SZTÁR

Meghan Markle nem csak a receptjeit koppintotta, lemásolta egy brit író könyveit a Netflixes sorozatához

A kérdés már nem az, hogy ki másolt kit, hanem az, hogy mi számít inspirációnak, és mi az, ami már annyira hasonlít, hogy nem lehet nem észrevenni.

Megosztom
Link másolása

Levelek, jogi figyelmeztetés és hallgatás – meg egy meghiúsult Netflix-sorozat. Ez lett abból, amikor Meghan Markle 2021-ben bejelentette első animációs gyereksorozatát, a Pearl-t. Csakhogy egy brit szerző szerint a hercegné egészen véletlenül pont olyan karaktert, nevet, témát és narratívát választott, mint amit ő évek óta fejlesztett – csak senkit nem érdekelt a hasonlóság.

Egy Pearl már volt – csak senki nem kérdezte meg róla Mel Elliottot

Mel Elliott, 51 éves író és illusztrátor, 2014 és 2016 között három Pearl Power könyvet is kiadott, amelyeket világszerte publikáltak, és amelyekben

egy brit kislány tanulja meg, hogyan álljon ki magáért, és miként érvényesüljön egy gyakran fiúsított világban.

A harmadik könyv olyan sikeres lett, hogy japán, koreai, francia, mandarin és holland nyelvre is lefordították.

2019-ben Elliott egy animációs sorozat fejlesztésébe kezdett, ahol Pearl minden epizódban egy híres nőhöz kapcsolódó kalandban vesz részt – kezdve Billie Jean King teniszbajnokkal, majd Maya Angelou, Jane Goodall és Madonna következtek volna.

Két évvel később, 2021 júliusában Meghan Markle bejelentette saját sorozatát, szintén Pearl néven, szintén egy fiatal lányról, aki „inspiráló női példaképektől tanulja meg, hogyan találja meg a saját hangját és erejét”.

A Netflix pedig örömmel üdvözölte a projektet.

„A hasonlóság túl sok ahhoz, hogy véletlen legyen”

Mel Elliott ekkor küldött egy hivatalos levelet Meghan produkciós cégének, az Archewellnek, majd még két másikat is a streaming cégnek. A Netflix és az Archewell soha nem válaszolt neki.

Elliott hangsúlyozta:

„Meghan feministának nevezi magát, aki más nőket támogat – éppen ezért volt különösen csalódás, hogy ennyire hasonlít az ő Pearlje az enyémhez.

Nem állítom, hogy szándékos másolás történt, de a hasonlóság egyszerűen túl nagy volt ahhoz, hogy szó nélkül hagyjam” - nyilatkozta a Daily Mail-nek.

A levelekre soha nem érkezett reakció, viszont 10 héttel később a Netflix elkaszálta a sorozatot. Hivatalosan költségcsökkentésre és a gyerekprogramok átalakítására hivatkoztak. Elliott szerint ez nem véletlen:

„Örülök, hogy elkaszálták, de még jobban örültem volna, ha elismernek, és együtt dolgozunk rajta. Most, ha valaha újra elővenném a Pearl Power sorozatot, úgy nézne ki, mintha én másoltam volna őt.”

Már nem először vádolják Megant „ötletátvétellel”

A Pearl-ügy nem elszigetelt eset. 2024-ben három különböző alkalommal is hasonlóságokat mutattak ki Meghan projektjei és korábbi eredeti alkotások között:

- A „With Love” főzőműsor sokak szerint túlságosan emlékeztetett Pamela Anderson korábbi „Cooking with Love” műsorára. A producer udvariasan reagált:

„Inspirációt nyújtani megtiszteltetés.”

- A „Confessions of a Female Founder” podcast címe szó szerint megegyezik Kady Meite vállalkozó podcastjának címével – bár Meite sem tett szemrehányást.

- A hercegné életmódmárkájának, az As Evernek logója

kísértetiesen hasonlít a spanyolországi Porres város címerére – a polgármester hivatalosan kérte is a logó megváltoztatását.

Oké, a nevet pedig egy New York-i ruhabolttól vette.

