SZTÁR

Megszólalt a Nemzeti Színházban megsérült színésznő, így érzi magát Szász Júlia

Még novemberben került kórházba, miután a Rómeó és Júlia előadáson kollégájával együtt a mélységbe zuhant.

Megosztom
Link másolása

November óta másodszor is megjárta a kórházat a színésznő, akinek állapotáról eddig szinte semmilyen információ nem szivárgott ki. Most azonban saját maga tett közzé a közösségi médiában egy bejegyzést. A bejegyzésben néhány képet osztott meg magáról, hogy ezek frissek vagy nem, azt nem tudni.

Gyanítható a kórházi környezetből, hogy talán néhány nappal vagy héttel korábban készültek.

Mindenesetre az arca nem csattan ki a boldogságtól, a közeli képen kifejezetten szomorkás - de hát nem véletlenül. Súlyos sérülésekből lábadozik, és az, hogy másodszor is vissza kellett vinni őt a kórházba, a lábsérülését egy mellkasi is súlyosbította, biztosan nem teszi őt vidámmá.

„Drága Barátaim, Ismerőseim, Kedves Ismeretlenek! - így szólított meg posztjában mindenkit Szász Júlia. - Egyszerre szeretném szívből megköszönni a születésnapi köszöntéseket, illetve a RENGETEG - de tényleg rengeteg - jókívánságot, rámgondolást, támogatást, amelyben az elmúlt hetekben részesültem. Nagyon megható volt ez a sok szeretet, amit kaptam és kapok, a legnehezebb időszakon is segített átlendíteni - folytatja a művész. -

Erőt és hitet adott, amikor gyengének és kétségbeesettnek éreztem magam. Szóval köszönöm!

És természetesen végtelenül hálás vagyok a Csodálatos Családomnak és a Szerelmemnek is, akik nélkül biztosan nem ment volna, és akiket mindennél jobban szeretek. Nem tudom, honnan jött az a kifogyhatatlan erő, amivel tartottatok végig és fogtátok a kezem. Szerencsés ember vagyok.

✨ Nem állt szándékomban, mégis elég szentimentálisra sikerült ez a poszt, - látszik, hogy nincs benne rutinom - de ezt fontosnak tartottam megosztani Veletek.

Ja, és sokan kérdeztétek (tényleg): jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok. ❤️‍

Vigyázzatok magatokra!

Ezekkel a szavakkal zárta a posztot a művész. Egy hozzáértőnek tűnő kommentelő arra hívta fel a figyelmet, hogy

egy ilyen súlyos baleset után fontos a precíz, nem siettetett rehabilitáció.

A többi hozzászólótól aztán százszámra következtek a mielőbbi gyógyulást kívánó üzenetek, ezekhez a jó kívánságokhoz csatlakozunk mi is.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Először győzőtt nembináris versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon
A svájci énekes annyira örült a győzelemnek, hogy az öröm hevében eltörte a trófeát és az ujját is.

Megosztom
Link másolása

Svédországban, Malmőben tartották az idei Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, ahol összesen 25 versenyző léphetett a színpadra, miután kizárták a hollandok indulóját.

A felhozatal idén is igazán színesre sikeredett, rengeteg extrém produkció kápráztatta el a közönséget.

A szavazás végül a svájci Nemot tette meg győztesnek, akitől nem sokkal maradt el a szintén esélyesnek tartott horvát versenyző.

A 24 éves, nembináris svájci énekes az önfelfedezésről énekelt The Code című dalában, melyek a rap, drum 'n' bass és opera elemeit vegyíti.

Ez az első alkalom, hogy egy nembináris versenyző nyerte az Eurovíziót.

Nemo annyira örült a győzelemnek, hogy teljes erőből megrázta a trófeát, majd erőből letette a színpadra, aminek hatására el is törött.

„Megtörtem a kódot, és eltörtem a trófeát. Talán a trófeát meg lehet javítani, de talán az Eurovíziót is meg kell egy kicsit javítani”

- mondta el Nemo egy későbbi sajtótájékoztatón.

A jelenet itt látható:

Sajtóértesülések szerint pedig a trófea mellett a hüvelykujját is sikerült eltörnie.

Via: Blikk

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Sharon Stone szerint mindössze két színész nem volt nőgyűlölő karrierje során
Állítása szerint még Micheal Douglas társaságában sem érezte magát sosem jól, pedig az ikonikussá vált Elemi ösztön című filmben elképesztően jó volt köztük a kémia.

Megosztom
Link másolása

Sharon Stone óriásit alakított az 1992-es Elemi ösztönben, aki látta ezt a filmet, egészen biztosan emlékszik a gyönyörű színésznőre, pláne a székes jelenetre.

