SZTÁR
A Rovatból

Meghalt Lali király - így búcsúznak Boros Lajostól a sztárok

A rádiós legenda hosszú betegség után hunyt el 77 évesen. A sztárvilág megható üzenetekkel búcsúzik Boros Lajostól

Megosztom
Link másolása

A Ki mit tud? győztes gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi kereskedelmi rádiózás úttörője, akit a legtöbben a néhai Bumeráng című műsorból ismernek Bochkor Gábor műsorvezető társaként, augusztus 8-án hunyt el hosszú szívbetegség után.

"Elhülyéskedtem az életem 80 százalékát, de ahogy a lejtő felé közeledem, ökölbe szorul a gyomrom"

- nyilatkozta egy korábbi, Joshi Baratnak adott interjúban Boros Lajos, amit szívműtétje után, lesoványodva adott a médiaszemélyiségnek életéről. Akkor már anyagi tartalékaiból éltek, mert azelőtt évekkel nyugdíjba vonult.

Boros Lajos hat évvel korábbi műtétjét követően

kómába esett, majd a házassági évfordulója napján, a műtét után több héttel ébredt csak fel, lesoványodva, és ismét meg kellett tanulnia járni.

Betegsége ellenére barátai korábban úgy nyilatkoztak a Blikknek, hogy Boros jól van, csak már kevésbé bírja a tempót, ezért visszavonult.

Bár Bochkor Gábor, egykori műsorvezetőtárs és Boros barátja másnap nem dolgozott, így a rádióműsorban sem búcsúzhatott el szóban, Instagramon elsőként posztolt egy fekete szív emojival ellátott üzenetet.

A poszt alatt záporoztak a részvétnyilvánító üzenetek, többek közt Vadon Jani is írt.

"Nyugodj békében Lajos! És kösz az inspirációt, nélküled mi sem váltunk volná azzá, akik lettünk!"

-írja utalva arra, Borosnak mekkora szerepe volt a reggeli rádióműsorok kialakulásában.

Sebestyén Balázs is reagált a halálhírre:

"Remélem, fent is olyan sokat nevetsz majd, mint itt… Köszi mindent, Lali király."

Az összes rádiós, továbbá több televíziós személyiség és ismert riporter is megemlékezett már Boros Lajosról egy-egy üzenetben. Rónai Egon televíziós személyiség és rádiós msorvezető így emlékezik a Magyar Nemzet szerint:

"Mi egy szobában ültünk danubiusos éveink végén, és nagyjából mindketten ugyanakkor jöttünk el, más-más a történet, nekem fájt is, ő csak megkönnyebbült. Na de amíg együtt ültünk! Írnám, hogy együtt dolgoztunk, de abban a szobában csak akkor tudtam dolgozni, ha Lajos nem volt bent.

Mindenről volt története, poénja vagy valami morgolódása. Vali, a felesége és a gyerekek voltak a mindene – és a poénok hősei is gyakran!"

Kifejtette azt is, honnan ered Lali király karakte, amely ragadványként egy műsorban tapadt rá. Voga János kollégája szólította királyomnak, ami aztán Borosnak és a hallgatóknak is megtetszett. Így lett később a műsor fontos része a Lali király audienciája.

Vujity Tvrtko is béként kíván a 77 éves korában elhunyt legendának.

Boros Lajos munkásságáról bővebben ide kattintva olvashatsz.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Arccal a kamerának mutatta meg lányát Tóth Gabi: „Nem úgy volt, hogy soha többé nem posztolod a lányodat?”
Nekimentek a kommentelők a médiaszemélyiségnek, aki Hannaróza arcképével sokkolt Instagram oldalán.

Megosztom
Link másolása

Tóth Gabi nagyon büszke kislányára, aki támogatja őt jelenlétével a Sztárban Sztár felvételére. Erről az énekesnő Instagram fotót posztolt, nem várt fordulatként

Hannaróza teljes arca közelről látható a képen.

„Olyan boldog vagyok, mert Hannika is elkísért ma a Sztárban Sztárra és szorít nekem! Nagyon sok erőt ad nekem. Már tudja a mai dalom szövegét kívülről. Persze a színpadra nem jön velem, addig Mátéval szurkolnak nekem” – írta Gabi hozzátéve persze, hogy a kép felhasználása tilos.

Ugyanakkor mégis látható a kép a közösségi médiában, így bárki megnézheti Hannarózát, és nem lesz nehéz felismerni sem az utcán.

Édesnek és nagyon aranyosnak tartják a legtöbben a gyorsan cseperedő kislányt. Arról megoszlanak a vélemények, kire hasonlít: többen írják Gabit, Krausz Gábort és még Tóth Verát is.

Ám volt, akinek szemet szúrt a poszt.

„Nem úgy volt, hogy soha többé nem posztolod a lányodat?”

– írta egy kommentelő, amire a fiatal generációk körében mosolygós emojik helyett használt halálfejekkel válaszolt egy másik.

Nem volt olyan rég 2020, amikor Tóth Gabi és exférje, Krausz Gábor kerek-perec kijelentették, hogy sem ők, sem tágabb értelemben vett családjuk

soha többé nem osztanak meg fotókat Hannarózáról, hogy védjék a kislány személyiségi jogait.

Akkor Gabi egy storyt tett közzé arról, hogy egyik napról a másikra 1200-an követték ki a döntése miatt.

