SZTÁR
A Rovatból

Meglepetés a Dancing With the Starsban – a bulváros dupla love story győzött

Nagy meglepetésre nem a zsűri favoritját díjazta a közönség, nekik más jött be szombat este. Egy szülinapost is köszöntöttek.

Megosztom
Link másolása

Elérkezett a Dancing With the Stars fináléja. Sokan örülnek, sokakat hidegen hagy. Én összességében jól szórakoztam szombatonként, hiszen szép emberek szépen táncoltak, és sokszor még a zene is jó volt.

Kicsit furcsa volt számomra, amikor a finálé elején Stohl András (aki az adás során amúgy felköszöntötte a születésnapos Lékai-Kiss Ramónát) közölte, hogy a műsor történetében először három férfi küzd meg a kupáért. Kicsi később azért javított, és már úgy fogalmazott, „három férfi híresség.” Jó, persze, a műsor címe Dancing With the Stars, és a koncepció arra épül, hogy a celebek miatt fog a tévé elé ülni a nép. És persze a nagy hangsúlyozás oka részben az, hogy férfi (sztár) még nem nyerte meg ezt a műsort.

Ezzel együtt engem zavar, hogy úgy érzem, a táncosok kicsit mellékszereplőként vannak kezelve.

Pedig ők legalább olyan fontos részei a műsornak, hiszen mégis csak ők tanítják táncolni a hol arany-, hol falábú urakat és hölgyeket, ráadásul sok esetben maguk is hírességgé válnak.

A nem tegnap születettek emlékezhetnek, amikor a 2000-es években Szombat esti láz címen ment ugyanez a formátum – akkor épp az RTL-en –, Südi Iringó vagy Keleti Andrea mekkora sztár lett a maga jogán. Biztos vagyok benne, hogy Lissák Laurának, Sztana Alexandrának vagy épp Bődi Dénesnek is van már rajongótábora.

Sőt, a sztárok jönnek-mennek, de a biztos pontot a táncosok jelentik a műsorban.

Csak emlékeztetőül: Mikes Anna megtáncoltatta már Noszály Sándort, Kamarás Ivánt és Kökény Attilát. Lissák Laurának „megvolt” Tóth Dávid, Kozma Dominik és Vavra Bence. Stana Alexandra múltjában pedig ott találhatjuk Győrfi Dánielt, Árpa Attilát és Iván Bencét.

A zsűri ezen az estén már nem pontozhatott, csak értékelhetett. Talán ezt akarták kompenzálni azzal, hogy az első táncot minden párosnak a zsűri választhatta ki a korábbi produkciók közül. A második körben olyan táncot kaptak, amit még nem táncoltak. Végül pedig megismételték a legelső táncukat.

Három táncból tehát kettő olyan, amit korábban láthattunk már – persze a mostani tudásszinten még nem. Felfoghatjuk úgy is, hogy a hírességek megmutathatták mennyit fejlődtek.

Azért annyira nagy meglepetést nem okozott, hogy ki melyik táncot kapta, hiszen Stohl Buci körül a páholyban már láthattuk a parkettre készülő táncosokat, és a jelmezükből tudni lehetett, melyik korábbi produkciójukat ismétlik majd meg.

T. Danny és Lissák Laura kezdte a táncot. Juronics Tamás kicsit megtréfálta őket: hosszasan beszélt róla, mennyire tetszett Dannyék kortárstánc-bemutatója, milyen sok lehetőség van benne – de aztán kibökte, hogy kollégáival olyan táncot akartak nekik adni, amivel nyerni lehet, úgyhogy a jive-ra esett a választásuk.

Marics Petiékhez Ördög Nóra érkezett, és a kötelező „tésztanyújtás” után közölte, hogy a zsűri a rumbát szeretné újra látni. Peti és „Stex” – ahogy Peti elnevezte partnerét – mosolya kevéssé volt őszinte. De kár volt félniük, mert nagyon szépen táncoltak, sokkal érettebb változatát mutatták be a „Mulan” táncnak.