Nem ez volt azonban az egyetlen filmje, és rengeteg időt töltött Hollywoodban, és a leghíresebb sztárokkal dolgozott együtt, így elég jó rálátása lett a szakmára.

A színésznőnek meg is van róluk a véleménye, amiről egy tavalyi interjúban nyilatkozott.

„A legnagyobb sztárokkal dolgoztam együtt, akik szó szerint végigbeszélgették a közelim, és elmondták, hogy szerintük mit kellene csinálnom. Annyira nőgyűlölőek.” - kezdte Stone, majd elmondta, két olyan színész volt, akik egy kisebbséghez tartoznak.

Robert De Nero és Joe Pesci ugyanis sosem mutatta jelét ennek, velük mindig jó volt együtt dolgozni.

Sokakkal azonban meggyűlt a baja a forgatásokon a nőgyűlölet miatt: nem hagyták játszani, beleszóltak, megmondták neki, hogy mit és hogyan csináljon és utasítgatták. Neki pedig mindig is megvolt ezekről az emberekről a véleménye.

„Nem én vagyok a legnépszerűbb színésznő a városban, mert az emberek nem akarják hallani a - ahogy mondani szokták - kib*szott véleményemet...

talán az odaadásom miatt, talán mert egyszerűen csak egy kicsit furcsa vagyok.”

Majd elárulta, hogy sosem érezte jól magát például Michael Douglas közelében, bár nem ismerte igazán jól, ám ez tudatos döntés volt, mert így szerette volna fenntartani a kamerák előtt a köztük lévő fesztültséget.

Ez pedig valljuk be, elég jól sikerült!

Forrás: Unilad

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Mikes Anna: „imádom a hazámat és szép életem van itthon”
Habár nem bánták meg Krausz Gáborral, hogy bevállalták az Ázsia Express forgatását, nagyon örül, hogy újra itthon lehet.

Megosztom
Link másolása

Nemrég értek haza Krausz Gáborral az Ázsia Expressz forgatásáról, Mikes Anna most elmesélte a Borsnak, mi várta őket itthon.

„Nagyon jó itthon lenni, egyébként is Magyarország rajongó vagyok: imádom a hazámat és szép életem van itthon. Annyira rendben van minden körülöttem, jó visszajönni ebbe a nyugalomba.

Nagyon hiányzott a tánciskolám, a tanítványaim, nagyon vártak engem és én is őket. A családom és a barátaim elképesztő szeretetközeget adnak nekem, most az időmenedzsment okozza a legnagyobb nehézséget, hogy a munka mellett hogyan tudok a szeretteimmel találkozni és mindenkivel elegendő időt eltölteni.” - mesélte.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mikes Anna (@mikesannams) által megosztott bejegyzés

Azt is elárulta, hogy nagyon szereti a munkáját, és örül, hogy újra belevethette magát. Nem is marad sok szabadideje a nyárra.

„Én egy robot vagyok, ha munkáról van szó, de ez nem esik nehezemre, mert imádok dolgozni. Hálás vagyok, hogy ott a tánciskolám és ott folytathatom, ahol abbahagytam.

Jó érzés az, hogy amit felépítettem, az megvárt és ugyanúgy vissza tudok állni a munkába, mint bármikor máskor.” - mondta, majd hozzátette:

„Annyira jó dolog, hogy már most tudom minden programomat, munkára és nyaralásra vonatkozóan egyaránt. A tánciskolán kívül rengeteg fellépésem is lesz, augusztusban például egy nagy volumenű előadással készülünk, szimfonikus zenekarral, ami nagyon sok próbát fog igényelni. Erre fizikálisan és mentálisan egyaránt fel kell készülni, mert komoly produkció lesz, de ehhez hozzá vagyok szokva.”

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Gyönyörű nő lett Szekeres Adrien 19 éves lánya - büszke édesanyja közös fotón mutatta meg
Emília éppen most ballagott el a középiskolából.
K.O. - sassy.hu
2024. május 12.


Megosztom
Link másolása

Szekeres Adrien kisebbik lánya már 19 éves, és most elballagott, édesanyja pedig nem győzőtt betelni a büszkeséggel.

Nem is csodáljuk, hiszen lánya elképesztően gyönyörű, persze volt is honnan örökölnie a szépséget.

A közös fotó ITT lehet megnézni.

Kiss Emília Grétát korábban egyébként már láthatták a nézők a Sztárban Sztár leszek!-ben, ugyanis édesanyja után ő is a zenei karrier felé kacsingat. Kiskora óta táncol, énekelni azonban csak pár éve kezdett el, eleinte autodidakta módon tanulva. Életét mindig is átszőtte a zene, így nem meglepő a vonzalom.

Közösségi média felületein is rengeteg zenei tartalom érhető el.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Emily (@emily_official_k) által megosztott bejegyzés

Via: FemCafé

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk