SZTÁR
A Rovatból

Meghökkentő videó került elő: Harry úgy szidja meg Meghant a Buckingham palota erkélyén, mint egy rossz gyereket

Meghan és a Buckingham-palota balkonjának rövid, de tanulságos története.

Megosztom
Link másolása

A brit királyi család életében vannak bizonyos rítusok, amelyeken minden érkezőnek át kell esnie. Az egyik ilyen, hogy először megjelennek a Buckingham-palota híres központi erkélyén, ahonnan a tömeg integetve figyeli őket. Meghan Markle számára ez a pillanat 2018. június 9-én érkezett el, alig három héttel azután, hogy feleségül ment Harry herceghez. Akkor még mosolygott és magabiztosan állt ott a család tagjai között a Trooping the Colour eseményen. Egy évvel később ez már nem így nézett ki.

Meghan az esemény előtt egy hónappal adott életet fiának, Archie-nak, és

2019. június 8-án ismét kiállt a balkonra – Erzsébet királynő 93. születésnapját ünnepelve. De mintha mindent elfelejtett volna, amit előző évben még tudott.

Sötétkék ruhát viselt, Noel Stewart kalappal kiegészítve. Bár kívülről minden a szokásos pompában zajlott, belül valami nagyon más volt.

Egy testbeszéd-szakértő, Judi James szerint Meghan ekkor kifejezetten ideges volt. „Olyan érzése lehetett, mintha elveszítette volna a ‘szárnysegédjét’” – mondta, utalva arra, hogy Harry éppen háttal állt neki, másokkal beszélgetett. „Ez a pozíció kizárta őt a nem-verbális jelekből, amelyek segíthették volna abban, hogy helyesen viselkedjen.”

A felvételeken jól látszik, hogy a királyi család tagjai vidáman csevegnek, még Harry is beszélget. Meghan ekkor láthatóan megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot, talán zavarja, hogy nem ő a központi figura a magas szintű protokolleseményen.

Meghan valamit mond Harrynek, aki először röviden válaszol: „Igen, így van”, majd

amikor Meghan még egyszer hátrafordul, váratlanul rászól: „Fordulj előre.”

Amikor Meghan továbbra is figyeli őt, Harry még egy szóval és egy határozott fejbiccentéssel utasítja: „Nézz arra”, miközben a tömeg felé bök.

Meghan ekkor arccal a tömeg felé visszafordul, és ekkor kezdi el játszani a nemzeti himnuszt a zenekar.

A testbeszéd-szakértő szerint Harrynek ebben a helyzetben nem volt választása, és talán bosszantotta is a mindig középpontba kéredzkedő felesége: amikor

Meghan hátrafordult, Harry arckifejezése rezzenéstelen maradt, majd a második próbálkozásnál egy erőteljes szemöldökfelvonással jelezte az elvárásokat.

Judi James szerint Meghan teljes testtartásából és arckifejezéséből egyértelműen látszik, hogy ebben a helyzetben nem érzi magát jól.

„A gesztus, amivel Harry utasítja őt, inkább olyan, mintha egy rakoncátlan gyereknek szólna.”

Meghan arca nem sugároz boldogságot, amikor visszafordul, hanem inkább csak próbál „jó arcot vágni” a dologhoz. Ki gondolta ekkor, hogy meg lesz ennek még a böjtje?

Az erkélyen való megjelenés a legformálisabb és legnagyobb nyilvánosságot kapó események egyike.

A királyi család magasan állva, a tömeg fölött integet, ezzel is szimbolizálva társadalmi helyzetüket.

Pont ezért ennyire fontos, hogy minden gesztusuk, minden mozzanatuk hibátlan legyen.

Ez a fajta szigor még a család régebbi tagjaira is vonatkozik. „Még Vilmost is helyretette a királynő, amikor a balkonon lehajolt, hogy a kis György herceghez beszéljen” – emlékeztetett Judi James. 2016-ban ugyanis egy felvételen tisztán látszik, ahogy

II. Erzsébet finoman megérinti Vilmos karját és felfelé int neki, miközben azt mondja: „Állj fel, Vilmos.” Vilmos pedig azonnal fel is egyenesedett, enyhén zavarban.

Úgy tűnik, a brit királyi családban senki sem túl idős vagy túl fontos ahhoz, hogy a protokoll megsértése miatt rendre ne utasítsák.

Meghan számára ez volt az utolsó alkalom, hogy a Buckingham-palota erkélyén állt a többi királyi családtaggal együtt. A jelek szerint nem tudta megbocsátani, hogy neki mégsem szabad mindent. És azóta is törleszt.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Ferenc pápa különleges utasításokat hagyott hátra a temetésével kapcsolatban – itt vannak az első képek a sírról
Április 26-án tartották Ferenc pápa temetését, és azóta az első képek is megérkeztek a sírkövéről.

