SZTÁR

Leonardo DiCaprio új szerelmével, egy 25 éves olasz modellel fagyizott - hány hónap a boldogság?

A 48 éves Leo fagylaltos randira vitte Vittoria Ceretti 25 éves olasz modellt Santa Barbarában. Ha minden igaz, ezzel most felvállalta a lányt.
Fotó: Instagram - sassy.hu
2023. augusztus 24.


Megosztom
Link másolása

Leonardo DiCaprio ugyan megpróbálta magát álcázni egy szakállvédőként felvett Covid-maszkkal, de nem nagy sikerrel. Még a szakálla is kilátszott a maszk alól.

Harminc dolláros sapkájában, fehér, viseltes rövidnagdrágjában és szürke pólójában egyébként teljesen el tudott vegyülni az emberek között. Kivéve, hogy egy olyan szépség volt vele, aki nem sok 48 éves bácsi mellé áll oda.

Vittoria Ceretti egy kivágott ujjatlan fekete pólóba, hozzá illő tapadós rövidnaciba és szürke tornacipőbe öltözött, jól kiemelve karcsú, 180 centis alakját. Jó adag fagyit kapott tölcsérben, míg Leo egy pohár jegeskávéval hűsölt, amit a Santa Barbarában található Ritz-Carlton Bacarában vett. A képeket itt lehet megnézni.

Azt nem tudni, hogy Leonardo pontosan mikor találkozott Cerettivel, de május végén már látták őket együtt Franciaországban, éppen akkor, amikor a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatták DiCaprio új filmjét.

A Balenciaga márkanagykövetként dolgozó lány úgy tűnik, jól ismeri DiCaprio belső körének néhány tagját, legalábbis insta posztjaiból ez derül ki. A szép modell egyébként most erősítette meg, hogy válik a férjétől. December 29. óta nem mutatkoztak együtt a New York-i, 35 éves olasz férfival - akiről korábban úgy áradozott, hogy „élete szerelme”.

Még novemberben Ceretti azzal került a címlapokra, hogy reagált Lily-Rose Depp ELLE címlapsztorijára, amiben arról volt szó, hogy „az internetet sokkal jobban érdekli, hogy ki a családod, mint azokat az embereket, akik szerepet adnak neked dolgokban.”

A modell így reagált:

„Értem az egész itt vagyok, és keményen dolgozom érte-dolgot, de tényleg szeretném látni, hogy kibírtad volna-e a karrierem első öt évét”

- írta akkor Vittoria. - „Nem csak azért, mert visszautasítottak, mert tudom, hogy van ezzel kapcsolatban tapasztalatod, és el tudod mesélni a szomorú kis történetedet róla (még ha végül bármikor elmehetsz sírni apukád kanapéjára a malibui villádba).”

„Órákat várni egy próbára/döntésre, csak azért, hogy lássuk, ahogy egy nepo-bébi elsétál mellettünk, a Mercedesük meleg üléséről, a sofőrjükkel és a barátjukkal/asszisztensükkel/ügynökükkel, aki gondoskodik a mentális egészségükről?”

Kemény szavak ezek, pláne úgy, hogy tényleg erre felé megy a világ. A nepo-bébik könnyedén állva hagynak sokkal tehetségesebb és értékesebb embereket is a startnál, csak azért, mert a szüleik kapcsolatrendszere ezt lehetővé teszi.

„Tudom, hogy nem a te hibád, de kérlek, értékeld a helyet, ahonnan jöttél. Nem bírom hallgatni, hogy hozzám hasonlítod magad. Én nem egy kényelmes, szexi párnán születtem, kilátással.”

Vittoria Cerettit 14 évesen fedezték fel az Elite Model Look versenyen 2012-ben.

Hogy tényleg ez a szép és értelmes lány lesz Leo számára a végállomás, azt még nem tudni. A színész korábban olyan bombázókat szeretett és hagyott el, mint Camila Morrone, Nina Agdal, Kelly Rohrbach, Blake Lively, Rihanna, Gisele Bündchen és Bar Refaeli.

DiCaprio és az utolsó 'igazi', Camilla Morrone 2022 augusztusában szakítottak négy év után. Még 2017 májusában ismerkedtek meg a cannes-i filmfesztiválon, akkor a lány csak 19 éves volt. Nem sokkal azelőtt, hogy kapcsolatuk hossza elérte volna a bűvös öt évet, és hónapokkal a lány 25. születésnapja után szakítottak.

Egy évvel korábban ugyancsak a fesztiválon találkozott a Sports Illustrated modelljével, Nina Agdalral - aki jelenleg a YouTube-sztár Logan Paul jegyese -. Agdal abban az évben ünnepelte a 25. születésnapját, amikor randiztak.

És most Vittoria is Cannes-ban került képbe.

Így viszont érthető, miért jachtozgatott a színész még hónapokig a francia Riviérán. Leo ezúttal igazán tehetne kivételt, és kipróbálhatná a kapcsolatot egy 25 év fölötti értelmes ÉS szép nővel. Hátha működik.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Fördős Zé és szerelme szintet léptek: egy új taggal bővült a családjuk
Csak ritkán látható közös fotón a sztárséf és kedvese, most azonban nagy lépést tettek és egy mentett kutyust fogadtak örökbe.
K.O. - sassy.hu
2024. május 07.


Megosztom
Link másolása

Évek óta egy párt alkot Fördős Zé és Sári, azonban nagyon óvják a magánéletüket és csak nagyon ritkán engednek betekintést. Most azonban kivételt tettek, ugyanis örökbefogadtak egy kiskutyát, az Eszkuláp Állatvédő Egyesület pedig megköszönte ezt nekik - szúrta ki a Blikk.

A páros tehát szintet lépett a kapcsolatukban és egy mentett kutyussal bővítették a családot.

A Konti névre hallgató kutyusról az alábbiakat írta az egyesület: „Kontit kölyökként kitette valaki egy konténer mellé. Onnan kapta a nevét is. Korona fertőzés miatt pár napot kórházban töltött, aztán gazdis lett. Néhány hónap múlva az elvileg őt örökre vállalók jelezték, hogy visszaadják, mert ugat, és a lakók és a főbérlő, meg ez így nincs rendben... Mellettük nőtt fel a kutya. Nem tudtak vele foglalkozni, de megszeretni sem sikerült...? Konti kapott a túlzsúfolt menhelyen a család után egy szállítóboxnyi helyet. Hirdettük, és vártuk, hogy egyszer neki is meglesz az igazija, mert teljesen más kutyánál ismertük meg, mint a sátán kutyájaként visszaadott leírása. Konti együttműködő, kedves, kifejezetten gyors felfogású. Vicces. Szertelen. Szerethető. Igazából nem is ugatós.”

„Kutyakeksz recepteket várunk!” - jegyezték meg viccesen a kommentelők.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
„Miért van még jogosítványa?” - felháborodtak a követők L.L. Junior újabb gyorshajtós fotóján
Úgy látszik, egyszerűen nem tanult a tavalyi esetből, és ismét a szabálytalanságáról posztolt.

Megosztom
Link másolása

Tavaly nyáron egyszer már pórul járt L.L. Junior, miután G.w.M-mel száguldoztak a Petőfi hídon. Az esetet ugyanis megörökítették és posztolták is Instagrom 24 óráig elérhető történetben. A videó elég komoly közfelháborodást váltott ki, és végül mindkét közszereplő komoly bírságot kapott.

De úgy tűnik, L.L. Junior nem tanult az esetből, most ugyanis egy fotót tett ki, amin jól látható, hogy lakott területen a megengedett sebesség helyett 99km/órával hajtott.

A fotót valaki azonnal átmentette Redditre, ahol persze záporozni kezdtek a felháborodott kommentek.

l.l.junior megint büszkén vállalja , hogy szabálytalan.
byu/Feisty-Ad7030 intalk_hunfluencers

„50-es táblánál 100-zal?? Miért van még jogosítványa?” - írta valaki.

„Hát lehet, hogy valakinek az apukája nem fog hazamenni, ha lakott területen belül 100-zal hasít 50 helyett.” - tette hozzá egy másik.

„Nem csak Apuka szeretne épségben hazaérni...” - jegyezte meg még valaki.

Forrás: Femina


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A legjobb férj-díjas: Taika Waititi, aki megmentette Rita Orát egy-két csúnya villantástól
Az énekesnő egy ezeréves gyöngyökből fűzött ruhát választott a gálára, ami mondjuk úgy, nem sokat takart.

Megosztom
Link másolása

Rita Ora és férje, Taika Waititi is részt vettek a 2024-es Met-gálán. Azt tudni lehet, hogy az énekesnő szereti az extrém megjelenéseket, a mostani szettje azonban elég erősen túlszárnyalt minden elképzelést.

A 33 éves énekesnő ugyanis egy teljesen átlátszó, harisnya szerű bodyban érkezett a gálára, amire ezernyi, az ókorból származó összefűzött gyöngyöt húzott.

„A divatban rejlő időtlen szépséget szerettem volna kifejezni a ruhámmal. Ezek a gyöngyök az időszámításunk előtti első és második századból származnak. Néhány talán régebbi, mint bárki más ezen a bolygón” - mondta el az énekesnő az érdekes kreálmányról.

Arról is beszámolt, hogy a gyöngyökből álló ruha egyébként igen nehéz, ezért sem vett alá mást.

A gyöngyök azonban ide-oda mozogtak, ahogy az énekesnő igyekezett felfelé a lépcsőn. Még szerencse, hogy férje, a híres rendező ott volt, és mindig segített a megfelelő irányba rendezgetni a rakoncátlankodó gyöngyöket.

Waititi egyébként egy talpig bőr, barna színű öltönyben kísérte Ritát, amihez egy elképesztően drága, nagyjából 6 millió dolláros nyakláncot viselt.

Forrás: Daily Mail


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Marics Peti már családot alapítana, de előtte még meg kell találnia élete párját
A fiatal énekes nagy családot szeretne és nem akar sokáig várni vele.

Megosztom
Link másolása

Marics Peti ledobta a bombát, őszintén vallott jövőbeli magánéleti terveiről – írta meg a Blikk.

A 27 éves énekest tehetségének köszönhetően mára szinte az egész ország ismeri. A ValMar duó tagja nem rég pedig a TV2 Zsákbamacska című műsorában műsorvezetőként is kipróbálta magát.

Szárnyaló karrierje mellett úgy tűnik, a magánéletben is szeretne lépni. Egyre többet gondolkozik a családalapításon, és bár még szingli, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy valaki a közeljövőben elcsavarja a fejét.

A randizással kapcsolatban azonban akadnak nehézségek, mivel Peti híve a klasszikus udvarlásnak, ami viszont celebként nem mindig egyszerű.

Szerinte egy férfinak kell a lány szívéért küzdeni és nem fordítva.

Az énekes azonban nem adja fel. Ő is nagy családot szeretne, mivel otthonról is ezt a példát hozza. Nagybácsiként már kipróbálhatta magát, azonban hamarosan arra is készen állna, hogy apuka legyen.

„Családcentrikus vagyok, nagy családban nőttem fel, a két bátyámmal kiváló a kapcsolatom. Náluk már vannak gyerekek, akiket nagyon szeretek, s a későbbiekben én is ilyen életre vágyom. Tíz év múlva már apaként látom magam, a kérdés csupán az, mikor jutok el odáig.”

Sajnos szárnyaló karrierje mellett kevés ideje jut az ismerkedésre, de bízik benne, hogy a sors majd elrendezi, hogy megtalálja az igazit.

„Azt vallom, mindennek eljön az ideje... Eddig is jó lapokat osztott nekem a sors, bízom benne, hogy ez a jövőben is így marad.”

-mondta bizakodóan.


Megosztom
Link másolása