Még az alapvető életrajzi adatai is zavarosak: a Yad Vashem adatlapján tévesen 1912-es születési év szerepel. Szerelmének, Ujszászy Istvánnak a szovjet fogság utáni sorsáról a Magyar életrajzi lexikon is csak annyit ír: „további sorsa ismeretlen”. A róla alkotott kép pedig máig attól függ, melyik politikai oldalról nézzük: van, aki a nemzeti ellenállás hősét látja benne, mások a nácik és a kommunisták által egyaránt üldözött kettős áldozatot.