Meglepően intim vallomás Palik Lászlóról: „Minden reggel úgy ébredek fel mellette, hogy fülig ér a szám”
Palik László és párja, dr. Erős Petra ritkán engednek bepillantást a magánéletükbe, de most mindketten meséltek a kapcsolatukról. Petra úgy érzi, megtalálta azt a társat, akire évtizedek óta vágyott. „Számomra sosem volt nehéz Lacival együtt élni. Nagy harmóniában vagyunk, a konfliktushelyzetek is elkerülnek minket.
A tévés sem fukarkodott a szavakkal, amikor a közös jövőről kérdezték. Gyerekkérdés náluk sosem került napirendre. Kisebbik fia, Vince születésekor Palik már eldöntötte: nem szeretne több gyereket. Az esküvő kérdését is lazán kezeli:
De azért tartom azt a mondást, hogy ’soha nem mondd, hogy soha’” – tette hozzá nevetve.
Petra szerint kapcsolatuk tényleg olyan, mint egy „rózsaszín lányregény”, és nem is próbálja szépíteni. „23 éves korom óta várok egy olyan férfira, mint Laci.
A Meglepetés magazin szerint a családok is hamar összeszoktak: „Szerencsére a 13 éves fiam, Samu és a szüleim is azonnal megszerették őt. Amikor négy évvel ezelőtt bemutattam nekik, volt bennem egy kis drukk, hogy mit szólnak majd egymáshoz, de már az első találkozás is nagyon gördülékenyen ment, és azóta is nagyon jó a kapcsolat köztük.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A nyarat többnyire a szülei szántódi nyaralójában töltötték, mert Laci számára a családi összetartozás fontos érték. Petra külön örömnek tartja, hogy
Koruk és közös érdeklődésük miatt rengeteg időt töltenek együtt – ami szerinte csak még jobban erősíti a családi köteléket.