Lebuktak Szardínián: Így ünnepelte Sofía Vergara az 53. születésnapját Tom Brady társaságában
Sofía Vergara épp Szardínia partjainál ünnepelte a 53. születésnapját, virágokkal, tortával, barátokkal – és valami egészen új dologgal az életében: Tom Brady-vel. A nyári románc „csak” egy yachtos vacsorával kezdődött, de már most úgy néz ki, hogy a volt NFL-isten és a Modern Family dívája nem csak a napernyő alatt ülnek egymás mellett.
Vergara az Instagramon egy fehér bikinis képpel köszöntötte fel magát: „Bday in Sardinia!! ” – írta, miközben virágcsokrok és torták között pózolt.
Ugyanis egyre több jel mutat arra, hogy a 47 éves Tom Brady, a hatszoros Super Bowl-győztes és nemzetközi szívtipró is jelen volt – sőt, egy forrás szerint kifejezetten kérte, hogy a Ritz-Carlton luxusjachton megrendezett vacsorán Sofía mellé ülhessen.

A hajó Rómából indult, és két napig ringatózott az olasz partok mentén. Ott készültek azok a fotók is, ahol Sofía és Tom egymás mellett ülnek egy elegáns vacsorán.
A kapcsolatukat „nyári románcként” jellemezték, de akinek van szeme az ilyesmihez, az érzi, hogy ez több egy tengerparti fellángolásnál. Tom Brady — akinek három gyereke van két korábbi kapcsolatából, köztük Gisele Bündchen-nel kötött házasságából — nem nagyon szokott csak úgy váltogatni székeket a vacsoráknál.
Vergara sem ma kezdte: a színésznő 2024-ig Joe Manganiello felesége volt, de végül elváltak, miután kiderült, hogy Sofía nem szeretne több gyereket.
Hogy a virágcsokrok között volt-e olyan, amit Brady küldött, azt egyelőre nem tudjuk. De ha a jacht után jött Ibiza, és ha egy kérésre asztalt váltott az amerikai futball legnagyobb ikonja, akkor valószínűleg az sem egyeszerű rózsacsokor lehetett, hanem nyári nyitány.