SZTÁR

Meghalt a Jóbarátok sztárja, Matthew Perry – a jacuzziban találtak rá az otthonában

A Chandlert alakító színész mindössze 54 éves volt. Az asszisztense talált rá Los Angeles-i házában.

Megosztom
Link másolása

A színész szombaton vesztette életét Los Angeles-i otthonában, ahová szívmegállás miatt hívott mentőket az asszisztense. A TMZ szerint a jacuzziban talált rá. Matthew előzőleg egy 2 órás edzésről tért haza, nem sokkal később elküldte az asszisztensét, hogy intézze el a dolgait.

Amikor az asszisztens visszatért, megtalálta Matthew-t, aki nem reagált semmire. Ekkor hívta a 911-et.

Az első információk szerint nem találtak drogot a helyszínen és kizárták a bűncselekmény lehetőségét is.

Matthew Perry leginkább a Jóbarátokból, Chandler Bing szerepéről volt híres, a sorozat a '90-es évek egyik legnézettebb szappanoperája volt, 10 évadon keresztül ment.

Perry mind a 234 epizódban szerepelt. Karaktere a rajongók kedvence volt, ahogy az alakítása is.

Sőt, az utóbbi években a Z generáció fedezte fel magának a sorozatot, benne Perryt, akiért most a fiatalok is rajongani kezdtek.

A Jóbarátok után számos más tévésorozatban is szerepelt vagy vendégszerepelt, a moziban pedig vígjátékok keresett arca volt. Egyik legnépszerűbb szerepe a Bérgyilkos a szomszédom című film mafla fogorvosa volt, Bruce Willis-szel az oldalán. Emlékezetes még a Megint 17, ahol Zac Efronnal cserélt testet.

Míg a képernyőn vicces és kedves volt, Matthew a színfalak mögött sokat szenvedett - különösen a drog- és alkoholfüggőségétől.

Évekig volt a Vicodin rabja is, az opiáttartalmú fájdalomcsillapítót még a Jóbarátok forgatása alatt kezdte szedni, és többször volt az elvonón.

Matthew tavaly megjelent önéletrajzi könyvében nyíltan beszélt életének erről a fájdalmas fejezetéről. Akkoriban a színész számos interjút adott, ahol többször is elérzékenyülve részletezte a történteket.

Sosem volt házas és nincs gyereke. Mindössze 54 éves volt.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Görög Zita: „Voltam szerető. Egy bizonyos kor fölött már mindenki volt mindenféle szerepben”
A modell az Adom a napom vendége volt, ahol azt is elárulta, miért nem próbálta ki a drogokat.

Megosztom
Link másolása

Csütörtökön Görög Zitát lehetett végigkövetni az Adom a napom című műsorban, ahol amellett, hogy sok újdonságot meg lehetett tudni a modellről, azt is láthatták a nézők, hogy autója éppen kerékbilincset kap.

Az adás vége felé Geszti Péter kérdezi mindig a vendéget, Zitától pedig arra kérdezett rá, hogy hogy tudta ennyi éven át távol tartani magát a nagyobb balhéktól.

„Kaptam a szüleimtől egy elég erős erkölcsi tartást, ez az én legszebb örökségem tőlük. Olyan alapokat tudtak adni, ami nem engedett jobbra-balra menni.

Hibáztam rengeteget, hogyne. Én is megléptem azokat a kis ökörségeket, amiket mindenki más is. Voltam szerető, például. Egy bizonyos kor fölött már mindenki volt mindenféle szerepben.

Modellként meg tudtam magam őrizni.”

Elmondta, hogy a félelem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem próbált ki semmilyen szert.

„Féltem, ha kipróbálok bármilyen szert, amit elém raknak, akkor rászokok. Féltem, hogy fognak velem bánni, beszélni, amikor megpróbáltak eltolni a prostitúció irányába. Ezt a részét nem tudtam könnyedén venni: a testem az enyém.”

- mondta el a modell.

Via: 24.hu

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
SZTÁR
Tragédia: hat évvel Avicii halála után elhunyt egykori barátnője is
Két évig voltak együtt, nagyon nehezen tette túl magát a sztár DJ halálán.
K.O. - sassy.hu
2024. május 10.


Megosztom
Link másolása

2018. április 20-án találták meg az egykori sztár DJ-t, Avicii-t holtan. A halál okára azóta sem derült fény, a jelentésekben „súlyos vérveszteséget”jelöltek meg.

A DJ évekig küzdött mentális problémákkal és függőségekkel, krónikus fájdalmakkal, így végül egy üvegdarabbal vághatta meg magát, majd elvérzett.

Barátnője, Emily Grace Goldberg is gyászolta, akivel két évig alkottak egy párt. Most hat évvel később pedig tragikus módon ő is elhunyt.

A gyászjelentés szerint a 34 éves fiatal nő halálát tüdőembólia okozta április 3-án.

A lány utolsó Instagram-bejegyzésében vallotta be, hogy rákkal küzd, miközben a kórházból posztolt képet magáról. Bár akkor még azt írta, legyőzte a betegséget, úgy tűnik, végül mégis alulmaradt a küzdelemben.

Forrás: Blikk


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
A Rovatból
Papadimitriu Athina még nem dolgozta fel a szörnyű tragédiát: „Összerándult a gyomrom és rohantam”
Ha nagy megrázkódtatás éri az embert, annak feldolgozásához idő kell. Athina még nincs túl a saját tragédiáján.

Megosztom
Link másolása

Bár visszaköltözhetett már decemberben leégett lakásába Papadimitriu Athina, ez nem várt nehézségeket okozott neki. Úgy néz ki, még sokáig kísérteni fogja az átélt borzalom. Tavaly decemberben egy elektromos zárlat miatt kigyulladt a háza, és hiába sikerült a tűzoltóknak megfékezni a lángokat, a színésznő kára sokmillió forintra rúg.

De ez a kisebbik baj, a megrázkódtatás olyan mély nyomokat hagyott benne, ami máig fel-felzaklatja.

Különösen a visszaköltözés viselte meg a színésznőt:

„Nehezen jöttem vissza, az első éjszaka amikor a szobámban feküdtem, nagyon rosszul aludtam, végig a történteken járt az eszem. Aztán szépen lassan ez is elmúlt.”

- nyilatkozta a Blikknek. Kiderült, hogy teljesen váratlan szituációkban is előjönnek a rossz élmények, és cselekvésre késztetik. Különösen a tűzjelző hangja viseli meg őt, ahogy nemrég Sopronban is történt:

„Előadássorozat miatt voltam ott, és amikor meghallottam ezt a hangot, azonnal összerándult a gyomrom, és rohantam ki. Szerencsére csak egy hűtőszekrény gyulladt ki, amit a gondnok azonnal el is oltott.”

Papadimitriu Athina azonban optimista, bízik benne, hogy a jó élmények szép lassan elhomályosítják a rosszakat. Most minden erejével a ház csinosítására koncentrál.

„Egy szoba festése van még hátra, a többi kész, de a cuccaim még szanaszét hevernek a lakásban, mert ahogy festettük a helységeket, úgy pakoltunk mindent ide-oda. Tele vagyok dobozokkal és zsákokkal.”

Ahogy meséli, még a papírmunkával kell végeznie, mert a biztosító csak akkor téríti meg a kárát, ha minden számlát, fotót és szükséges papírt össze tudott szedni.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
="margin-bottom:20px" infinite="1" class="desktop-ad">
Ajánljuk
HÍREK
Molnár Piroska szerint Vidnyánszky Attila a fia ballagására hivatkozva nem gratulált Kulka Jánosnak
A színésznő az RTL-nek nyilatkozva elmondta, hogy nem csak szokásjog, de a grémium szabályzatában is szerepel, hogy a Nemzeti Színház igazgatójának kell a Nemzet Színészét értesíteni.

