Megdöbbentő interjú Laár Andrással: „Az ember mindenkit szeret, de nem egyforma távolságból.”
Laár András a Klubrádió Művészbejáró című műsorában mesélt az életének egyik legzavarosabb, ugyanakkor legelszántabb időszakáról. Szó esett arról, hogy tavaly „gyökerestől felfordult” minden, hogy jelenleg nincs pénze, de kiderült az is, milyen spirituális törekvései vannak, hogyan szakadt el a KFT-től, mi köze van a buddhizmushoz és hogy hol tart most az életében.
Elmondása szerint manapság
Ezért is költözött a magyar puszta közepére, ahol egy lakóbuszból átalakított, zsindelytetős faházban él, békében és nyugalomban. "Egy éve tudom, hogy dolgom van", mondja, és ott munkálkodik "erős tudati szövetségeseivel".
Amikor megkérdezték, mi ez a bizonyos "dolga", így felelt:
A beszélgetés során sokszor került szóba a pénz és a rendszerkritika. Laár szerint a jelenlegi társadalom a mammonizmusra épül, ahol a szeretetet kiszorítja a haszonlesés és a nyerészkedés: "aki gyengébb, az biztos, hogy veszít. És ki az erősebb? Akinek van pénze." Felhozta Lázár János híres mondását is:
Tehát feltett vágyam, hogy minden eszközzel szolgáljam azt a tudati felébredést, ami oda vezet, hogy az emberiség egyöntetűen visszafordul, és nem engedi a mammont uralkodni".
Hogy mi köze mindennek egy faházhoz a pusztában? Laár szerint "Ebben a helyzetben egy rangos művész így él, mert nem kapott nyalásért Kossuth-díjat, és ezért így kell neki élni". Szerinte a díjakat nem a művészeti érdemekért adják, hanem "politikai szolgálatokért". Őt nem is érdeklik ezek a díjak.
Ehelyett inkább előző életeiről mesélt: szerinte "nem egy inkarnációjára emlékszik, (...) például 1500 táján Dél-Indiában egy némasági fogadalomszerű életben voltam buddhisták között egy kolostorban", de volt már német frontorvos is az 1800-as évek elején. Tudja, hogy sokan kinevetik, de szerinte a buddhizmus az egyetlen olyan tan, amit "kristálytiszta tudattal is átlátható".
A zűrzavar a való életében is jelen van: egy év alatt 15-ször költözött, családját otthagyta, és egy autóban hurcolta magával minden cuccát. Most ismét máshova készül télre, de hogy tavasszal hol lesz, azt ő maga sem tudja.
Arról is beszélt, hogy
Közben fellépéseket is tervez.
Beszélt új művésztársáráról is: Kalocsai Krisztiánról, alias O.G. Duckról, aki korábban a Hip Hop Boyz tagja volt. Laárt lenyűgözte a breaktánctudása, és most közös projektbe fogtak.
Jó zene, jó szövegek, jó dolgokról szól, alapvetően pozitív az üzenet, nem arról szól, hogy kit kéne megölni, vagy ki a rohadt szemét".
A műsorvezető rákérdezett, hogy végleg szakított-e a KFT-vel. "Remélem, hogy igen, remélem, hogy már nem tudnak rávenni semmire" – válaszolta.
Konkrétumokat nem mondott: "mert abból sárdobálás lesz". Hasonló okokból lépett ki a L'art pour l'art-ból is.
A műsorvezető felvetette, hogy Laár közben arról is beszélt, hogy mindenkit szeret. "Ezt más is mondta már nekem, ez olyan olcsó visszaverés" – mondta.
A politikáról azt mondta, nem érdekli. "Egyre abnormálisabb az élet, és (...) bármelyik politikai változást megfigyeltem, mindig csak egy kicsit rosszabb lett. Nagyokat mondtak, de valójában mindig egyre szűkebb, egyre embertelenebb világ jön létre". A megoldást nem forradalomban, hanem tudati fordulatban látja. "Majd kiderül, (...) majd meglátod. Semmi olyat nem csinálok, hogy szervezkedek egy fegyveres hadsereggel, nem. Én hiszek a tudat teremtő erejében".
A műsorvezető visszakérdezett: mi történik, ha mégis? "Majd meglátod, most mit kötözködsz! (...) Cunami, tűzvihar, széttörik a kontinens, nem lehet már rajta élni, ez lassan így lesz".
Szerinte ez nem világvége, mert a bolygó megmarad.
sőt, a talajt is kiirtja, a levegőt, a tüzet, a vizeket beszennyezi, a földet lerombolja, a saját lakhelyét lerombolja, (...) és még a Holdra és a Marsra is akar menni, hogy ott is bányásszon. (..) De itt, a Földön nem beszélte meg Földanyával, nem beszélte meg a többi élőlénnyel, hogy szabad-e minden élőlényt kiirtani". Laár szerint, ha az emberiség nem változik, "szükséges az, hogy ki kell pusztulni". Ő azonban reményteli: hisz abban, hogy mégis bekövetkezhet a fordulat.