Hogy a jelenlegi fotó visszahozta-e a rajongóit, egyelőre még nem tudni, mindenesetre a fotó – bár közvetlenül fel nem használható – elérhető a sztár Instagram oldalán.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Angelina Jolie nem semmi arckifejezéssel dedikált egy Brad Pittes plakátot
Ne csodálkozzon az, aki a színésznő exférjének képét dugja az orra alá.

Megosztom
Link másolása

Bár Brad Pitt és Angelina Jolie házassága zátonyra futott, a rajongók még mindig imádják közös filmjüket, a Mr. és Mrs. Smith-t.

Valaki úgy gondolta, hogy remek alkalom volt a hétfő esti New York-i Filmfesztivál arra, hogy a 2005-ös akciófilm plakátját dedikálásra nyújtsa a színésznőnek.

A Page Six hozott le fotókat Angelina Jolieról, amint eleget tett a kérésnek, és aláírta a Brad Pittet is ábrázoló papírt.

A színésznő úgy festett, mint aki épp a jégkirálynő castingján van.

Az ember szinte várja, hogy a rezzenéstelen, már-már sztoikus arc egyszer csak a Tomb Raiderből ismert, szemöldöke felemelésével kérdővé váló arccá válik, de végül marad a hűvös, ám beszédes tekintet.

Úgy tűnt, a plakáton szereplő Brad Pittre rá se néz,

csak akkurátusan teljesíti a saját arcképe mellett aláírást, és halad is tovább. A fotók ide kattintva tekinthetők meg.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Christina Aguilera már csontsovány, aggódnak érte a rajongói - videóval
Az Ozempic botrány közepette nem volt túl bőbeszédű, de minden eddiginél vékonyabb az énekesnő, az arca betegséget sugároz.

Megosztom
Link másolása

Christina Aguilera brutális fogyása már hónapok óta téma, most viszont már elért egy olyan kritikus határt, ami aggodalomra ad okot.

Az énekesnő nem csak vékony lett, hanem csontsovány, arca pedig hihetetlen mértékben beesett és kifejezéstelen.

Egy rajongó által készített rövid videó borzolja most a kedélyeket, amelyen a 43 éves popikon szerepel egy pénteki rendezvényen, ahol a Barry edzőtermet és a 25. éves albumát népszerűsítette. A közösségi médiában vírusként terjedő videón az énekesnő drámai átalakulásának eredménye sokkolta a rajongókat a Daily Mail szerint.

A kommentelők aggodalmukat fejezték ki az extrém fogyás miatt.

Míg egyesek a védelmére keltek, és azt írták, Aguilera néhány kivételes időszaktól eltekintve mindig is vékony volt, mások azt írták, hogy ez a valaha volt legvékonyabb formája. Szerintük

az énekesnő túl messzire ment az Ozempic használatában,

és már egészségügyi problémákra utaló jeleket is látnak a felvételeken.

A nagy fogyást sokan a cukorbetegeknek kifejlesztett Ozempic használatának tulajdonítják, ezt az információt a sztár azóta sem erősítette vagy cáfolta meg.

A pletykák szerint arcplasztikán is átesett.

Többen megkérdőjelezik azt a felvetést, hoyg a fogyás Aguilera elhivatott edzőtermi életstílusának köszönhető.

@christinamariaguilera Christina Aguilera surprising fans at a Barry's workout class in WeHo to celebrate the 25th anniversary of her debut album. #christinaaguilera #xtina #iconic #popculture #2000s #00s #y2k #genieinabottle ♬ original sound - Nothing but Nostalgia✨


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Mint egy falat kenyér: újra műsoron a Kőgazdag fiatalok, minden eddiginél nagyobb pénzszórással a középpontban
Külföldi helyszínek, tízmilliós álomesküvő, brandépítés, 20 évesen 80 milliós kocsi – a TV2 újra műsorra tűzte siker-realityjét, a Kőgazdag fiatalok hamarosan kitölti a tavaly óta tátongó űrt.

Megosztom
Link másolása

A Rich Kids Hungary, magyar fordításban a Kőgazdag fiatalok 2023-ban debütált a csatornán, és bár sokaknak bicskanyitogató a néhol megengedett stílus és az indokolatlan rongyrázás, talán pont ez volt a vonal sikerének kulcsa.

A műsor nézettsége miatt idén

a második évaddal robban be az újgazdag fiatal felnőttek realityje, igazából a szokásos drámáikat pörgetve tovább.

A TV2 előzetese szerint persze az eddigieknél is nagyobb költekezés, drámák és változatosan kezelt konfliktusok váltják majd egymást.

Az új évad október 14-én indul az este 22 órás idősávban,

„csak a szoki” lesz látható némi extrával. PSG Ogli, Dulin Metta, Miss Tuvic, Bárány Aurél, Ágoston Filip és Takács Kata, valamint Szandi barátnője, Szanyi Vanda is csatlakozik a műsorhoz.

Horvátországban, Míkonoszon, Dubajban, Krétán és Ibizán is forgatnak majd

a hazai helyszínek mellett, várható párkapcsolati feszültség, külföldről rendelt gyémánt gyűrűvel ékesített lagzis előkészület, a 20 éves Aurél elé begördül majd egy 85 milliós kocsi, kattan a luxuslakás zárja. Közben mindenki önmegvalósít a saját parfümmárka-zeneipar vonalon. Szandinál kiscsikó születik, akit gyermekpótléknak tart. Ennek tükrében persze tejfakasztó bulit is kap az állat, pontosabban a gazdija és díszes baráti társasága.

Szóval a megszokott témákból nem lesz hiány a műsorban, ami a jelek szerint mindez sokaknak hiányzott az életéből.


Megosztom
Link másolása