Majoros Péter Majka: „Így, utólag azért azt mondom, valahogy a sors rendelte ezt így”
Majka a Story podcastjában beszélt arról, hogyan került vissza az RTL-hez, miután hosszú évekig a konkurens csatorna arcaként dolgozott. Őszintén mesélt a váltásról, a döntés hátteréről, és arról is, miért érzi most úgy, hogy ez volt a sors akarata.
„...csörgött a telefonom, egy számomra ismeretlen szám hívott. Felvettem, és mondta, hogy ’Verebély Marcell vagyok, és az RTL-től hívlak.’
Ez a pillanat lett a fordulópont. Majka elmondása szerint nem is számított arra, hogy bármiféle tárgyalás vagy komoly beszélgetés lesz belőle.
„Kérdezte, esetleg lenne-e kedvem valamikor dumálni arról, hogy van egy pár olyan ember, akiknek a munkájával kapcsolatban nekem voltak prekoncepcióim, és
A rapper szerint bár a folyamat nem volt rövid, meglepően gyorsan eldőlt minden. „Nem volt rövid folyamat, de ahhoz képest rövid volt, hogy nem akartam átmenni. Dönteni kellett, én a szavamat adtam, és onnantól kezdve meg nem is volt már visszaút, hála a jóistennek. Így, utólag azért azt mondom, valahogy a sors rendelte ezt így.”
A visszatérés után Majka az X-Faktor mentora lett, és most úgy érzi, az RTL-nél megtalálta azt a szakmai szabadságot, amit mindig is keresett. „Az a furcsa ebben az egészben, hogy innen 300 kilométerre nyugatra, Bécsben az nem kérdés, hogy egy olyan típusú csávó, mint én, folyamatosan éppen a regnáló kormány ellen ír dalokat vagy mond dolgokat. Szerintem az a típus, mint én, mindig ellenzékből kell, hogy elmondja a véleményét.”
Majka szerint ez a fajta kritikus gondolkodás természetes velejárója annak, amit képvisel, és hálás, hogy az RTL ebben nem korlátozza.
A váltás tehát nem egy hirtelen döntés volt, hanem egy lassú folyamat, amelyben Majka szerint „a sors is közbeszólt”. Most úgy érzi, mind emberileg, mind szakmailag a helyén van. „Hála a jóistennek, így alakult.”
A rapper szerint ritka, amikor valaki ennyire őszintén vállalhatja a véleményét egy tévés közegben, és szerinte pont ez teszi értékessé a mostani helyzetét.
Majka szavaiból az derül ki: a döntés mögött nem csatorna-, hanem értékrendváltás állt. Az, hogy önazonos maradhatott.