Megosztom
Link másolása

A Vatikán április 21-én jelentette be a hírt: Ferenc pápa egy stroke következtében kómába esett, majd szívelégtelenségben hunyt el. A 88 éves egyházfőről a Camerlengo, Kevin Ferrell bíboros adott ki közleményt.

Ferenc pápa testét három napon át ravatalozták fel a Szent Péter-bazilikában, hogy a katolikus közösség és a nagyközönség is leróhassa a tiszteletét. Ezután koporsóját Rómán át a Santa Maria Maggiore-bazilikába vitték – oda, ahova maga kérte, hogy temessék.

A 266. pápa mellé a koporsójába több fontos tárgyat is elhelyeztek, például a pápaságát összefoglaló dokumentumot, az úgynevezett „deed of the pious passing”-et (az igazhitű távozás írásos bizonysága).

Ugyanakkor Ferenc pápa temetése több ponton is eltért a hagyományoktól: már korábban világossá tette, hogy „egyszerű szertartást” szeretne.

Bár megkapta a szokásos szertartási elemeket – a szenteltvízzel való meghintést, a fejére helyezett fehér kendőt, valamint a mellé helyezett érméket és hivatalos dokumentumokat –, a kívánságai egyértelműen le voltak írva a végrendeletében.

A 2022-ben írt végrendeletében így fogalmazott a Vatikáni Hírek szerint:

„Ahogy érzem földi életem alkonyának közeledtét, és szilárd reménnyel tekintek az örök életre, szeretném megfogalmazni végakaratomat kizárólag a temetési helyemmel kapcsolatban.”

Más pápákkal ellentétben Ferenc azt kérte, hogy a sírja „egyszerű” legyen. Úgy fogalmazott:

„A sír a földben legyen, különösebb díszítés nélkül, csak az alábbi felirattal: Franciscus.”

A legtöbb pápa díszes szarkofágot kap, bonyolult faragásokkal, hosszú feliratokkal. Ezzel szemben Ferenc sírkövén csak a neve szerepel, mellé egyetlen fehér rózsát helyeztek – az első nyilvánosságra hozott képeken ez jól látszik.

Míg a pápák többségét a Vatikánban, a Szent Péter-bazilikában helyezik örök nyugalomra, a 266. pápa tudatosan más utat választott.

„Életem során és papságom, püspöki szolgálatom alatt mindig az Úr Anyjára, a Boldogságos Szűz Máriára bíztam magam”

– írta megindokolva a döntését.

Ezért kérte, hogy földi maradványai „a Feltámadás napjáig” a Santa Maria Maggiore-bazilikában nyugodjanak, abban az ősi Mária-szentélyben, ahol minden apostoli útja kezdetén és végén imádkozott, hálát adva a Szűzanya gyengéd gondoskodásáért.

A bazilika Róma központjában található, félúton a főpályaudvar és a Colosseum között.

Ferenc pápa annyira komolyan vette az utolsó kívánságait, hogy a végrendelethez csatolta a bazilika részletes alaprajzát is,

hogy a temetése során egészen pontosan ott helyezzék örök nyugalomra, ahol kérte.

Via Ladbible


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Gene Hackman utolsó boncolása: sokkoló eredményeket tettek közzé
Gene Hackman legutolsó boncolási eredménye részletezi az Oscar-díjas színész kiterjedt kórtörténetét. A színészt és feleségét két hónappal ezelőtt találták holtan otthonukban.

Megosztom
Link másolása

A 95 éves Hackman kórtörténetében például pangásos szívelégtelenség és a vesét érintő súlyos krónikus hipertóniás elváltozások is megjelentek, írta meg a Fox az új-mexikói orvosi nyomozói hivatalra hivatkozva.

A boncolás szerint Hackmannek 2019 áprilisa óta kétkamrai pacemakere volt,

és az Alzheimer-kór jeleit mutatta, erről már korábban is volt szó.

"A boncolás súlyos ateroszklerózisos és hipertóniás szív- és érrendszeri megbetegedéseket mutatott ki,

koszorúér sztentek elhelyezésével és bypass grafttal, valamint korábbi aortabillentyű cserével" - áll a dokumentumokban.

"Korábbi szívinfarktusok voltak jelen, amelyek a bal kamra szabad falát és a septumot érintették, amelyek nagyon nagyok voltak. Az agy vizsgálata előrehaladott stádiumú Alzheimer-kór mikroszkopikus leleteit mutatta ki" - írták még.

Hackman tesztje például negatív lett a hantavírusra

– a patkányok által terjesztett betegségre, amely feleségével, Betsy Arakawával végzett.

A rendőrség azóta megállapította, hogy Arakawa halt meg először február 12-e körül, a hantavírus légúti tünetei végeztek vele. A Daily Mail szerint Arakawa számítógépének előzményei közt a covid és influenza tünetei utáni kutakodás nyomait találták.