KÉK HÍREK
Két méregdrága Bentley is összetört egy balesetben az M0-son
Csak az egyik Bentley érhetett 150-200 millió forintot. De tört még ott más is.

KÉK HÍREK
Nagyon erős fájdalomcsillapítókat kap – kikerült az intenzívről, de nagy fájdalmai vannak a 10 éves fiúnak, akit majdnem halálra rúgdosott négy lány az iskola udvarán
A 10 éves fiú édesapja elmondta, hogy bár két szülő is megkereste őket, hogy bocsánatot kérjenek, ő amíg ilyen állapotban látja a fiát, nem tud megbocsátani.

HÍREK
Elképesztő fotókon a sarki fény Magyarország felett – szombat este is folytatódik a látványos égi jelenség
2003 óta nem lehetett ilyet látni hazánkban. Megtette hatását az extra erős geomágneses vihar.


SZTÁR
Hatalmas botrány az Eurovíziós Dalfesztiválon - rendőrség, kizárás, bojkott, a döntő napján!
Az Eurovíziós Dalfesztivál eddig a béke, a szeretet és a megbékélés látványos ünnepe volt. Eddig.

Megosztom
Link másolása

Aki annak ellenére is figyelemmel kíséri az Eurovíziós Dalfesztivált, hogy hazánk nem vesz részt benne (ne firtassuk most, hogy miért nem), annak mindig vannak kedvencei már a végső nagy show, a döntő előtt is. Idén a nagy favoritok közé tartozik a svájci, a horvát, a holland és még az észt versenydal is.

Ekkora ünnepe nincs a zenének máshol a világon, nem véletlen, hogy néhány éve az ausztrálok is bekéredzkedtek, és az amerikaiak is szeretnének egy hasonlót maguknak.

Csakhogy idén valami bekavart. Először az izraeli versenyzőnek kellett hirtelen új dalt találni, mert politikailag áthallásosnak találták az első nótát, most pedig

a nagy közönségfavorit, a holland versenyző került olyan helyzetbe, hogy órákkal a döntő nagy élő show-ja előtt kizárták.

Az Eurovíziós Dalfesztivál szervezői a következő nyilatkozatot adták ki:

„Joost Klein holland előadó nem indul az idei Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntőjében.

A svéd rendőrség kivizsgálta a produkciós stáb egyik női tagja által tett panaszt, mert a csütörtök esti elődöntőben incidens történt a férfi fellépése után. Amíg a jogi eljárás lezajlik, nem helyénvaló, hogy folytassa a versenyt.

Szeretnénk tisztázni, hogy egyes médiajelentésekkel és a közösségi médiában megjelent spekulációkkal ellentétben az incidens nem érintett más előadót vagy a delegáció más tagját.

Zéró toleranciát alkalmazunk a rendezvényünkön tanúsított helytelen viselkedéssel szemben, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a verseny minden munkatársa számára biztonságos és védett munkakörnyezetet biztosítsunk. Ennek fényében Joost Klein viselkedése a csapat egyik tagjával szemben a verseny szabályait sértőnek minősül.

A 68. Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntője 25 résztvevő dallal folytatódik.”

A sejtetés elég beszédes, csakhogy nem biztos, hogy fedi a valóságot.

A holland tévé szerint többek közt az észt csapat, akiknek volt fogalmuk arról, hogy mi is történt a nagyon népszerű Europa-pa dalt énekló holland versenyzővel, most azt jelentette be, hogy ha Joost nem léphet fel, ők sem fognak.

Ami már azért is nagy veszteség lenne, mert például az észtek kifejezetten egy szórakoztató produkcióval indultak, ellentétben a sok egyforma, kevés hanggal és ruhával, de sok táncossal operáló többséggel.

Szóval aki teheti, nézze a döntőt, mert a jelek szerint lesz még meglepetés bőven. Különösen, ha a bojkotthoz még többen csatlakoznak.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk