SZTÁR

Megijedt? Ezt a döntést hozta Madonna az örökségével kapcsolatban

Miután kiengedték a kórházból, első dolga volt nagyon szigorú szabályokat hozni azzal kapcsolatban, hogy mi tehetnek meg és mit soha az örökségével, ha már nem lesz köztünk.

Megosztom
Link másolása

Egész életében az ő kezében volt a kormányrúd, így nem meglepő, hogy Madonna - aki egy csúnya fertőzésből lábadozik, ami miatt újraélesztették és nemrég még az intenzív osztályon feküdt - nem tervezi, hogy feladja az irányítást akkor sem, ha már nem lesz velünk. Miután jobban lett, rendelkezett, hogy a lemezkiadók és a zenei vezetők pontosan mit tehetnek és mit nem tehetnek meg vele és dalaival a halála után.

Határozottan ellenzi, hogy olcsó trükkökkel „beszennyezzék az örökségét - különösen a hologramok használatával.”

Egy közeli ismerős a brit The Sunnak ezt nyilatkozta: „Az Abba Voyage volt az egyetlen kivétel, máskülönben a hologramok használata az előadók újbóli életre keltésére enyhén szólva is megkérdőjelezhető. Whitney Houston hologram-turnéját például a kritikusok csúnyán lehúzták, és Madonna nem hajlandó hagyni, hogy a pénzéhes főnökök ugyanezt tegyék az ő nevével az ő örökségével.”

Nem engedi, hogy amit kemény munkával elért, azt halála után mások lerombolják. A barát így folytatta:

„Madonna nem szeretné hagyni, hogy a vagyonát elszórják a vitatkozó családtagok, ezért úgy döntött, hogy a jogdíjait egyenlő arányban osztja meg hat gyereke között.”

Végrendeletében azt is eldöntötte, hogy a jogdíjának egy kis részét menedzserének, Guy Oseary-nak adja, köszönetképpen, amiért mellette volt a jó és a rossz időkben egyaránt.

Egyes hírek szerint Madonna jelenleg gyenge és nagyon fáradékony, otthon, orvosi felügyelet mellett lábadozik.

A PageSix szerint ugyanakkor a hétvégén New Yorkban egy parkban látták, mindössze 11 nappal a majdnem végzetes fertőzést követően.

A 64 éves szupersztár egy barátjával sétált az Upper East Side-i szomszédságában. Madonna nagy napszemüveget, széles karimájú kalapot és tornacipőt viselt, és a források szerint boldognak tűnt, miközben egy haverjával beszélgetett.

Végül is életben maradt. Ki ne lenne boldog a helyében?


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Gáspár Laci megszólalt: „Igen, jön az unoka, és nagyon nagy a boldogság!”
Délelőtt reppent fel a hír, hogy a 45 éves zenész nagypapa lesz.

Megosztom
Link másolása

Gáspár Laci hamarosan nagypapa lesz! A lánya, Miriam, egy TikTok-videóban fedte fel a nagy hírt, miszerint már a terhessége 34. hetében jár, és alig várta, hogy megoszthassa ezt a boldog pillanatot a világgal.

Az X-Faktor mentora szintén megerősítette, hogy hatalmas az öröm a családban, de ahogy ez ilyenkor lenni szokott, azért egy kis kellemetlenség is beárnyékolja a boldogságot.

Gyorsan körbejárta a netet a hír: Gáspár Laci nagypapa lesz! Miriam, az énekes első házasságából született lánya, a TikTok-oldalán tette közzé a várandósságáról szóló hírt egy megható videóban. Bár a részletek egyelőre nem ismertek, annyi biztos, hogy a kismama már a terhessége 34. hetében jár. De vajon mit szól mindehhez a büszke nagypapa? Nos, Gáspár Laci egyértelműen el van ragadtatva, és alig várja, hogy karjába vehesse az unokáját!

„Őszintén szólva nem szerettük volna, ha nyilvánosságra kerül a hír, a lányom privát oldaláról szivárogtatta ki valaki. Mirike nem szereti a nyilvánosságot, 14 éves volt, amikor utoljára szerepelt mellettem.

Szeretnénk, ha ez így is maradna, én tiszteletben tartom a döntését.

Annyit azonban most már elmondhatok:

igen, jön az unoka, és nagyon nagy a boldogság!”

- nyilatkozta Gáspár Laci a Borsnak.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A hollywoodi színésznő 17 éves fia csatlakozott anyukájához a vörös szőnyegen, de túl nőtt rajta – meg tudod mondani, kik a híres szülei?
Legalább egy fejjel magasabb gyönyörű anyukájánál.

Megosztom
Link másolása

Egy hollywoodi színésznő 17 éves fia mindenkit lenyűgözött a vörös szőnyegen, de vajon rájössz, kik a híres szülei?

Alexander "Sasha" Schreiber, Naomi Watts legidősebb gyermeke, csütörtök este tűnt fel a 62. New York-i Filmfesztiválon, ahol édesanyja új filmjének, a The Friend-nek a premierjén vett részt. A 17 éves fiú egy elegáns fekete öltönyt viselt, amelyet egy visszafogott aranylánccal dobott fel, miközben pózolt a fotósoknak New Yorkban:

Sasha, aki apjára, Liev Schreiberre, a 57 éves színészre is büszke lehet, anyja oldalán vonult a vörös szőnyegen.

Naomi és Liev 2005 és 2016 között voltak házasok, és két gyermekük van: Sasha mellett egy 15 éves lányuk, Kai is,

aki nemrég egy másik eseményen vett részt apjával, nevelőanyjával és bátyjával. Liev tavaly nyáron vette feleségül jelenlegi partnerét, Taylor Neisent, és augusztusban született meg közös lányuk, Hazel Bee.

Naomi most egy fűzőben és egy fekete szoknyában sétáét be a premierre, amelyet gyémánt fülbevalókkal egészített ki. A fesztivál eseményei közben azonban a magánélete is reflektorfénybe került:

Naomi 2023 nyarán kötött házasságot Billy Cruduppal, akivel 2017 óta van együtt, miután találkoztak a Netflix Gypsy című sorozatának forgatásán.

Az esküvő utáni második ceremóniájukat június 8-án, Mexikóvárosban tartották, ahol Sasha Billy fiával, William-mel is közösen ünnepelt.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Kiderült, ez volt Harry herceg igencsak fura gúnyneve Etonban a középiskolában
Így hívták a többiek, akik már jól ismerték a herceget.

Megosztom
Link másolása

Kiderült Harry herceg igencsak ellentmondásos gúnyneve Etonban. A sussexi herceg nyíltan beszélt drogfogyasztásáról a Tartalék című könyvében.

Harry azonban nem említett egy gúnyevet, amely az Etonban töltött időkből származik, a középiskolás korából, ahová 1998 és 2003 között járt, hogy letegye az érettségit, és ahol a kezdeti kalandozásai a drogokkal kezdődtek. A 2020-ban megjelent Brothers of Brothers című könyvében Robert Lacey, az elismert királyi történész elárulta, hogy

a herceget „Etonban »Spangli Harry«-ként ismerték, a szobájából gyakran áradó marihuána szag miatt”.

Míg Harry a középiskolás évei alatt füves cigivel oldódott, később bevallotta, hogy komolyabb drogokat használt.

„Nem emlékszem, hogyan jutottunk hozzá a cucchoz. Valamelyik haveromtól, gondolom”

- mondta. - Amikor a megszereztük, lefoglaltunk egy aprócska emeleti fürdőszobát, ahol meglepően átgondolt, rendezett szerelősort vezettünk be.

Aki épp szívta az ablak melletti vécén terpeszkedett, a második fiú a mosdókagylónak támaszkodott, a harmadik és a negyedik fiú az üres kádban ült, lógó lábakkal, és várta a sorát.”

Harry vallomásai azonban most bajba sodorhatják, mivel jogi következményei lehetnek az amerikai vízumával kapcsolatban, mivel egy agytröszt azzal vádolta meg az amerikai kormányt, hogy előnyben részesíti a magas rangú hírességeket akkor is, ha nem felelnek meg a tartózkodási engedély követelményeinek - derítette ki az Express.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Bajban lehet Tóth Andi ruhamárkája, lehet, hogy máris csődbe ment?
Hónapok óta nem kommunikált róla a visszavonult énekesnő, ahogy a márka honlapja és az Instagram-oldala sem frissült nyár óta.

Megosztom
Link másolása

Tóth Andi 2023 tavaszán jelentette be, hogy saját mentális állapota érdekében visszavonul az énekléstől. A zene helyett pedig saját ruhamárkát indít, ami régi nagy vágya. Backoff néven aztán el is indult a márkája, amit egy óriási, sztárokkal teletűzdelt divatbemutató keretében indított.

Az indulást követően sokan azon a véleményen voltak, hogy kissé túlárazottak a termékek, Andi azonban váltig állította, hogy a minőségnek ára van, és pontosan tudják, kik a célközönség.

A Blikknek azonban most több rajongó is jelezte, hogy nagy a csend a divatmárka körül,

Andi már egy jó ideje egyáltalán nem kommunikál a Backoff történéseiről, ahogy annak Instagram oldalán is nyáron volt utoljára bejegyzés. Ezzel együtt már jó ideje nem frissült a márka honlapja sem, és nem kerülnek fel új termékek.

A lap felkereste az énekesnő menedzsmentjét: „Nem szeretnének ezzel kapcsolatban nyilatkozni, hamarosan kint lesz minden infó.”


Megosztom
Link másolása