SZTÁR

„Megsemmisítő csapás” érte Angelina Jolie-t, újabb fejlemény van az évek óta tartó Brangelina-perben

Az évek óta húzódó vagyonelosztási perek most fordulóponthoz értek, Angelina Jolie-nak muszáj megmutatnia olyan iratokat Brad Pittnek és sztárügyvédeinek, amelyeket eddig sikerült titkosítania.

Megosztom
Link másolása

Angelina Jolie-nak át kell adnia a nyolc év titkosított iratait exférjének, Brad Pittnek, mert az megnyerte ellene a borászatukért folyó, már-már háborúnak számító pereskedésük legutóbbi eljárását. Erre a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróság kötelezte a színésznőt, így nem tud tovább titkolózni.

A Demonát alakító Jolienak a következő hónapon belül kell bemutatnia az említett, „birtokában, őrizetében vagy ellenőrzése alatt álló” dokumentumokat,

amelyeket Pitt korábban kért tőle. Ezt a bírósági határozatot Jolie tudomásul vette, és alá is írta, hogy eleget tesz a követelésnek a Page Six cikke szerint.

De mik voltak ezek a titkosított iratok?

Korábban Jolie megpróbálta Brad Pitt kérését elhárítani azzal, hogy ez visszaélés, drága s pazarló tett, és a dokumentumokban szereplő más személyek személyiségi jogainak megsértése áll majd fenn.

A dokumentumok közt feltehetően hollywoodi munkaadókkal, márkákkal és alkalmazottakkal kötött titkos szerződések is vannak

olyan szerződésekkel, amelyek Jolie kártérítését vagy harmadik feleknek fizetett kompenzációját tartalmazzák, áll a bíróság irataiban.

Az Oscar-díjas házaspár évek óta tartó csörtében pereskedik a válásuk után közös vagyonukkal kapcsolatban, ebbe tartozik az 500 millió dolláros pincészet, a Château Miraval tulajdonjoga is, ahol a sztárpár összeházasodott.

Angelina Jolie Pitt tudtán és akaratán kívül még 2022-ben adta el a tulajdonrészét egy orosz üzletembernek, épp akkor, amikor az orosz-ukrán háború miatt minden orosz tulajdonú vagy résztulajdonú cég működése a jogi környezet változása miatt extrém nehézzé vált.. Ezért is akasztott akkor újabb pert a volt kedvese nyakába.

Később Jolie azt állította, hogy inkább adta el az orosznak a szőlőültetvény rá eső részét, mint Pittnek. Exférjével ugyanis a gyerekek feletti közös felügyeleti jogot kaptak, pedig ő ezt nem szerette volna Pitt állítólagos erőszakossága miatt.

Mivel többé nem akarta Pittnek adni a birtokrészt, eladta másnak.

Igen ám, csak Pitt szerint korábban aláírtak egy dokumentumot, miszerint a másik engedélye és beleegyezése nélkül eladás nem történhet meg. Brad Pitt viszont az internetről tudta meg, hogy már egy orosszal áll üzleti kapcsolatban. Innen datálható a per következő fázisa.

A sztori pikantériája, ha esetleg nem lenne elég szövevényes a történet, hogy Angelina egyik közeli ismerőse szerint Brad Pitt addig nem is akarta kivásárolni Jolie-t, amíg arról meg nem egyeznek, hogy hallgat a visszaéléseiről.

Állítólag 8,5 millió dollárt csak akkor fizetett volna ki Jolienak, ha a vádakat visszavonja.

Pitt a hír felröppenését cáfolta, majd ezután szólította fel volt feleségét, hogy prezentáljon dokumentumokat.

A 2024. májusi fejleménnyel, miszerint Pitt jogosult a titkosított dokumentumok megtekintésére, Pitthez közel álló források szerint Joliera „megsemmisítő csapást” mért a volt férje.

Jolie-nak most egy lajstromot is át kell nyújtania Pittnek azon dokumentumokról, amelyek a közös ügyükben fontos lehet, és Pitt sztárügyvéd csapata ezt értékelheti a későbbiekben.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Ha eddig csak hátulról láttad Hannarózát, Krausz Gábor nem rejtegeti tovább a kislánya arcát
Sokáig csak a kis buksiját mutatták hátulról. Most végre a kamerába mosolyog a gyönyörű kislány!

Megosztom
Link másolása

A tegnapi apák napja soha nem látott fotó-cunamit hozott, még az is büszkén mutatta meg a gyerekét, aki eddig inkább szemérmesen rejtegette a nyilvánosság elől. Így lehetett ezzel Krausz Gábor is, aki ezúttal

egy csodálatos képet posztolt az apaságról, a fotón Hannaróza látható rózsaszín mintás ruhácskában, amint édesapja ölében ül és szeretettel karolja át a biztonságot nyújtó apa nyakát.

Közben mind a ketten ragyogva mosolyognak a kamerába.

A képaláírás nem lett túlcifrázva, Krausz Gábor azt írta, amit érez:

„Apának lenni a világon a legjobb Boldog Apák napját ❤️”.

Hogy a kislány nyilvános szereplése nem volt ellenére Tóth Gabinak, az anyukának sem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő maga is írt a kép alá. Nem sokat, de épp eleget.

„Boldog apák napját” - írta a népszerű énekesnő.

Mivel Krausz Gábor nem engedélyezte a kép megosztását, ha te is látni szeretnéd a boldog apa-lánya párost, egy linkkel segítünk. A csodálatos fotót itt tudod megnézni.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Rémülten állt az anyja mellett Angelina Jolie lánya a vörös szőnyegen, hiába próbálta mosollyal palástolni
A testbeszéde arról árulkodik, hogy riadt és nem érzi jól magát ebben a szituációban.

Megosztom
Link másolása

Régóta foglalkozom testbeszéddel, ezért akaratlanul is észreveszek olyasmit, ami sokaknak nem tűnik fel. Elrejtett érzelmeket, különféle reakciókat, a kapcsolat minőségét két ember között.

Természetesen nem mindig és mindent veszek észre, ez megterhelő is lenne, ám a legtöbbször beigazolódik az, amit érzékelek.

Legutóbb az a videó tűnt fel, amelyen Angelina Jolie látható a lányával. A felvételt Donatella Versace posztolta Instagramon.

A videó a 77. Tony Awards díjátadóján készült, amelyre Angelina Jolie és a Bard Pitt-tel közös 15 éves lánya, Vivienne Jolie-Pitt is hivatalos volt. Vivienne azért vehetett részt az eseményen, mert az édesanyja által rendezett The Outsiders című filmnek ő volt az egyik produceri asszisztense. (A musical 12 jelölést kapott a Broadway-produkciókban dolgozók elismerésére alapított Tony-díj-átadóra, és 4 díjat meg is szerzett.)

Nem tudtam nem észrevenni Donatella Versace videóján, hogy Vivienne rémülten fogta az édesanyja, Angelina Jolie kezét, láthatóan nem érezte jól magát a szituációban, bár megpróbálta mosollyal leplezni a riadtságát, nyugtalanságát.

Az, hogy ő is el akart-e menni a rendezvényre vagy az anyja propagálta, hogy ott legyen, nem tudni. Az viszont érződik, hogy a lány - akit egyébként nem minden nap látni nyilvános eseményeken - vagy nincsen még hozzászokva a nyilvánossághoz és a médiaérdeklődéshez, vagy nagyon zavarta valami.

A videót az alábbi Instagram posztban láthatjátok, lapozni kell hozzá:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Donatella Versace (@donatella_versace) által megosztott bejegyzés

A felvétel azért került ki Donatella Versace Instájára, mert ők tervezték Angelina Jolie ruháját.

Forrás: Instagram

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Ez az igazi oka annak, hogy Vilmos és a gyerekek háttal álltak Katalin legújabb családi fotóján
A képet sokan elemezték tegnap óta, egy szakértő azonban elárulta a kép valódi üzenetét.

Megosztom
Link másolása

Katalin apák napi képét, amelyen Vilmos herceg és három gyermekük, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg látható, sokan elemezték tegnap óta, egy szakértő azonban felfedte a kép valódi üzenetét.

A Kensington-palota vasárnap egy új családi fotót tett közzé az X-en és az Instagramon,

amelyen a walesi herceg és a gyerekek a tengerre nézve, háttal a kamerának állnak. A palota azt is elárulta, hogy a képet Katalin a múlt hónapban készítette a norfolki tengerparton.

Ráadásul a kishercegek most először tettek közzé saját üzenetet a család közösségi média fiókjain.

Judi James azt mondta a Mirrornak:

„Háttal állva valójában kerülik a kamerával való kommunikációt. Ez egy intim és szeretetteljes pillanat, amit véletlenül kapott el a fotós, nem pedig egy beállított kép, amin a néző kedvéért pózolnak.”

Tehát a herceg és gyerekei valójában el akarták kerülni azt, hogy az arcukról bármilyen érzelmet le lehessen olvasni a jelenlegi helyzetben. Ne feledjük, a kép egy hónapja készült, akkor még kevésbé lehetett tudni, hogyan reagál a hercegné a kezelésekre.

Az, hogy a gyerekek az apukájukhoz bújnak, azt is mutatja, mekkora szükségük van a biztonságra ebben a válsághelyzetben, de azt is, hogy mindezt a biztonságot Vilmos képes megadni nekik.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Náray Tamás elképesztő sikere: a spanyol minisztérium megköszönte, hogy odaköltözött
Van, amikor menni kell. És előfordul, hogy ahol végül kikötsz, ott még örülnek is neked.

Megosztom
Link másolása

Náray Tamás különleges tehetségű divattervező volt itthon, de egyszer csak azt érezte, nem maradhat tovább. A 65 éves művész túl volt már azon a koron, amikor az emberek országot szoktak váltani. Ő szerencsére mégis megtette. Azt mondja, nagy volt benne a harag, muszáj volt lépnie. Hogy kijöjjön ebből az állapotból, évekig járt terápiára.

„Nagyon sokat köszönhetek nekik, mind a hármuknak – mondta a pszichológusairól a Heti jégbüfében. Azóta sikert sikerre halmoz íróként és festőként egyaránt. – A teljesítmény fontos volt, a siker nagyon kellett hozzá.

De az is kellett, hogy máshol legyen a fókusz, és egy másik dimenzió ki tudjon előttem nyílni, ahonnan tudom magamat a saját életemben és helyzetemben objektívebben látni.

Ez kellett hozzá.”

Amióta Spanyolországban él, teljesen megváltozott az élete. A festményei itthoni galériákban is keresettek, a regényeit elkapkodják. De ami a legmeglepőbb, új hazájában hatalmas megbecsülésnek örvend:

„Az alicantei kiállításon ott volt a kulturális minisztériumnak a képviselője, és egy nagyon erős mondatot mondott.

Azt mondta, hogy a kulturális bizottság köszönetét is jött kifejezni, és köszönik, hogy Spanyolországot választottam, hogy itt telepedtem le. És hogy a Spanyol Királyság színes művészeti életét gazdagítom a továbbiakban”


Megosztom
Link másolása