Sőt, eljött az a pillanat is, hogy Szandra elcsúszott és Peti volt az, aki megtámasztotta, mint egy igazi profi.

Mikes Anna és Krausz Gábor Szépség és a szörnyeteg üzemmódban ácsorgott Buci mellett, ebből már tudhattuk, hogy az american smooth következik. De legalább Gáborékat meglepte Szente Vajk. A sztárséf és partnere örült a döntésnek és így a műsor megemlékezett a nem rég elhunyt Galambos Erzsiről is, aminek külön örülök.

A választásban talán szerepet játszott az is, hogy ez volt az a bizonyos tánc, ami után mindenki azt találgatta, volt csók vagy sem – most is. A tévéből úgy tűnt amúgy, hogy nem volt.

Juronics Tamás szerint Mikes Annáék táncát a kettejük közt lévő kapcsolat, az abból fakadó energia mozgatta – de ő sem mondta ki persze, miben is áll vajon ez a kapcsolat. Ördög Nóra kiemelte, mennyire fontos volt, hogy Gábor felvállalta a sebezhetőségét.

Jött a második kör, az új koreográfia. T. Danny és Lissák Laura bécsi keringőzött. A zsűri kedvenc párosa most is tudott újat mutatni. A produkció csúcspontján még egy Dirty Dancinges emelés is belekerült – amiről amúgy utóbb kiderült, hogy a próbán egyszer sem sikerült. Az biztos, hogy ez a fajta emelés nagy bizalmat igényel a partnerek között.

Marics Peti és Stana Alexandra utolsó új koreográfiája kortárs tánc volt, amely egy, helyenként a párkapcsolati erőszak határait feszegető veszekedést mesélt el.

A végén Stex sokak vágyát valósította meg: pofon ütötte Marics Petit.

A zsűrinek nagyon tetszett, olyannyira, hogy Juronics Tamás felajánlotta Marics Petinek a tegeződést most, hogy immár mindketten kortárs táncosokká lettek.

Krausz Gábor és Mikes Anna tangóval készült. Juronics Tamásnak annyira tetszett, hogy közölte, mostantól ez a kedvenc tánca tőlük. Az igazán érdekes dolgok viszont a felvezető kisfilmben történtek, ahol Krausz Gábor többször utalt rá, hogy további tervei vannak Annával. Reméli, fognak még táncolni együtt. Majd később azt mondta: „Az élet koreográfiáját még csak most kezdjük írni… ha jössz velem”, és kinyújtotta kezét Anna felé, aki elfogadta azt. Igazi fanservice. Akármi is van (vagy nincs) kettejük között, az biztos, hogy maximálisan kiaknázzák a rajongók romantikus hajlamait.

Az utolsó kör előtt színpadra léptek a kiesett versenyzők. Radics Gigi elmondta, hogy nem csalódott a kiesés miatt, élvezi ezt a lehetőséget. Simon Kornélt is meglepte, hogy jó érzés volt visszatérni, de azért sajnálta, hogy élesben olyan rövid ideig élvezhette a műsort.

Következett az utolsó kör, ahol mindenki a legelső táncát ismételte meg. T. Dannyék esetében ez a paso doble volt a Neoton Família 220 fölött slágerére. Szente Vajk kiemelte, hogy Dannynak mindig mindenkihez van egy jó szava. Ördög Nóra annak örült, hogy megismerhették Dannyt erről az új oldaláról, sikerült levetkőznie a zárkózottságát. Juronics Tamás azt emelte ki, hogy T. Danny tulajdonképen könnyedén menetelt végig a műsoron.

Marics Petiék utoljára a Tron című filmet idéző jive produkciójukkal léptek színpadra a műsorban. Peti a kisfilmben azt hangsúlyozta, hogy önmagát kellett elsősorban legyőznie, de Stana Alexandra ebben nagy segítségére volt. Szandra is sokszor elmondta az est folyamán, milyen nagy élményt jelentett a Petivel való közös munka.

A Dancing With The Stars 2023-as évada utolsó versenyprodukcióját Krausz Gábor és Mikes Anna mutatta be. A szakács arról beszélt, hogy Anna nem csak a táncban segített neki, hanem a lelki nehézségek leküzdésében is. Azariah slágerére showtáncot mutattak be, amivel kapcsolatban a legfontosabb felismerés az volt számomra, hogy megkedveltem az Introvertált dalt.

Ami a táncot illeti, talán elmondható, hogy a mezőnyben Krausz Gábor tette meg a legnagyobb utat, ami persze annyiból nem meglepő, hogy ő volt az egyetlen, aki nincs színpadhoz szokva.

Ezután lezárták a szavazást, hogy megállapítsák, ki lett a harmadik helyezett. Meglepetésre T. Danny és Lissák Laura kapta a legkevesebb szavazatot, pedig sokan őt várták győztesnek. (Hogy mennyire profik a magyar tévések az időhúzásban, 20 teljes percet ki tudtak tölteni ezzel az egy szegmenssel, amit 5 perc alatt le lehetett volna tudni.)

A másik két páros eredményét lenullázták és újraindították a szavazást, hogy gyűljenek az esemes-forintok. Hogy kitöltsék az időt, jött a mára behirdetett szuperprodukció: a korábbi három győztes, Gelencsér Timi, Tóth Andi és Csobot Adél tért vissza, hogy az Operaház Fantomja zenéjére mutassák meg tánctudásukat, és formáikat.

Nem maradt más hátra, mint megtudni, ki lesz az év bálkirálynője és bálkirálya. Miután Krausz Gáborék korábban kerültek veszélyzónába, Marics Peti győzelmére lehetett számítani. Már csak azért is, mert bármilyen sokat fejlődött is Gábor, Marics Peti az első pillanattól jobb volt kicsivel.

Ám végül győzött a kettős love story.

Azt az első pillanattól érzékelni lehetett, hogy a válása sokakban szimpátiát ébresztett Krausz Gábor iránt, és ezt csak fokozta a Mikes Annával kialakult kémia, aminek hátteréről persze nem tudunk semmit. Egy szó mint száz, Krausz Gábor és Mikes Anna nyert, ők emelhették magasba a győzelmi trófeákat.

Gelencsér Timi az after műsorban még megpróbálta kiszedni Gáborékból, hogy pontosan mit hoz nekik a jövő, de neki sem sikerült. Gábor annyit mondott, hogy szeretnek együtt lenni, sok mindenben hasonlítanak, lelki társak, és majd az idő eldönti, mi lesz.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
„Belecsusszantam az ölébe” – Elcsattant az első csók Stohl András műsorában, a felnőttfilmes Kiara Lord így értékelte a férfi képességeit
Sokan gondolják úgy, hogy a színész ezzel a csókkal átlépett egy határt.

Megosztom
Link másolása

Megtörtént, ami egy párkereső realityben nagyjából annyira elkerülhetetlen, mint a rózsaceremónia: a TV2 A Nagy Ő legutóbbi adásában elcsattant az évad első csókja. A Stohl András kegyeiért küzdő nők közül Kiara Lord volt az, aki egy jakuzzis randevún végül a tettek mezejére lépett, és ezzel rögtön új szintre emelte a műsort. A színész láthatóan nem bánta, hogy a felnőttfilmes átvette az irányítást.

A Nagy Ő idei főszereplője Stohl András, a műsor egyik legmeghatározóbb versenyzője pedig Kiara Lord, aki egy randit kért a színésztől, hogy kimozdítsa a kapcsolatukat a holtpontról.

A csók persze nem egy buszmegállóban történt, a produkció megadta a módját: a párost egy jakuzziban várta a teljes romantikus kelléktár

rózsaszirmoktól és gyertyafénytől kezdve a pezsgőn át a gyümölcstálig. Kiara pedig nem sokat teketóriázott, egy közösen elfogyasztott eper után magához húzta a színészt.