És akkor ne beszéljünk azokról a receptekről, amiket egy az egyben lenyúlt, és a most futó főzős műsorában saját ötletként tálalt a hercegné. Mert egy dolog a tettvágy, de ha ehhez nem társulnak eredeti ötletek, akkor abból csak a PR katasztrófa és a plagizálás lesz.

Mel Elliott: „Most már beszélek, de sokáig hallgattam”

Mel sokáig nem vállalta fel nyilvánosan az ügyet, mivel 2019-ben mellrákkal diagnosztizálták, kemoterápián és sugárkezelésen is átesett, és

nem volt ereje Meghan rajongótáborának online zaklatásával szembenézni.

Most viszont, látva az újabb és újabb tartalmi párhuzamokat, mégis úgy döntött, megszólal.

A Pearl Power projektet – amit kislányáról, Pearlről nevezett el – továbbra is szeretné képernyőre vinni. Ha valaki jelentkezne, ő nyitott: „A Pearl Power fantasztikus, inspiráló gyereksorozat lehetne. Ha egy producer olvassa ezt, és lát benne lehetőséget, szívesen dolgozom vele!”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Kisbabát vár Azahriah rajongója, akivel annak idején a ToiToi mögött szerelmeskedett a zenész
A lány boldog, hogy anya lesz. Az örömhírt egy TikTok videóban jelentette be a rajongóinak.

Megosztom
Link másolása

Gyermeket vár a lány, akit sokan csak Azahriah egyéjszakás kalandjaként ismernek.

2022-ben a Szolnoki Palacsintafesztiválon kapták rajta az énekest, hogy egy ToiToi vécé mögött együtt van egy lánnyal.

Az ügy úgy pattant ki, hogy valaki - etikailag teljesen gáz módon - felvételt készített az énekesről és a lányról, majd egy internetes oldalon közzétette a videót.

A kommentelők viszont nem ezen akadtak ki - pedig jogos lett volna a felháborodás a titokban készített felvétel és annak közzététele miatt - hanem az, hogy Azahriah akkor éppen párkapcsolatban élt Lunával. A megcsalt lány állítólag akkor éppen külföldön volt, így ő is csak a médiából értesült a történtekről. Luna akkor nagyon kiosztotta a kommentelőket.

Azahriah rajongója, aki vele volt a palacsintafesztiválon, később felfedte kilétét, és interjút adott Lakatos Levente podcastjében.

Elmondta, hogy kihasználva érezte magát, és rosszul esett neki, hogy az énekes nem állt ki mellette a médiában, és a közösségi oldalakon sem hárította el a rá irányuló gyűlöletcunamit.

A fiatal lányt annyi támadás érte az eset és az interjú miatt - nettó áldozathibáztatás volt -, hogy depressziós lett és Hollandiába ment. Most viszont egy örömhírrel jelentkezett: hamarosan édesanya lesz.

Három év elteltével sok minden változott ugyanis az életében: átalált a szerelem, vőlegénye van. A baba érkezését a lány TikTok-videóban jelentette be:

"8 hetes terhesen ezt a dalt hallani megerősít abban, hogy alig várom, leteljen a 9 hónap."

Forrás: Blikk

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Eddig tartott a szerelem: szakított Muri Enikő és Tóth Szabi a Story magazin szerint
A miértekre egyelőre nincsen magyarázat. A lap szerint mindez csendben történt.

Megosztom
Link másolása

Újabb szakítás a celebvilágban.

Egy ideje nincs együtt a Nyerő Páros egyik volt álompárja. A szakításról a Story magazin számolt be.

Muri Enikő és Tóth Szabi, aki egyben kollégája is, csendben szakított, és egy ideje már szét is költöztek

a lap információi szerint.

"A jó viszony ugyanakkor megmaradt, ahogyan szakmailag sem bútoroznak szét. Sőt továbbra is láthatjuk majd őket nyilvános rendezvényeken. A Sugarloaf énekesnője és a zenekar gitárosa 2019-ben jöttek össze, amikor Tóth Szabi már elvált ember volt. Kapcsolatukat nem kifejezetten titkolták, zenészkörökben sokan tudták, hogy egy párt alkotnak, de a nyilvánosság előtt nem verték nagy dobra viszonyukat. Az RTL realityje, a Nyerő Páros volt az egyetlen, amiben együtt szerepeltek"

- írja a Story magazin.