"A szén-monoxid-vizsgálat 5 százalék alatti telítettséget mutatott, ami megfelel a normál tartománynak"

- jegyezte meg az orvosszakértő az iratokban.

Hackmannek nyomokban aceton is volt a szervezetében a halála idején, ami a

diabétesz által kiváltott ketoacidózis mellékterméke is lehet.

Hackman feltehetően felesége halála után egyedül kóborolt ​​az otthonukban, az előrehaladott Alzheimer-kórja miatt vélhetőleg fel sem tűnt neki, hogy felesége meghalt.

A 95 éves színész csaknem egy héttel később, február 18-án hunyt el súlyos szívbetegségben, miközben

ezek szerint az Alzheimer-kór és a vesebetegség is közrejátszott halálában.

Egy héttel a holttestek felfedezése után az új-mexikói közegészségügyi minisztérium állapotfelmérést végzett az ingatlanon. A minisztérium arra a következtetésre jutott, hogy

a Hackman ingatlan nyolc különálló melléképületében elhullott rágcsálókat és fészkeiket találták, ami a hantavírus tenyésztőhelyévé tette a birtokot.

Két olyan jármű is volt a birtokon, amelyeken rágcsálókra utaló jelek voltak, és még

csapdákat is találtak az épületekben,

ami arra utal, hogy a patkányinvázió egy folyamatos probléma volt Hackmanéknél.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Megbukott a 100 milliós játszma? Közel két hét után kikapták a főműsoridőből
Műsorváltozást jelentett be a csatorna, amelynek nem mindenki fog örülni.

Megosztom
Link másolása

Nem most lesz a TV2 a műsorújság szerkesztők kedvence, jópár variálást jelentett be a csatorna. A legszembetűnőbb, hogy a 100 milliós játszmát kiradírozzák a megszokott idősávjából.

"A Kincsvadászok hamarosan visszatér a TV2-re"

- írta a csatorna a Facebook oldalán néhány napja, azt azonban a 100 milliós játszma rajongóinak nehéz lesz megemészteniük, hogy a két és fél hete, 8 év után újraindult műsort váltja vadonatúj részekkel május 5-től.

A főműsoridőből tehát eltűnik.

A héten, és a hosszú hétvégén lesz idejük búcsúztatni a 100 milliós játszmát a főműsoridőből, péntekig az eredeti menetrend szerint közvetítik, írja a Blikk. Ráadásul celebek lesznek láthatók a képernyőn a civil szereplők helyett.

Hogy a későbbiekben mit tervez a TV2 a felforgatott műsorrenddel,

marad-e a Kincsvadászok, illetve melyik idősávban lesz látható a 100 milliós játszma, esetleg teljesen leveszik Stohl András és Till Attila műsorát a repertoárból, nem tudni.

Egyébként május 5-től a Kincsvadászok 3. évada érkezik,

a TV2 azonban május 4-i debütálását ígérte korábban egy VIP szezonnak is - ez azonban a tervekkel ellentétben nem indul el, csak május 18-án.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Itt az első fotó a Harry Potter-babáról - Rupert Grint a cuki nevét is közzé tette!
Reméljük, felkészültetek a cukiságfaktor kimaxolására, mert a Ron Weasley-t alakító színész porontya - és a neve is végtelenül kedves.

Megosztom
Link másolása

A Harry Potter sztárja, Rupert Grint megosztotta újszülött gyermekének első fotóját, aki gyakorlatilag a nyilvánosság előtt titkolva született meg.

Az édesanya, Georgia Groome és a baba is jól vannak,

és már mindketten az Instagram népének számítanak a friss babafotóval.

A 36 éves színész, aki Ron Weasley-t alakította a Harry Potter filmekben, vasárnap az Instagramon mutatta be a jövevényt, és azt is elárulta, hogy

a baba neve Goldie G. Grint.

A kis Goldie a nevének feliratával ellátott aranyozott hímzésű rugdalózóban pihenget a képen. Rupert vicceskedve azt írta a kép alé, hogy "titkos gyerek egy kissé leleplezve."

A pár első gyermeke, Wednesday 5 évvel ezelőtt született ugyanannál az orvosnál, akinél most Goldie.

A második gyermek megérkezésének híre akkor került nyilvánosságra, amikor vasárnap lefotózták a családot az újdonsült gyerkőccel. A fotók alapján úgy tűnik,

Goldie apja rőt haját örökölte.

Rupert és színésztársa, Georgia 2011 óta vannak együtt, de csak

ritkán állnak nyilvánosság elé, magánéletüket féltik.

Grint korábban a Glamournak adott egy szűkszavú interjút kedveséről, amelyben elmondta: hasonlóan gondolkodnak, és a legjobb barátok is amellett, hogy egy pár. Ez a kapcsolatuk mozgatórugója, és nagyszerűen működik köztük minden.


Megosztom
Link másolása