A kezdeményezés egyértelműen a lánytól indult, aki később a kamerák előtt el is mondta, tudatosan döntött a cselekvés mellett.

„Úgy éreztem, hogy a kezembe kell venni az irányítást, ezért a tettek mezejére léptem,

közelebb húzódtam – mondhatjuk, hogy az ölébe csusszantam –, és az a gondolat volt bennem, hogy most vagy soha, de meg kell történnie az első csóknak” – magyarázta.

Stohl láthatóan feloldódott a helyzetben, és a randi során arról beszélt, mennyire felszabadultnak érzi magát Kiara mellett. „Fura helyzetben vagyok, mert te olyan csaj vagy, akivel iszonyatosan jól érzem magam. Semmiféle gátlás nincs bennem veled, semmiféle hátsó szándékot nem érzek benned, nincs bennem veled szemben gátlás” – jelentette ki, majd hozzátette, szerinte Kiara pontosan a csók reményében kezdeményezte a találkozót.

A csók után Kiara szinte szakértői precizitással elemezte a történteket, és nem fukarkodott a dicsérő szavakkal.

„Számomra rendkívüli meglepetés volt, hogy mennyire összeillünk csók szempontjából Andrással. Nem gondoltam volna, hogy ha jó is lesz a csók, hogy ennyire jó lesz, ugyanis nekem olyan volt, mintha magammal csókolóztam volna, csak éppen egy férfival.

Tehát annyira összeillettünk, és nem akartam, hogy vége legyen... Tökéletes volt minden, a tempó, nem volt túl nyálas, de száraz sem, és elég változatos volt, úgyhogy tényleg szuper volt.”

A lány szerint a csóknak a puszta romantikán túl komolyabb tétje is volt, különösen Stohl András szempontjából. Úgy látta, a színész ezzel egyfajta határt lépett át. „Én több mindent is észleltem Andráson a csók közben. Elsődlegesen azt, éreztem rajta, hogy élvezi a csókot, és örül, hogy megtörténik. Másrészt azt éreztem, hogy ő úgymond

megadta magát, ugyanis a társadalmi megítélése ennek a csóknak azért nem figyelmen kívül hagyható.

És ő bevállalta a csókot velem, úgyhogy ez számára egy nagy lépés” – fogalmazott Kiara.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Jacob Elordi nyilatkozata után nem csoda, hogy mindenki Margot Robbie házasságát félti
A színész megnyilvánulásai ugyan illeszkednek a film promóciós kampányába, de az egymáshoz illő gyűrűk és a tegnapi gesztus már a határokat feszegeti.

Megosztom
Link másolása

A legtöbb nő bármit megadna, ha egy férfi csak egyszer úgy bánna vele, ahogy Jacob Elordi a tegnapi bemutatón Margot Robbie-val. Csütörtök este a londoni Leicester Square-en tartották az Üvöltő szelek brit bemutatóját, és miközben ömlött az eső, Jacob Elordi nem egy asszisztens kezébe nyomott ernyő alá húzódott, hanem szó szerint a testével óvta filmbéli partnerét, Margot Robbie-t és a ruhakölteményét.

Ez a „klasszikus gentlemanség” olyan gesztus volt, amiről sokan csak álmodnak — egy férfi, aki természetesen és ösztönösen helyezi a másik kényelmét előtérbe.

A pillanatot persze tucatnyi kamera rögzítette, és a végeredmény egy tökéletes, filmszerű jelenet lett: a zuhogó eső, a szenvedélyes, védelmező mozdulat és a két sztár közötti kémia szinte lemászott a vászonról a vörös szőnyegre.

A válaszhoz elég egy pillantást vetni a premier egész vizuális koncepciójára. Az esőben ázó vörös szőnyeg ugyanis nem elrontotta, hanem tökéletessé tette az estét. Mintha csak a Brontë-regény vihara csapott volna le, a jelenet az alkotás gótikus, mindent elsöprő romantikáját idézte meg. Elordi palaszürke Bottega Veneta öltönye és Robbie halványrózsaszín, fűzős, hosszú uszályos Dilara Fındıkoğlu ruhája a megázott eleganciával együtt szinte regényes kellékké váltak.