Mondjuk azért Instagramon voltak közös fotóik, ez azért nem nevezhető titkolózásnak.

Sajnáljuk, hogy így alakult. Pedig másfél éve még milyen nagy volt a szerelem.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Súlyos dolgokkal vádolja Kulcsár Edinát egy kommentelő, ebből hatalmas botrány lehet
Az influencer csak egy ünnepi pillanatot akart megosztani, de azóta ezen a hozzászóláson pörögnek az emberek.

Megosztom
Link másolása

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti második gyermeke, Nina április 21-én ünnepelte 5. születésnapját.

Az influencer édesanya megosztott egy videót az alkalomról Instagramon.

Ám az ártatlan felvételből vihar kerekedett egy hozzászólás miatt.

A kommentelő ugyanis súlyos vádakkal illette Kulcsár Edináékat.

"Akik előfizetők, azoktól kérdezném (mástól valószínűleg hiába várok választ), több, mint egy hónapja nem volt tartalom a fizetős csatornán, a beígért 3-4 naponta helyett. Ez nem okoz problémát senkinek, hogy konkrétan semmit nem kapnak a pénzükért? Több, mint félmilliós bevételük van ebből havonta. Valamelyik posztnál kérdezte is egy hölgy, hogy hogyan tud leiratkozni, választ nyilván nem kapott. Szimplán érdekel, hogy másnak (főleg aki fizet ezért) mi a véleménye erről. Az lenne a minimum, hogy akkor bejelentünk, hogy ennyi volt, nem a semmire begyűjteni a pénzt, mert ez nettó átverés, szerintem"

- írta.

A kommentről egy képernyőfotót valaki feltöltött redditre is:Kulcsár Edina botrány koment reddit

Kulcsár Edina még 2023 őszén jelentette be, hogy újragondolja a közösségi médiában való jelenlétét. Úgy döntött, zárt csoportot alapít, melyben előfizetésért cserébe különleges tartalmakban részesülhetnek a tagok.

Via: NLC

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Pető Brúnó azzal dicsekszik, hogyan dugott pénzt Szabó Zsófi mellei közé a dekoltázsába
Egy humorosnak szánt, ám csöppet sem vicces, sőt egyenesen dehonesztáló történetet mesélt el Hajdú Péter műsorában.

Megosztom
Link másolása

Pető Brúnó nemrég Hajdú Péternél járt, a Beköltözve című műsorban.

Ott sokféle témáról esett szó, többek közt egy eddig nem hallott történetről - ez az adás előzeteséből derült ki.

Pető Brúnó elárulta, hogy először Szabó Zsófival az esküvőjén találkozott.

A menyasszonytáncnál nem tudta, hogyan illik odaadni a pénzt, mire az egyik barátjának az apja azt mondta neki:

"Csak menj oda és dugd a mellei közé!" Brúnó pontosan ezt tette: bedugta a pénzt Szabó Zsófi dekoltázsába.

Arról is szó esett, hogy A Nagy Duettben volt köztük némi csörte. Hogy képbe kerülj, mi volt az előzmény: A Nagy Duettben Pető Brúnó és Sydney van den Bosch előadása után Szabó Zsófi megemlítette, hogy a rapper évekkel később randira hívta őt, de ő visszautasította. Pető Brúnó erre úgy reagált, hogy a zsűriszékben ülő műsorvezető csak akkor mondott nemet, amikor megnézte, mennyi a bevételük, utalva arra, hogy a pénz befolyásolta a döntését.

Sem a dekoltázsos történet, sem ez a beszólás nem vicces, hanem egyenesen dehonesztáló, és semmi más célja nincsen, csak az, hogy lejárassa Szabó Zsófit. Hogy erre mi szükség van, az jó kérdés...

Az előzetest itt láthatod:


Megosztom
Link másolása