A film mögött álló rendező, Emerald Fennell a The Guardiannek nyilatkozva el is mondta, mi a célja: azt akarja, hogy az Üvöltő szelek „egyfajta zsigeri, ösztönös reakciót váltson ki” a nézőkből. Ez a fajta intenzitás láthatóan a sajtókörútra is átragadt. A két főszereplő olyan erős mondatokkal dobálóznak, amelyekre a bulvársajtó azonnal ráharap.

„Annyira társfüggő vagyok azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgozom, és azt hiszem, ez a fajta kötődés Jacobbal is gyorsan kialakult”

– mondta Margot Robbie a Fandango interjújában. Elordi pedig még ennél is tovább ment:

„Kölcsönös megszállottság a miénk”

– fogalmazott a színész az Us Weekly szerint, utalva arra, hogy a forgatáson szinte ráhangolódtak egymás játékára. Ilyen jelkép a két színész által viselt, egymáshoz illő pecsétgyűrű is, amelyet egy brit ékszerész, Cece Fein‑Hughes tervezett. A gyűrűkön a főszereplők, Catherine és Heathcliff monogramja (C&H), az eredeti regény megjelenésének és a film premierjének évszáma (1847–2026), valamint egy Brontë-idézet is szerepel.

A kérdés pedig adja magát: vajon Margot Robbie 2016 óta tartó házassága Tom Ackerley producerrel épp most fut zátonyra a világ szeme láttára? Mennyire tekinthető a kamera előtti és mögötti intimitás „túl közelinek”?

Vannak, akik szerint mindez csupán a szerepük szerves része és a profi színészi együttműködés egyik legtermészetesebb formája.

Mások azt találgatják, hogy ez a szoros kötődés vajon beárnyékolja‑e a Margot és Tom közötti kapcsolatot — holott semmiféle hivatalos hír vagy megerősített információ nincs arról, hogy a valódi házasságuk bármilyen nehézségbe ütközne.

A közösségi média természetesen felkapta a témát: egyes kommentelők romantikus álomként ünneplik Elordi gesztusait, mások viszont figyelmeztetnek, hogy a valós élet nem film, és hogy egy vörös szőnyeges romantikus mozdulat nem jelenti azt, hogy az életben is „ez az igazi”. A szakértők többsége ezen túlmenően azt hangsúlyozza, hogy

a filmiparban gyakori, hogy a színészek érzelmileg és intenzíven kötődnek egymáshoz a forgatás során — de ezek a kötelékek a forgatás lezárultával sokszor természetesen átalakulnak vagy elhalványulnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Szomorú: durván átverték A Nagy Ő esélyesét, ügyvédhez kellett fordulnia
Kiss Krisztina egy autó miatt keveredett jogi vitába. Hiába kérte, nem cserélték ki a folyton szervizben álló járművet, ezért keményebb eszközökhöz folyamodott.

Megosztom
Link másolása

Miközben A Nagy Ő-ben épp a versenyfutás zajlik Stohl András kegyeiért, a műsor egyik legesélyesebbnek kikiáltott szereplője, Kiss Krisztina a való életben egy egészen másfajta harcot vívott. Itt nem egy szál vörös rózsa volt a tét, hanem egy működő autó, az ügyhöz pedig végül már jogi segítség kellett.

A nézők és a többi versenyző szerint is a 47 éves üzletasszony lenne a tökéletes befutó a színésznél, csakhogy amíg Stohl láthatóan gyorsítana, addig Kriszta inkább a féket nyomja

– írta a Story.hu. Hallani sem akar arról, hogy alig négyórányi ismeretség után csókolózzon, ahogy azt Kiara Lord tette Bucival. Ez a fajta következetesség azonban nemcsak a szerelmi életére jellemző. Amikor egy autóvásárlásnál úgy érezte, csúnyán rászedték, nem habozott kiállni magáért, és a történetét a közösségi oldalán is kiteregette.

„Röviden a sztori: augusztus 24-én vásároltam egy autót, ami most már több mint fél éves időtartamot töltött a szervízben”

– vázolta a korábbi helyzetet Kiss Krisztina. Mindössze annyit szeretett volna elérni, hogy egy közelgő utazása előtt cseréljék ki a szervizben dekkoló járművet, az értékesítők azonban erről vélhetőleg hallani sem akartak.

Az ügy itt fordult komolyra: Kriszta ügyvédhez ment, aki azt tanácsolta neki, hogy a közösségi oldalára feltöltött, az esetről szóló videókat inkább tüntesse el. Hogy mi lett a perpatvar vége, és sikerült-e végül dűlőre jutnia a céggel, arról nem tájékoztatta a követőit. Egy dolog azonban biztos:

a Nagy Ő-s szereplése óta már egy elektromos autóval jár, a korábbi kálváriájára pedig pontot tett.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Ezt a „megalázó feladatot” Andrásnak a kilakoltatása után először kell saját kezűleg elvégeznie
Károly királynak elege lett, ezért a 65 éves herceget Norfolkba száműzték. A sandringhami birtokon már most hosszú a lista azokról, akik nem hajlandóak kiszolgálni őt.

Megosztom
Link másolása

Lassan eljön a nap, amire senki sem számított: Mountbatten-Windsor András, a királyi család kegyvesztett tagja kénytelen lesz kinyitni a saját bejárati ajtaját. A 65 éves András ugyanis február 2-án, hétfő éjjel hivatalosan is elhagyta a 30 szobás windsori Royal Lodge-ot, miután III. Károly király a hírek szerint megelégelte az újabb Epstein-kiszivárogtatásokat. A volt herceget 132 mérföldre szállították Norfolkba, ahol a Sandringham-birtokon lévő Wood Farm Cottage-ben rendezkedett be átmenetileg. András minden, vele szemben felhozott vádat tagad.

Az igazi dráma azonban nem a költözés ténye, hanem a mindennapok prózája.

A Sandringham-birtokon ugyanis nem tolonganak a jelentkezők, hogy a kegyvesztett királyi sarjat kiszolgálják,

a személyzete pedig drasztikusan megfogyatkozott. A helyzetet a The Sun által idézett forrás foglalta össze a legtalálóbban. „Akik évekig mellette voltak, már nincsenek. A legjobb esetben is csak egy maroknyi személyzet marad” – mondta a lapnak a névtelen informátor, aki szerint ez egészen szokatlan helyzetet teremthet.

„Lehetséges, hogy életében először neki magának kell majd ajtót nyitnia az embereknek.”

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a birtok vezetősége közölte a dolgozókkal: senki sem köteles Andrásnak dolgozni, ha ez kényelmetlenül érinti. A felhívás pedig úgy tűnik, termékeny talajra hullott.

„Megmondták nekik, hogy nem kell Andrást kiszolgálniuk vagy neki dolgozniuk, ha kényelmetlenül érzik magukat. Már most elég hosszú a lista azokról, akik nemet mondtak. Érthető a nyugtalanság, hiszen mára totális páriává vált”

– tette hozzá a forrás.

András a tervek szerint április elején költözik át a végleges otthonába, a szintén a sandringhami birtokon található Marsh Farmra. A Royal Lodge-ot 2003 óta használta egy 75 évre szóló bérleti szerződés keretében, de a kiköltözésére irányuló nyomás tavaly ősszel jelentősen megerősödött. A mostani, felgyorsított költözés nem véletlenül esik egybe azzal, hogy a rendőrség egy új, 2010-re datált állítást is „értékel” az Epstein-ügyhöz kapcsolódóan. András továbbra is minden jogsértést következetesen tagad.


Megosztom
Link másolása